close
CímlapEgyetemi életÁllati jó egyetemi együttműködés

Állati jó egyetemi együttműködés

2018. április 20.

Kedvezménnyel látogathatják a PTE hallgatói és munkatársai a Pécsi Állatkeret, ráadásul hallgatók szakmai gyakorlatra is mehetnek majd.

Az erről született együttműködési megállapodás részeként az egyetem vállalja, hogy az állatkert által rendelkezésre bocsátott szóróanyagot elhelyezi a PTE mappában, amelyet az elsőéves hallgatók az első oktatási napon minden tanév kezdetén megkapnak.

A PTE a különböző táborok szervezése során programelemként jeleníti meg az állatkertet, míg a hallgatók akár szakmai gyakorlatra is mehetnek majd a jövőben az egyre népszerűbb parkba.

„Mintegy húszezer hallgatónkkal, valamint hat és félezer munkatársunkkal a régió legnagyobb intézményeként fontos szerep hárul ránk, hogy népszerűsítsük az olyan nagyszerű pécsi szabadidős lehetőségeket, mint amilyen például az állatkert. Fontos, hogy egy Pécs szintű városnak legyen minőségi egyeteme, és legyenek minőségi programjai. Annak pedig, hogy a kettő összekapcsolható, ez az együttműködés a legékesebb bizonyítéka” – hangsúlyozta Bódis József rektor.

Siptár Dávid, az állatkert PTE TTK-n végzett igazgatója elmondta: „Szeretnénk kibővíteni a partneri körünket, és a régióban a pécsi egyetemnél erre nehezen találtunk volna megfelelőbb intézményt. A pécsi Zoo-t folyamatosan fejlesztjük, és az a célunk, hogy aki Pécsett él, vagy csak ide érkezik turistaként, azok számára egyaránt kihagyhatatlan program és élmény legyen az állatkert megtekintése.”

Az együttműködés részeként az állatkert a PTE munkatársai számára 20% kedvezményt biztosít az egyéni felnőtt belépőjegyek árából, és 10%-ot a családi jegyek árából.

A hallgatók számára külön programokat, így például éjszakai állatkerti túrát szerveznek a Zoo-ban, sőt, a PTE Campus Kredit képzések keretében egy közös kurzus létrehozását is tervezik az együttműködő felek. Az állatkert a hallgatókra is gondolt az együttműködés jegyében: bevezetik a „PTE párosjegyet”, amelynek lényege, hogy érvényes PTE diákigazolvánnyal érkező két egyetemi hallgató minden hétköznap jelentős, közel 25%-os kedvezménnyel látogathatja az állatkertet.


Partnerünk a Pécsi Állatkert a hosszúhétvégre való tekintettel a hétköznapokon elérhető PTE Párosjegy kedvezményt kiterjeszti. Május 1-én minden érvényes PTE diákigazolvánnyal rendelkező hallgató meg tudja váltani PTE Páros belépőjét. Bővebb információt a http://pecszoo.hu/jegyar/ oldalon érhető el.

Amennyiben értesülni szeretnétek az állatkert aktuális eseményeiről, híreiről az alábbi közösségi oldalakon tudjátok követni a Pécsi Állatkertet:

Facebook: https://www.facebook.com/pecsallatkert/

Instagram:  https://www.instagram.com/pecsiallatkert/

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni