close
CímlapEgyetemi életEszkimózásra tanítja a gyerekeket

Eszkimózásra tanítja a gyerekeket

2019. május 20.

Seprenyi Sára első ránézésre törékeny, szőke, közvetlen és kedves hölgynek tűnik. Aztán miután meghallgattuk előadását a „Nők nehezített pályán” elnevezésű rendezvényen, a „törékeny” gyorsan kikerült a ráillő jelzők felsorolásából – a többi persze maradt.

Sára az egyedüli magyar szlalom és downriver kajakos versenyzőnő. Olyan vadvizeken jön le egy szál kajakkal és evezővel, amilyeneket a legtöbb ember csak a filmeken lát – mint például a „Veszélyes vizeken”–ben. De ez neki nem elég, hogy szimplán „csak” lejön a „halálfolyókon”, még közben kapukat is kerülget, hiszen ha kihagy vagy érint egyet, azért büntetőpont, pontosabban büntető másodperc jár, és ugye, mint minden időre menő versenyben, az sokba kerülhet a végeredménynél. Ráadásul a piros kapukat a sodrással ellentétes irányban kell venni, csak hogy „ne legyen olyan egyszerű”.

„Ha beborulsz, ami azért előfordul, mielőbb vissza kell eszkimózni, különben megfulladsz”

– mondja Sára az előadása közben olyan természetességgel, mintha olyan közhelyet emlegetne, hogy ha forrót iszol, megégeted a nyelved. Eszkimózásnak hívják azt a mozdulatsort, amikor fejjel lefelé „lógsz” a kajakban, majd a csípő döntésének és a lapát köríves húzásának egyidejű munkájával mindent elkövetsz annak érdekében, hogy mielőbb ismét a megfelelő „rétegrendbe” kerüljön a fej-kajak-víz hármasa. A Pécsi Tudományegyetem sportszervező szakán végzett hölgy többek között ezt is tanítja azoknak a lelkes és bátor gyerkőcöknek, akik szeretnének megtanulni szlalom vagy downriver kajakozni.

Sára egyébként tizenöt évig síkvízi kajakos volt, de aztán 2016-ban váltott, mert vonzotta a sportág különlegessége és a természeti erőkkel való küzdelem. Nem bánta meg, ez látszik abból is, amilyen örömmel és pozitív kisugárzással meséli élményeit a különböző versenyekről, edzésekről. A legbüszkébb egy 2017-es eredményére, amikor Kínában, igencsak extrém körülmények között második lett. Az extrém körülmények alatt nem azt kell érteni, hogy „kicsit nehéz volt a verseny”, hanem olyan sodrása volt a víznek, amin le kellett jönni, hogy több rutinos versenyző el sem indult, amikor meglátta a „pályát”. Hiába, „azért a víz az úr”! Bár erre Sára időnként rácáfol…

 

 

Seprenyi Sára a PTE Természettudományi Karának sportszervező szakán végzett tavaly. Legjobb eredményei: Európa Kupa 1. és 3. helyezés; Nemzetközi Bajnokságon 2. és 3. helyezés. Célja kijutni az olimpiára, hiszen a szlalom kajak olimpiai sportág – ellentétben a downriver (vadvízi) kajakkal.  

 

 

Kottász Gergely

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni