close
CímlapEgyetemi életBoldog 25. születésnapot, PTE TTK!

Boldog 25. születésnapot, PTE TTK!

2017. május 18.

Bővelkedik jeles évfordulókban a 2017-es év: az 1367-es egyetemalapítás emlékezete mellett a Természettudományi Kar is ünnepel: huszonöt éve működik. A kar valamennyi oktatója, dolgozója, és hallgató ezt ünnepelte május 18-án, a TTK Ifjúság úti campusán.

A nap programjának leghivatalosabb részét a Vargha Damján konferenciateremben tartották, s ezen részt vett a PTE vezetőségének és minden karának képviselője. Az eseményen Udvardy György megyéspüspök, Páva Zsolt polgármester is jelen volt, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, Csépe Valéria és Sipos Imre is.

A kar életét komoly tudományos eredmények és komoly tudományos kapacitás fémjelzi

– hangsúlyozta Bódis József rektor, majd kiemelte: az ünneplés a tartalmi kitartó munkának szól nem csak ennek az ünnepi pillanatnak. Páva Zsolt polgármester szerint a természettudományos képzés presztízse ismét emelkedőben van, ami szerencse a város és a régió számára, ahogy végzettek számára is, hiszen óriási az igény a természettudományos diplomával rendelkezőkre a munkaerőpiacon.

„A partnerség tesz minket azzá, amik vagyunk” – jelentette ki Gábriel Róbert, a TTK dékánja. Hogy ezt kifejtse, a megyéspüspökhöz szólva megemlítette, hogy az Ifjúság úti épületet eredetileg a pécsi püspökség építtette, s egyike a legszebb campusoknak Közép-Európában. Hangsúlyozta azt, hogy a természettudományi kar mindig fontosnak tartotta megőrizni a minőségi képzést (egyébként az ennek megőrzéséért is dogozó TTK-s dékáni kollégium éppen Pécsett ülésezik május 19-én). A Pécsi Tudományegyetem többi karával a közös kutatások és képzések fontosságát emelte ki Gábriel Róbert, külön kitért viszont a Bölcsészettudományi karra, hiszen a két intézmény közös gyökerekkel rendelkezik. „Ne feledjük el – mondta a TTK-s dékán – hogy a tanárképzés jövőre lesz 70 éves, az egykori Janus Pannonius Tudományegyetem egy pedig 35 éve hozták létre.

Öröm és büszkeség tölt el, ha a TTK elmúlt 25 évére gondolok, mert látszik a fejlődés.

Az ötödik doktori iskolánk megalapításáért küzdünk, kb. 2000 hallgató jár ma a karra, s több tudományterületen elértük a nemzetközi láthatóság határát.”

Az ünnepségen levetítették azt a 25 perces, sok gyönyörű drónfelvételt is tartalmazó jubileumi kisfilmet, melyet az Universitas televízió munkatársai külön e jeles eseményre állítottak össze.

A formális ünnepség végén adták át az idei a TTK támogatója címet, melyet 2017-ben Csicsák József vehetett a Mecsekérc Zrt. képviseletében, a földtudományok terén a karnak nyújtott segítségért. A rangos A pécsi TTK-ért díjat pedig idén dr. Aubert Antalnak ítélte a TTK kari tanácsa.

Az ünneplés nem hivatalos oldala korábban kezdődött, a kar dolgozói, legendás alakjai emlékeztek vissza az elmúlt évekre, s a délután folyamán a kar intézetei mérhették össze főzőtudásukat. A Botanikus Kertben egy sátrat is felállítottak, melyben egy informális kerti party vette kezdetét, melyen a Biológiai Intézet zenekara is játszott. Ahogy Gábriel Róbert mondta: „Jókedvvel, méltósággal, sok szeretettel ünnepeljük most magunkat egy kicsit.”

„Hiába,a  TTK-sok mindig is tudtak ünnepelni” – jegyezte meg az egyik meghívott.

Van is mit, lesz is mit. Boldog születésnapot, PTE TTK!

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni