close

+13

2018. január 15.

Tizenhárom új oktató érkezett a Művészeti Karra, mind fiatalok, és mind érdekes dolgokat alkotnak. Január 11-én este mutatkoztak be a Nádor Art&Med Kulturális Központban, a Széchenyi téren, egyetlen sokszínű kiállítással.

Az, hogy ennyi fiatal oktató kezd tanítani a Művészeti Karon, nem annak köszönhető, hogy sok eddigi tanár ment nyugdíjba, sokkal inkább annak, hogy új irányok felé nyit a kar: nemrég indult a tárgyalkotó szak, de tervezik üveg és ötvös szak elindítását is.

Az már biztos, hogy azok, akik az előbbit választják, találkozni fognak Gáspár György üvegművésszel is, aki már nyilatkozott az UnivPécsnek, egyebek mellett azt, hogy „A mai napig azt érzem, nekem meg kell csinálnom a saját űrhajómat.”

A tervezőgrafika szakra pedig nagyon sokan jelentkeznek, emiatt volt szükség több tanerőre. Köztük van például Boskovitz Oszkár, akiről talán a Pannon Antikva Bold 2001 ugorhat be. Ami a már említett ötvös szakot illeti: e tárlaton Rózsa Béla néhány érme volt látható, akiről talán egy két évvel ezelőtti pécsi dénár juthat eszünkbe a Janus Pannonius Múzeumból.

A kiállítást Fusz György dékánhelyettes nyitotta meg. A tárlat pezsgően eklektikus volt: mindenki az éppen aktuális munkái közül válogatott, így a legfőbb kapocs az volt, hogy az alkotók mind a PTE MK irányába elkötelezettek.

Az új oktatók névsora pedig:

Bóbics Diána festőművész

Boskovitz Oszkár tervezőgrafikus művész, betűtervező

Bőhm Gergely tervezőgrafikus művész

Budai Lotte tervezőgrafikus művész

Budán Miklós keramikusművész

Gáspár György képzőművész

Horváth Gábor fotóművész

Lukács József képzőművész

Palatinus Dóra szobrászművész

Prell Norbert tervezőgrafikus művész

Rózsa Béla ötvösművész

Szalai Szilvia, tervezőgrafikus művész, kalligráfus

Tóth Zsuzsa, szobrászművész

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni