close

Elstartolt!

2018. október 11.

Az AI Generation -„Nemzetközi alkalmazott mesterséges intelligencia verseny" nyitóeseményére került sor október 8-án a PTE ÁJK-n.

A jövőről szóló lehetőség kapcsán dr. Fábián Adrián, a pécsi jogi kar dékánja elmondta: ma már elengedhetetlen az információs jogi felkészültség, amit partnereivel a PTE ÁJK biztosít is hallgatóinak. Az együttműködések révén olyan lehetőségekhez és tudáshoz tudja juttatni a kar a pécsi joghallgatókat, ami az országban egyedülálló. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kar közelmúltban fűzte még szorosabbra a kapcsolatát az iLex-szel és az IBM-mel, melyek egy nemzetközi szinten is újító, joghoz kapcsolódó mesterséges intelligencia megalkotói.

„A pécsi példát követve Magyarországról is sok egyetem fog részt venni a versenyen, de nyolc országból várják a jelentkezőket Romániától Litvániáig.” – mondta az IBM-et képviselő Pongrácz Ferenc.

Az egész megmérettetés Lexihez, a jogi chatbothoz kapcsolódik.

A nemzetközi verseny kapcsán készülő párbeszédek tárgya a GDPR alkalmazása, ez ugyanis olyan uniós szabályozás, mely minden tagországra ugyanúgy vonatkozik, s ezzel az egyébként nagy különbségekkel bíró nemzeti jogi kereteken át ível, így jó lehetőséget a nemzetközi összemérhetőségre. A versenyzőknek egy hónapjuk lesz arra, hogy egy frappáns párbeszédet alkossanak meg a robottal, majd erről egy maximum egy perces videót kell készíteniük, amit feltöltenek a netre, a linket pedig el kell küldeniük a jelentkezési lapjukon.

Az elbírálás fő szempontja az adekvát szakmai tartalom és az, hogy a beszélgetés mennyire használható a gyakorlatban.

Pongrácz Ferenc azt is hozzátette: hetente lesz konzultációs lehetőség angol nyelven, a pécsieknek plusz konzultációs lehetőségük is lesz ÁJK-n. Lesznek a nevező országok szintjén kihirdetett győztesek, és egy nemzetközi szinten nyerő is. A díjak között van extra karriertanácsadás, okosóra, de olyan party is, amire limuzinnal szállítják majd a legjobbakat.

Arról, hogy hogyan is néznek ki a Lexivel folytatott eddigi beszélgetések, Ritter Marianna, az iLex CEO-ja élőben tartott bemutatót. Egy befektetési folyamatot szimulált, melyben Lexi cégkivonatot szerzett be és töltött fel a megadott helyre. A startup vezetője egyszerűen belebeszélt az órájába, elmondta Lexinek, mit szeretne, az felsorolta a lehetőségeket, további útmutatást kért, s végül még azt is mondta: „Örülök, hogy segíthettem, Marianna.”

A verseny egy újabb lépés afelé, hogy a hallgatók felismerjék a mesterséges intelligencia fontosságát, és afelé is, hogy hosszú távon a tejes magyar jogrendszer úgy álljon a jogászok rendelkezésére, mint a iPhone-nál Siri, vagy a The Good Place-ben Janet.

További info és jelentkezés: http://aigeneration.net

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni