close
CímlapEgyetemi életEgy átlagos gyógytornász

Egy átlagos gyógytornász

gyógytorna, ETK, zene
2017. június 06.

Kerner Ági az, akibe nem nehéz belefutni a városban. Beszélhetünk itt egészségügyi terepről, az egyetemi szféráról vagy épp a pénteki késő éjszakáról. Ott van közösségi élet, de a kutatás színterén is és az utcán már messziről, teli vigyorral integet, ha meglát. A szíve szerint örök kollégista, gyógytornászként végzett, jelenleg PhD-ző városlakónk imádja Pécs romantikus, ismerősökkel teli szegleteit. És szinte soha nem áll meg!

Ki is az a Kerner Ági? Miért a PTE és hogy jutottál idáig?

A Babits gyakorló gimibe jártam, így ismerkedtem meg az egyetemmel és eszem ágában sem volt elhagyni Pécset.  Az ETK-n gyógytornász hallgatóként végeztem, azóta is ez a hivatásom, amit művelek is. A Bsc és Msc tanulmányaim alatt részt vettem a Hallgatói Önkormányzat munkájában, próbáltam a közéletben kicsit aktívabban részt venni és mint kollégista, ezt kötelességemnek is éreztem. Emellett pedig nagyon élveztem az ott töltött munkát és sosem fogom ezeket az éveket elfelejteni! A mesterszakot már levelezősként folytattam, ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem dolgozni a PTE ETK-n működő KOnfuciusz Intézetben.  A kínai kollégákkal próbáljuk a kínai és magyar oktatásszervezést és a két kultúrát közelebb hozni egymáshoz. Ezzel párhuzamosan bekapcsolódtam a kutatások világába is: PhD-zom. Ez elég nagy merénylet volt önmagam ellen. (nevet) A szakdolgozatomat fizioterápiás témából írtam, ezután megcsináltam az egészségügyi menedzser Msc-t, Mindenki azt kérdezte, hogy miért nem a fizioterápiás vagy a kineziológiát választottam. Ezek valóban jobban passzoltak volna az addigi tanulmányaimhoz, de szerettem volna kiegészíteni a szakmámat valami olyan területtel, aminek közgazdaságtani vetülete is van. Azt gondolom, hogy a mai világban marketinget tanulni és tudni elengedhetetlen. Ráadásul Magyarországon szerintem nem igazán vagyunk benne toppon. Miután végeztem a tanulmányaimmal mindenkinek azt mondtam, hogy soha többé nem fogok tanulni, aztán itt tartok…(nevet) És, hogy a PhD-vel pedig mikor végzek? Hát erről nem „szokás” nyilatkozni… ( nevet)

Mi a PhD kutatási témád?

A kutatási kérdésem a következő: miként lehetne a jövőben kombinálni a nyugati és keleti medicinát? Elsődlegesen a magyarországi és a kínai egészségügyi rendszert hasonlítom össze. Kevesen foglalkoznak ezzel a témával, anyagot is nehezebb találni az átlagosnál. A kínai kutatóknak angolul is megjelennek publikációik, de a weboldalak nagy része kínaiul van, így még azt sem találom meg, hogy kell másik nyelvre váltani. (nevet)

Miért a gyógytornász szakmát választottad és miért a kínai kultúra felé kanyarodtál a tanulmányaid során?

Gimiben biofizika osztályba jártam, ahol minden osztálytársam vagy orvosi, egészségtudományi területre vagy mérnöki pályára ment. Mivel mindig sportoltam, foglalkoztam a közélettel és a zenével is, tudtam, ha én is az orvosira megyek, akkor ezeknek mind vége. Viszont mindenképpen segítő szakmában szeretnék dolgozni, ami nem feltétlenül jelenti, hogy klinikán. Az alapszakom utolsó évében ráébredtem, hogy kórházban nem szeretnék dolgozni, így egy kaposvári magánrendelőben töltöttem a szakmám első és legmeghatározóbb évét. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, nagyon sokat tanultam és a jelenlegi szakmai tudásomat is ott alapoztam meg. Tudom, hogy kemény szakmát választottam, nagyon nehezet, sokat kell dolgozni és tanulni, egész életen át. Az egyetemi évek alatt úgy éreztem, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Ez egyáltalán nem könnyű, de nagyon élvezem! Egyébként nem szeretem használni a beteg szót sem, inkább a pácienst. Egy gyermek esetében, aki mozgásfejlesztésre szorul, akkor ő nem beteg, csak kicsit foglalkozni kell vele. Gyógytornászként úgy gondolom, nemcsak a rehabilitációra kell korlátozni a terápiát: inkább egy komplex, holisztikus szemlélettel szeretem a dolgokat megközelíteni. Ugyanolyan fontosnak tartom a prevenciót, mint az akut rehabilitációt.

A life long learning életszemlélet, amire te is célzol, elég jól kapcsolódik a kínai kultúrához. Ez az egyik oka, hogy elkezdtél érdeklődni a kínai gyógyítás iránt?

Valóban ez az egyik oka. Fontos, hogy itt, Közép-Kelet-Európában is beágyazódjon ez az életszemlélet, mert nem úgy működik a dolog, hogy „kitanulok”, ahogy mondani szokás, aztán negyven éven át egy munkahelyen dolgozok, majd nyugdíjasként otthon nézem az Izaurát. A nemzetközi tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy a külföldön élő 60-70 évesek nem otthon ülnek, hanem aktívak, dolgoznak és valamiért mégis jobban tartják magukat, egészségesebbek. A kínai szemlélethez való kötődésem pedig gyermekkoromból származik, érzékenynek érzem magam erre a gondolkodásmódra.  A focizás mellett karatéztam is, pár éve hagytam csak abba. Aki mindkettőt huzamosabb ideig műveli, az rájön, hogy mennyire különböznek.  A keleti harcművészetnél át kell szellemülni, meg kell tanulni meditálni, ami  iszonyatosan bonyolult, még nekem sem megy mindig: örök életünkben gyakorolni, tanulni kell.  A saját testünkre és lelkünkre kell figyelni, és akkor nagy baj nem lehet. Nem kell feltétlenül mindenre gyógyszert enni. 

Én például a napig esküszöm az akupunktúrára, de kimeríthetetlen a hagyományos, keleti orvoslás tárháza.

Ezek összefüggésben állnak a nyugati fizioterápiával is. Hogy lehetne úgy gyógytornáztatni egy pácienst, ha nem ismerkedünk meg a lelkivilágával, személyiségével? Ezek szorosan összefüggenek, amit nem feltétlenül tart elsődleges vizsgálati szempontnak a nyugati medicina.

Szerinted ez az életszemlélet mennyire ültethető át a nyugati kultúrába, illetve mennyire tudja támogatni ezt  magyar intézményrendszer?

Per pillanat semennyire. Kemény csatákat vívunk, a KOnfucius Intézet is valamelyest próbál részt vállalni ennek az úttörésnek a folyamatában. Az én és az utánam következő korosztály már kezd nyitni a változtatásra. Míg nem tudjuk jogszabályba foglalni ezeket a változtatásokat- jelenleg ez nem kivitelezhető, mert az ún. bizonyítékokon alapuló orvoslást támogatják a jelenlegi szabályzatok-, addig nem változik semmi. Németországban, Dániában, Svájcban vagy épp Hollandiában nagyon komolyan veszik a nyugati orvoslást, mégis, szinte minden utcasarkon van kiropraktőr ( gerinc gyógyítása kézzel való ráhatással- a szerk.). Ezek esetében nem valószínű, hogy medical doktorok működtetik őket, számtalan névtáblán nem láttam dr. jelzést.  Nálunk ez a legnagyobb probléma. Gyógytornászként  nem szerezhetek képesítést az akupunktúrához, mert jelenleg Magyarországon orvosi diplomához és szakvizsgához kötött, posztgraduális képzés keretein belül lehet elvégezni Budapesten. Ennek következtében nagyon szűk réteg tud csak hivatalos végzettséget szerezni. Nade, a valóságban nem csak orvosok kezelnek akupunktúrával és ez óriási probléma! Sokan teszik szakképzetlenül, feleannyiért. Pedig az akupunktúra komoly beavatkozás, nagy felelősséggel jár, ezért egyrészt érthető, hogy orvosi diplomához kötik, másrészt viszont egészségtudományi vagy sport területen végzett hallgató medicinális alapismeretekkel kell, hogy rendelkezzen, vagyis ő is alkalmas lehetne az akupunktúra elvégzésére. A Konfucius Intézettel dolgozunk azon, hogy e területen az egészségügyi dolgozók szabadabb kezet kapjanak és szélesedjen a spektrum.

Gondolkoztál már rajta, hogy megtanulsz kínaiul?

Az intézetben láttam, hogyan zajlik a nyelvtanítás, és azt kell, hogy mondjam, hogy kínaiul nem úgy lehet tanulni, mint németül vagy angolul: ha a kínai kultúrát, történelmet nem tanulod a nyelv mellett párhuzamosan, soha nem fogod megtanulni. Engem mindkettő érdekel, de ehhez jelenleg túl elfoglaltnak érzem magam.

Mesélsz a külföldi tapasztalataidról a szakterületeddel kapcsolatosan?

Szakmai ösztöndíjjal kerültem Grazba, gyógytornászként három különböző klinikán egy-egy hónapot töltöttem. Ausztriában máshogy működik a gyakorlati képzés, mint nálunk. Külföldön kaptam egy témavezetőt, beosztottak egy adott osztályra és három nap ismerkedés után önállóan kellett tevékenykednem.  Ez a metódus természetesen magával vont szupervíziót, de sokkal nagyobb szabadságot adott a gyakorlaton lévőnek.

Bedobtak a mélyvízbe, nagyon nehéz volt, de nagyon sokat tanultam belőle és nagyon élveztem.

Ezenkívül ellátogattam pár napra Finnországba, majd Dél-Franciaországban is dolgoztam pár hónapot.

Azért fontos megemlíteni, hogy a munkáid, elfoglaltságaid mellett - ami alapvetően sem kevés- még zenével is foglalkozol.

A Dj-skedés hobbi, de mindenképpen az életem része, nem tudnám elképzelni a hétköznapjaimat nélküle. Hét éves koromtól zeneiskolába jártam, most is játszom klarinéton. Persze sokan mondják, hogy ez nehezen összehozható az elektronikus zenével, de én mindkettőt nagyon- nagyon szeretem.

Miért az elektronikus vonalat erősíted?

Kamaszkoromban punk-rockot hallgattam, gimiben azt mondták az osztályunkra, hogy sátánisták vagyunk, mert mindenki fekete gatyát hordott, na bumm. (nevet) Ezeket  a zenei stílusokat azóta is nagyon szeretem, de aztán az elekronikus bulikba cseppenve egy új világ nyílt meg számomra. Egy új zenei stílus hallgatásakor az ember eldönti, hogy katasztrófa vagy fekszik-e neki. Nekem utóbbi volt, és abban a pillanatban tudtam, hogy ezzel komolyabban is foglalkozni akarok. De hogy áll ennek neki az ember?

Nyilván nem pottyan le a kéményből egy keverőpult és nem úgy keltem fel az ágyból, hogy  dobtam egy mixet. (nevet)

A hasonló érdeklődési kör összeköti az embereket, így az ismerősökkel együtt elkezdtem hát gyakorolni, első körben bakeliten, ami azért nem könnyű dolog, teljesen különálló művészetről beszélünk. A ropogós bakelit hang és az analóg feeling utánozhatatlan, én viszont az elektronikus vonal digitális verziójában kezdtem el munkálkodni. Nagyon fontos, hogy mit keversz és azt hogyan tudod átadni a közönségnek. Azt gondolom, a Dj nem ott kezdődik, hogy az Est Cafe-ban összerakjuk a Rádió1 top 10-et. Nem ócsárolom ezeket a kollégákat, félre ne értsük! Van, aki megélhetésszerűen űzi ezt a munkát  és többet is keres vele, mint én, azért ez becsülendő. Nekem ebből nem sok a bevételem. Mivel zenét tanult ember vagyok, soha nem jött át ez a hakni feeling. Inkább az underground, ezen belül is a manapság szűkebb réteget megmozgató techno, tech -house vonal áll hozzám közelebb. Pécs a zenei élet terén nagyon alter, és szerintem az is fog maradni egy darabig. Alapvetően a BETWIX Dj crew-nak vagyok a tagja, ebben is a tech-es vonalat viszem. Elérhető vagyok a Szobában és az Amperban is.

Nem fogom megkérdezni, hogy az elfoglaltságaid mellett hogyan marad időd magadra, mert ezt a kérdést én sem szeretem hallani. Inkább az érdekelne, a sok minden között mikor van a te „én idő”-d és azt mivel töltöd?

Nagyon jó a kérdés és a felvezetés is, ezt a kérdést már nekem is sokszor feltették. Az embernek nagyon sok intuíciója van, elárasztják az ötletek és motiválják, hogy újabb és újabb dolgokat vigyen végbe.

Energiája szerintem mindenkinek rengeteg van, inkább az idő a sarkallatos kérdés.

Én a tér-idő kontinuum színterén mindig rossz voltam. Mindig szorít az idő, le vagyok maradva egy ütemmel…de magunkra mindenképpen kell időt szakítani. Kezdem megtanulni, hogy kell néha nemet mondani és rá kell jönni arra is, hogy nem fogom megbánni. Jelenleg még úgy érzem, hogy lemaradok dolgokról, hogy rengeteg helyen nem voltam még. Azt gondolom, hogy a kikapcsolás nemcsak azért kell, hogy az ember egyensúlyba kerüljön, hanem azért is, hogy felszívja magát a soron következő feladatra. Nagyon könnyű szétaprózódni és a hozzám hasonló emberekkel ez könnyen megeshet. Az “én időmben” sportolni szoktam, mert nagyon jó önkifejező eszköznek tartom, harmóniát teremt. Ha valaki emberekkel foglalkozik, szüksége van arra, hogy egy kicsit leszedálja az agyát. Ennek jó módja, ha fizikailag kicsit kikészítjük magunkat, mert akkor nem tudunk folyamatosan rágódni dolgokon, csak a túlélésért küzdünk. (nevet) Most épp a breakness-nek hódolok, ami a break tánc és a fitness eszközeit, mozdulatait ötvözi. Aki szereti ezt a zenét, szívesen táncol rá, az meg tudja csinálni az edzést. Persze le fog izzadni a 13. perc után, de iszonyat jó izomerősítő és kardio egyben.

 

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra