close
CímlapEgyetemi életEmelkedik az első sikeres nyelvvizsgadíj visszaigényelhető összege

Emelkedik az első sikeres nyelvvizsgadíj visszaigényelhető összege

2024. február 01.

Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja!  A nyelvvizsga-támogatás a fiatalok versenyképességének és mobilitásának növelését szolgálja, emellett hozzájárul ahhoz, hogy egyenlő esélyeket teremtsen az életkezdésben függetlenül attól, hogy a fiatal kedvező vagy kevésbé kedvező anyagi háttérrel rendelkezik.

2024. január 1-jétől tovább emelkedett az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához nyújtott támogatás, így az érintettek  akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek a vizsgadíjból.
A támogatást azok a 35 év alatti fiatalok igényelhetik, akik sikeresen teljesítették első középfokú (B2) vagy felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsgájukat, illetve első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsgájukat.
Az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított 1 éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál. A nyelvvizsga-támogatással azok a fiatalok is élhetnek, akik már rendelkeznek nyelvvizsgával, ám annak egy magasabb fokozatát szeretnék megszerezni vagy egy új nyelvből tennének vizsgát.
További részletek ezen a linken olvashatók.
Forrás: MTI

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni