close
Címlap10. Egyenlőtlenségek csökkentéseAhol innovációk és együttműködések születnek

Ahol innovációk és együttműködések születnek

Az Alkalmazott Tanulások Központja idén is megrendezte az iExpo fordított állásbörzét december 6-án a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol a hallgatók a félév során különböző témákban készített projektjeiket, kutatásaikat, üzleti ötleteiket mutatták be. Idén először az expo összegyetemi eseményként zajlott le, ennek köszönhetően rekordszámú több, mint 80 csapat vett részt rajta.

A megmérettetésre bárki jelentkezhetett egyénileg, vagy csapatban is, aki olyan üzleti ötletet, közösségfejlesztő projektet, kutatást, innovációt tudott bemutatni az expon, ami egyben képes volt megmutatni a kiállító felhasznált tudását, képességeit is.

A hallgatók saját standokat állítottak fel az épületben kihelyezett asztalokon és paravánokon, ezekhez a szervezők minden résztvevőnek biztosítottak egy kartonlemezt is, melyet szabadon megtölthettek tartalommal, majd ezt használhatták kiállítási poszterként. A különböző egyetemi karok hallgatói igen kreatív megoldásokkal igyekeztek felhívni a figyelmet a projektjeikre.

Az iExpo rengeteg ötletet és megoldást vonultatott fel az egészségügyi alkalmazásoktól kezdve, az AI felhasználási lehetőségein és a horrorfilmek elemzésén át egészen az új alternatív tüzelőanyagok előállításáig.


A kiállításon érződött, hogy a mostani egyetemista generáció számára különösen fontos a fenntarthatóság, az élővilág megőrzése, sokan építették a projektjüket valamilyen zöld megoldás köré, ugyanakkor többen keresték a megoldást arra is, hogyan lehetne megtámogatni, hatékonyabbá tenni a hazai egészségügyet.

A legügyesebbek szó szerint levadászták a résztvevő partnerek képviselőit, akik megtekintették a hallgatók munkáit, megismerték személyes kompetenciáikat, majd értékelték a csapatot, a prezentációt, és az adott projektet is.  A bemutatók alkalmával

a hallgatók célja a projekt és saját maguk „eladása” volt jó megjelenéssel, előadással, és poszterrel, míg a partnerek lehetőséget kaptak a hallgatókkal való kötetlen beszélgetésre, így a jövő gyakornokait, munkavállalóit is feltérképezhették.


A jelenlévő több, mint 50 céges partner a rendezvénynek köszönhetően egy egészen új szemszögből ismerhette meg a PTE-t és annak hallgatóit. Minden partner képviselője  5 „unicoin” lapkát kapott a helyszínen, melyeket a legígéretesebb csapatoknak adhattak át. A rendezvény zárásaként a legtöbb pontot összegyűjtő, egyben legkiemelkedőbb résztvevőket ösztöndíjban és nagyértékű tárgynyereményekben részesítették.

Az iExpo összegyetemi jellege nagyon jól visszaadta a Pécsi Tudományegyetem sokszínűségét mind a megoldásokban, mind a résztvevőkben. A PTE vezetősége gyakran hangsúlyozza,

mennyire fontos, hogy a hallgatók kimozduljanak komfortzónáikból

azáltal, hogy ellátogatnak, kurzust vesznek fel más karokon is. Ez a rendezvény ebben a szellemben, sikeresen hozta egy tető alá a különböző karok hallgatóit, akik így egymástól is tanulhattak, leshettek el praktikákat. 
A szervezők négy kategóriában (Legjobb poszter, Legjobb prezentáció, Legjobb projekt és Közönségdíj) hirdettek I-III. helyezettet. Ugyanakkor az idei iExpon nem csak a kiállítók, de a közönségdíjra szavazók is nyerhettek, köztük a szervezők 3db Fishing on Orfű 2024 napijegyet sorsoltak ki!

Poszter kategória

  • Market Masters egyetemi étkezési szokások (KTK) - 50.000 Ft-os díj a Kométa 99 Zrt. felajánlásában
  • A horrorfilmek elterjedése a 14-70 évesek között (képünkün, KTK) - 80.000 Ft-os díj a GAZEK felajánlásában
  • BioShield (KTK) - 100.000 Ft-os díj a HR-RENT és Prohuman felajánlásában


Projekt kategória

  • Bubi (KTK) - 50.000 Ft-os díj a Dombó-Coop Zrt. felajánlásában
  • StuSwipe (KTK) - 80.000 Ft-os díj a PannonPharma Gyógyszergyártó Kft. felajánlásában
  • Diszkrét gyártás SAP-ban (képünkün, TTK) - 100.000 Ft-os díj a BDO Magyarország Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felajánlásában
  • Angol nyelvű projekt: KvikTrip (KTK) - 100.000 Ft-os díj az AGCO Corporation felajánlásában

Választott projekt kategória

  • Parkeasy (KTK) - 50.000 Ft-os díj a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. felajánlásában
  • SERES Gépipari és Kereskedelmi Kft. környezetének és stratégiájának elemzése (KTK) - 100.000 Ft-os díj a Kontence Consulting Kft. felajánlásában


Prezentáció kategória

  • Állati jó egyetem (KTK) - 50.000 Ft-os díj a PTE KTK felajánlásában
  • Edu'Tailor (KTK) - 80.000 Ft-os díj a Kométa 99 Zrt. felajánlásában
  • Parkeasy (képünkün, KTK) - 100.000 Ft-os díj a 4B Felelősséggel Baranyáért felajánlásában


Közönségdíj
Pécsi egyetemisták helyi közlekedési szokásai (KTK) - 100.000 Ft-os díj a MEVID Zrt. felajánlásában

Non-business kategória
Vakrandi a természettel (KTK) - 100.000 Ft-os díj a Kométa 99 Zrt. felajánlásában

Az eseményen közreműködő cégek és partnerek:

  • HR-Rent 
  • Holcim Magyarország kft
  • GAZEK®️
  • AquaCut Kft.
  • Mevid Zrt.
  • Club Pannon Camps & Hotels Kft
  • Viapan Group
  • Körber Hungária Gépgyártó Kft.
  • MB-Bau Kft.
  • Ernst & Young Tanácsadó Kft.
  • FERLING Kft.
  • Jobcapital Kft.
  • BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
  • Raiffeisen Bank Zrt.
  • BPR Consult Kft - Katica Tanya üzemeltetője
  • Corrigia Zrt.
  • OTP Bank Nyrt.
  • Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
  • HARMAN
  • Irány Pécs Nonprofit Kft.
  • Groupama Biztosító Zrt.
  • Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
  • OVB - Együtt Sikeresen
  • Deutsche Telekom
  • BNI Hungary
  • DOMBÓ-COOP Zrt.
  • Kontence Consulting Kft.
  • AGCO Hungary Kft.
  • BDO Magyarország Pénzügyi Tanácsadó Zrt.
  • Bonafarm Zrt.
  • PannonPharma kft
  • KOMETA 99 Zrt.
  • Pannonpharma Kft.
  • blueBAX Solutions kft.
  • CampInvest Kft.
  • PMJV
  • Fishing on Orfű (FOO Kft.)
  • Gonda és Társai Kft.
Aknai-Kiss Martina

Aknai-Kiss Martina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni