close
CímlapEgyetemi életA fülelő vidrákért

A fülelő vidrákért

2016. május 19.

Ahogy a vidrák, mi is mind hermetikusan becsukjuk a fülünket, hogy a reklámok zaját kizárjuk. E szemléletes hasonlattal világította meg a mára kialakult helyzetet Dr. Sós Péter János, a Magyar PR Szövetség elnökségi tagja. A május 18-án bemutatott Jövőkép és konfliktusok című tanulmánykötetben olyan témák szerepelnek, melyek az ún. „új médiához” kötődnek.

 

 

A közösségi médiának és az internetes felületek előretörésének köszönhetően a PR jelentősen megváltozott: egyre kevésbé van mód az egyirányú kommunikációra, ahogy megváltozott a nyilvánosság szerepe is. Dr. Szécsi Gábor, a KPVK tanszékvezetője elmondta: a kötet a tavaly júliusban rendezett II. Országos PR Akadémia előadásait tartalmazza. A fejezetek egy része

a Public Relations változó szerepének és eszközrendszerének tükrében mutatja be a PR jövőképét

meghatározó szakmai trendeket, koncepciókat. A kötetben olvasható írások második köre arra világít rá, hogy milyen szerepe lehet a PR-nek a társadalmi konfliktusok kezelésében. A tanulmánykötet harmadik része a társadalmi felelősségvállalás problémájával foglalkozik.

20160518-csortos-szabolcs-0922-2078-konyvbemutato-kpvk-pr-szovetseg.jpg

Utóbbira példa a kaliforniai szárazság kormányzati kommunikációja, mely az ötödik éve tartó aszály miatt vált szükségessé. Akkora méreteket öltött ugyanis a szárazság, hogy muszáj volt vízkorlátozást bevezetni. „Az állam történetében még nem volt példa hasonló intézkedésre. A településeknek 25%-kal kell csökkenteniük a vízfelhasználásukat. A Jerry Brown kormányzó által elrendelt korlátozás a lakosságra, a vállalatokra, a farmerekre és más fogyasztókra egyaránt kiterjed. … A kormányzó már 2015 januárjában is szükségállapotot rendelt el a szárazság miatt.” – írja tanulmányában Nemeskéri Zsolt és Zádori Iván. A kommunikációs folyamatok elsősorban a lakosságra irányulnak, az online csatornák dominanciájával. „A differenciált és sokszínű célcsoportnak eltérő üzeneteket kell megfogalmazni (gyerekek, fiatalok, spanyolajkúak, „egyszerű” emberek, stb.), ahol az eltérő célcsoportok tudásszintjének megfelelő üzenetek és információk állnak rendelkezésre.” – áll a tanulmányban. A mindenki számára egyértelmű információk között szerepel például a „Brown is the new green.” (A barna az új zöld.) szlogen és a #keepsavingCA.

 

 

A PR-Akadémiát idén pécsi húzónevekkel, de idén más városban rendezik júliusban. A szekciók témái között a szóvivői szerepkör, az üzleti kommunikáció és etika, valamint a helyi kommunikáció szerepel.

Ferling József, a KPVK címzetes egyetemi docense, a kötet egyik szerzője a pécsi kötődést is kiemelve a Hírnévépítők programsorozatról számolt be. Bár egy komoly 1998-tól indult kezdeményezésben gyökerezik, e szakmai fórum mégis új: pécsi PR-szakemberek, nagyvállalatok, helyi önkormányzati cégek, PR-ügynökségek, újságíró-szerkesztőségek munkatársai, valamint egyetemi hallgatók ismerkedhetnek meg a PR tevékenység szempontjából fontos szakmai trendekkel, programokkal, illetve együttműködési lehetőségekkel ennek keretében. Az összejöveteleket kéthetente szerdán tartják.

Dr. Szécsi Gábor, a KPVK tanszékvezetője, a kötet szerkesztője és egyik szerzője azt is bejelentette:

a következő félévben a szakmai partnerekkel is összefogva PR mesterszakot tervez indítani a kar.

Továbbképzési lehetőségre eddig is volt mód, de önálló mesterszakként a KPVK PR szakja lesz az első ilyen Magyarországon.

Ami a kötet illeti: könyvesboltokban nem lesz kapható, a PR-szövetség honlapján vagy a titkarsag@mprsz.hu mailcímen rendelhető meg, 3200 Forintos áron.

20160518-csortos-szabolcs-0922-2077-konyvbemutato-kpvk-pr-szovetseg.jpg

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni