close
CímlapEgyetemi életFulbright program tájékoztató

Fulbright program tájékoztató

2019. március 07.

Jókay Károly a Fulbright Hungary vezetője és Betlehem József a PTE rektorkhelyettese megújított megállapodást írtak alá, amely alapján már két Fulbright ösztöndíjas amerikai kutató érkezhet egy időben a PTE-re.

A megállapodás ünnepélyes aláírása után Jókay Károly tájékoztatót tartott a Fulbright programról és a pályázati feltételekről, majd válaszolt a megjelent hallgatók és egyetemi oktatók kérdéseire.

Jókay elmondta, hogy a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram egyrészt magyar állampolgárok számára kínál ösztöndíj lehetőségeket az Amerikai Egyesült Államokba, másrészt a program keretében amerikai szakemberek kaphatnak Magyarországra szóló ösztöndíjat. A Fulbright program szervezésében így magyar intézmények fogadhatnak amerikai vendégtanárokat, kutatókat és (PhD) diákokat. E nagy múltú program szigorú elbírálási folyamatának köszönhetően a kiválasztott résztvevők képzettsége, tudása és szakértelme kiemelkedő. Az amerikai ösztöndíjasokat nemcsak az oktatásba illetve kutatásba lehet bevonni, hanem legtöbbjük szívesen vesz részt a fogadóintézmény intézményi-, oktatási- vagy tananyagfejlesztési munkájában, illetve bármely más szakmai tevékenységében. Az oktatói ösztöndíjak hossza egy vagy két félév, a kutatói ösztöndíjak pedig 3-5 hónapra szólnak.

A pályázatról bővebben: http://www.fulbright.hu/

 

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni