close
CímlapEgyetemi életEgyetemisták ÉS önkéntes tartalékos katonák

Egyetemisták ÉS önkéntes tartalékos katonák

2018. december 03.

Hatvannégy egyetemista tette le az esküt és lett tanulmányai mellett önkéntes katona. A november 22-i ünnepségen Márki Anna és Sztakó Márk is fogadalmat tett. Közvetlenül avatásuk után beszéltünk velük.

Miért döntöttétek el, hogy jelentkeztek önkéntesnek az egyetem mellett?

Anna: Első körben indítottak egy kurzust az egyetemen, 7 kreditért, ami nagyon csábító volt. Aztán nagyon megtetszett az, amit elmondtak, és gyakorlatai lehetőséget is felajánlottak. Barátokkal közösen döntöttünk úgy, hogy jelentkezünk, megpróbáljuk.

Milyen szakosok vagytok, hogy vettétek fel ezt az órát?

Márk: Mindketten az ETK-n tanulunk, Anna dietetika szakon, én pedig mentőtisztin. Az a célom, hogy a honvédségnél helyezkedjek el, ha befejeztem a tanulmányaimat, és így az egyetem is adott erre egy lehetőséget. Én is a kurzuson vettem részt, elmentem a gyakorlati részre, sok jó embert és barátot ismertem meg ott, és jó volt maga a kiképzés is – nem volt annyira kemény, mintha nem önkéntes katonának készülnénk, de arra jó volt, hogy megmutassa, hogy milyen a katonaság. Egy nyári munkán is részt vettem ennek a keretében.

A kurzuson túl mikor döntöttetek az önkéntes katonaság mellett? Mit kellett ehhez tenni?

Anna: Felajánlották, és volt egy külön ügyintézőnk is. Be kellett menni a honvédséghez, ahol volt egy pszichológiai vizsga illetve egy orvosi vizsgálat. Aztán nyárra kaptunk behívóparancsot. Először nehéz volt reggel felkelni, de végül szerintem jól sikerült a kiképzés, összetartó csapat alakult ki a végére.

Menyire nehéz összehangolni az egyetemista létet a katonasággal? Mekkora pluszterhet jelent ez időben?

Márk: Igazság szerint a kiképzőink abszolút rugalmasak. Tudják, hogy egyetemisták vagyunk, a diploma megszerzése az elsődleges. Nagyon korrektek, ha egy vizsgaidőpont közbejön, akkor ők alkalmazkodnak, és más időbeli megoldást keresünk. Velünk szemben nincsenek túlzott elvárások, kötelezettségek, mert senkinek sem célja az, hogy a civil életünket feladjuk.

A barátaitok, családotok hogyan fogadták azt, hogy beálltatok önkéntesnek?

Anna: Édesapám minden haja égnek állt, de megszokta, hogy merész dolgokra szoktam vállalkozni. Volt, aki a barátaim közül nem értette, és volt, aki érdekesnek találta. Viszont összességében úgy érzem, hogy a családom és a barátaim is hamar elfogadták, mert látták, hogy mennyire jó hatással volt rám. Rengeteg barátot, társat szereztünk. Azt remélem, hogy ezek a kapcsolatok a jövőben is fennmaradnak, és az összetartás megmarad. Úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent tanultunk emberileg és etikailag. Például azt, hogy egymást inkább segítsük és felemeljük.

Márk: Ugyanezt mondtam volna erről.

Mi a következő lépés?

Márk: Elmondások alapján az egyetemi képzésre szívesen várnak mindenkit. Diploma után tiszti rangban lehet kezdeni tartalékosként, de ugyanúgy végig is lehet menni az őrmester-altiszt-tiszt ranglétrán. Mi ketten egészségtudományi képzést végzünk, akkor egészségügyi tisztek leszünk, így leszünk beosztva.

Anna: Ha valaki jelentkezni szeretne, az egyszerűen telefonáljon be a honvédséghez. Biztosan fog kapni egy elérhetőséget, és ott elirányítják. Nagyon egyszerű dologról van szó, nekünk is annyi dolgunk volt, hogy bementünk, átbeszéltük a dolgokat, utána pedig megkaptuk a behívónkat, előre le voltak beszélve az időpontok. Tényleg nagyon egyszerű az egész.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni