close
CímlapEgyetemi életAkik lenyomták a hidegháborút

Akik lenyomták a hidegháborút

2016. április 11.

Tanúja lehettem, ahogy „Kissinger” kínai útja kapcsán kijelenti: „könnyebb nyitni egy mai Kína felé”, és ahogy Che Guevara szónokol: „tetteim a népem javát fogják szolgálni. Éljen a forradalom!” A PTE Kreatív Történelem Tanulmányi verseny döntőjén, április 9-én az ÁJK Holub József teremben ugyanis volt olyan feladat, melynek során rögtönzött sajtótájékoztatót is tartottak a versengő középiskolások csapatai.

20160409-csortos-szabolcs-0518-4789-kreativ-torenelem.jpg

A középiskolásoknak szóló tanulmányi versenyt a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma és a PTE BTK Történettudományi Intézete hívta életre 2013-ban. A szervezésben, a feladatlapok összeállításában, lektorálásában és javításában középiskolai és egyetemi oktatók valamint egyetemi (főként történelem tanár szakos) és PhD hallgatók közösen vesznek részt. A Bölcsészettudományi Karon túl két olyan kar is csatlakozott, melynél a történelem fontos: mind az Állam- és Jogtudományi, mind a Közgazdaságtudományi Kar egyebek között azt ajánlotta fel, hogy komoly összeget vállal át a dobogós helyezést elért csapatok költségtérítéséből, amennyiben a PTE-re jelentkeznek. A feladatsor több, mint a történelmi adatok kikérdezése: az események mögötti összfüggéseken és a kreatív megoldásokon van a hangsúly.

“Az évek során világossá vált, hogy a versenyre nevező diákok számára

nem az a lényeg, hogy melyik osztályban kerül sorra a feladvány témája, sokkal inkább az, mennyire tartják érdekesnek.”

- meséli Nagy Marianna, a PTE BTK docense majd hozzáteszi, hogy arra azért ügyelnek, hogy a téma olyan legyen, ami nagy valószínűséggel előfordul az érettségi tételek között.

Az idei téma a hidegháború volt, a zsűri tagjai Dr Fischer Ferenc, Dr Gyarmati György, Dr. Vonyó József, Engel Mária, Priskinné Rizner Erika, Magasi András voltak.

20160409-csortos-szabolcs-0516-4782-kreativ-torenelem.jpg

Az elismeréseket Fischer Ferenc, a Bölcsészettudományi Kar dékánja osztotta ki.

A harmadik helyen a Szekszárdi Szakképzési Centrum csapata, az Enterprise lett. Célfotónyi különbség volt az első és a második helyezett között. A második a Dunaszerdahelyről érkezett KGB csapat lett. A verseny legjobbja pedig az LKG doktrína nevű formáció lett, mely a budapesti Leővey Klára Gimnázium csapata. Felkészítő tanáruk, Bacsó Éva tavaly ősszel véletlenül látta meg a felhívást, s diákjai azonnal igent mondtak a felvetésre: ez volt az első alkalom, hogy ez a budapesti intézmény nevezett a Kreatív történelem versenyre. A győztes csapat tagjai pedig: Pozsgai Cintia, Marthi Péter Miklós, Varga Bence László, Dezső Kristóf, Schwartz Dániel. S hogy miért tartották annyira érdekesnek a témát, hogy nevezzenek? „Úgy gondolom, hogy

a hidegháború ismerete nélkül nem lehet értelmezni a ma történelmi, politikai folyamatait.”

- mondta Varga Bence László, a csapat egyik tagja.

20160409-csortos-szabolcs-0707-4806-kreativ-torenelem.jpg

Többségük jogi tanulmányokat szeretne folytatni a közeljövőben, sőt, a politikusi pálya sem áll távol tőlük. A feladatok közül a legnagyobb kihívásnak a korszakkal foglalkozó társasjáték létrehozását élték meg: olyan társast szerettek volna ugyanis, mely komoly, de mégis tud játék lenni, s nem hasonlít egy korábbi társasjátékhoz sem.

A hidegháború témájában készített táblajátékokból 

egyébként kiállítást is rendeztek a szervezők. A rendhagyó tárlat a PTE Klimo Könyvtárában nyílt április 8-án.

A szervezők nem sokat pihennek majd a babérjaikon: a következő felhívás szeptemberre várható.

20160408-csortos-szabolcs-1214-4723-kreativ-torenelem.jpg

További infók és részletek:

http://kreativtortenelem.hu/

https://www.facebook.com/kreativtortenelem/

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni