close
CímlapEgyetemi életAlapvető tapasztalat

Alapvető tapasztalat

2018. június 20.

Vitai Zsuzsanna a PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet egyetemi docense. Volt külügyi referens, és sokáig vezette a kar angol nyelvű alapképzési programját. Arról kérdeztük, miért éri meg Erasmus ösztöndíjra pályázni, és miért éri meg, ha a gyerekeit is elküldi erre valaki.

Milyen saját tapasztalataid vannak az Erasmus programmal kapcsolatban?

Még az Erasmus elődjében, a Tempusban is dolgoztam! Tanítottam, amikor elindult az Erasmus, de a program elődjének, a Tempusnak adminisztrátora voltam korábban, és gyakorlatilag minden évben elmentem valahova. Nekem a friss levegő is jót tesz: az Erasmus ideje alatt szoktam írni, beveszem magam a könyvtárba, és élvezem, hogy nagyobb a nyugalomban alkothatok. Mindkét gyermekemet arra buzdítottam, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel: a lányom egyszer, a fiam kétszer tanult huzamosabb ideig külföldön.

Milyen pluszt adott számodra az Erasmus program?

Az én generációm anno nem utazhatott, így egy külföldi ösztöndíj óriási lehetőség volt! A mai fiatalok nem is értik, milyen érzés úgy átlépni egy határt, hogy a szíved a torkodban dobog. Még ma is furcsán érzem magam, ha a határnál megállít valaki.

Maga az utazás pedig egy romantikus kaland, s mégis több annál. Egy másik ország életébe be kell illeszkedni, ami már önmagában egy teszt, hogy túlélek-e, képes vagyok-e rá, ugyanúgy megállom-e a helyem, mint itthon. Mindig jól éreztem magam, és igyekeztem többfelé menni. Mindig minden nagyon más, a legtöbbször az a közös kapcsolódási pont, hogy amikor elkezdünk szakmáról, munkáról beszélni - onnantól könnyedén megértettük egymást.

Ez azért komoly kihívásnak hangzik. Nem féltetted ettől a gyerekeidet?

Szerintem ez nevelés kérdése. A lányom Londonban volt fél éven keresztül, és nem mondom, hogy nem volt csomóban a gyomrom azalatt az idő alatt, de épeszű ember, ott is e szerint viselkedett. Angliának az a jellegzetessége, hogy az angolok nem állnak szóba a külföldiekkel. A lányom egy kollégiumban kapott szállást, ahol nagyon sok különböző nemzet volt a törököktől a kínaiakig, és ebbe a közösségbe kellett beilleszkednie. A fiam azt mondta, mikor Bécsben leszállt a villamosról az egyetemnél, tudta, hogy fog tudni boldogulni. Amikor a fiam külföldön vállaltmunkát, az Erasmus révén szerzett képességeket fel tudta használni.

Tudatosan neveltem őket arra, hogy bárhol meg tudják állni a helyüket. Persze, hogy féltettem őket, de fontosnak tartom, hogy egy fiatal felnőttnek legyen külföldi tapasztalata, és a saját döntéseit meg tudja hozni. Egy vadidegen helyen egy üres szobában felébredni nagy kihívás, de olyan túlélési stratégiát ad, amit más nem.

Mennyire változtatta meg a gyerekeidet az Erasmus?

Nagyon jót tett nekik. Felnőttek. Határozottabbak lettek, megtanulták, hogy minek mi a következménye, és rengeteg barátot szereztek, akikkel évekig tartották a kapcsolatot. Ezt látom a hallgatókon is: nagyobb a kötelezettségérzetük, nagyobb a toleranciájuk, és kreatívabbak. Szerintem minden hallgatónak kötelezővé kéne tenni, és sok olyan oktatási intézmény van a világon, melyekben elvárás is egy fél év külföldi tapasztalatot szerezni. Mi azért nem tehetjük meg, mert nem gazdag az ország.

Ez jól hangzik, mégis úgy tudom, nem minden hallgató akar Erasmusszal elmenni valahova.

Megvan a magam elképzelése arról, miért nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel a mai fiatalok. Szerintem egyrészt azért, mert hozzászoktak, hogy a szüleikkel együtt utaznak kényelmes körülmények között, másrészt pedig az internet megadja azt az illúziót, hogy itthonról is elérhető minden. Amikor ’91-ben Bolognában jártam, már önmagáért a látványért is megérte elmenni - ma a neten is bármikor meg lehet nézni, milyen az a város.

A legtöbb könyvtár anyagai is elérhetők a neten. Elmenni viszont azért kell, hogy megtapasztalja, mennyire másként is lehet élni, mint itthon, és hogy szembesüljön azzal, hogy ahhoz, hogy megértsen valakit, szükséges tudni, milyen körülmények között nőtt fel. Ez például egy nemzetközi cégnél dolgozó közgazdász számára alapvető tapasztalat kell, hogy legyen.

Külföldön saját magáról is sok mindent megtanul az ember. Például, hogy mennyire képes egyedül meglenni, hogyan teljesít stressz alatt. Ne azt várjuk, hogy a világ ellát mindennel és szórakoztat – ezt nekünk kell elérni, ezért meg kell dolgozni.

A legtöbb fiatal azt hiszi, a világ fog alkalmazkodni hozzájuk. Pont fordítva van, és muszáj alkalmazkodni.

Nincs vacsorád? A te bajod. Nincs hol aludnod? A te bajod. És ez nem kegyetlenség, ilyen a világ. Ha külföldön túl tudsz élni és sikeres tudsz lenni, az nagy dolog! Mindenképpen lendít a fiatalon, sok olyan képességet tanul meg, amit itthon még akkor sem, ha egy másik városba költözik.

Tudnál pár kihívást említeni, amikkel meg kell küzdeni?

Például, ha vége az órának, és ő nem megy oda senkihez barátkozni, nem biztos, hogy bárki odalép hozzá. Meg kell tanulnia tervezni, a pénzt okosan beosztani, a bevásárlást intézni. És pihenni is kell: nyugaton elképesztő mennyiségű lehetőség van, de mindnek utána kell járni, megteremteni a lehetőségét.

Azok, akik itt maradnak, mert nem mernek elmenni, nem vagyok benne biztos, hogy ezt az attitűdöt meg tudják tanulni.

Szembe kell tudni nézni a pofonokkal, és ott helyben nincs senki, akinek az ember fontos lenne, mindent egyedül kell megoldani.

A legszuperebb az, amikor már helyinek néznek – én is megküzdöttem ezért. Mindennap bejártam dolgozni, kerestem a napi sportolási lehetőséget. De mondok egy példát arra, hogy pocsék nyelvtudással is lehet alkalmazkodni: aerobikra jártam, és otthonfelejtettem a zoknimat, ami feltétele volt annak, hogy az edzésen részt vegyek. Elszaladtam a piacra, és sikerült megértetnem magam az eladóval, annak ellenére, hogy nem beszéltem jól a franciát.

Az már egy másik szint, amikor befogadják az embert, és kollégaként bánnak veled. Felvenni az életstílusukat a legegyszerűbb, követni kell az adott ország szokásait, amennyire lehet.

Nagyon jó érzés, ha úgy élted túl az Erasmust, hogy közben még jól is érezted magad, és a munkádat is elvégezted.

Harka Éva

Harka Éva