close
CímlapEgyetemi életKínai festmények Pécsett

Kínai festmények Pécsett

2016. szeptember 13.

A vörös szoba álma, kínai virágok, majmok, és a természet - az ETK Konfuciusz Intézet őszi féléves programjának keretében nyílt tárlat.

A PTE Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete egyik alapfeladatához kapcsolódóan az elmúlt év májusában elindította kínai kultúrát ismertető előadássorozatát. Ennek részeként szeptember 12-én két orvosi témájú előadást is meghirdettek az ETK nagyelőadójába. Ugyanakkor a North China University of Science and Technology Művészeti Kar oktatóinak munkájából összeállított képkiállítást is szerveztek, melynek helyszíne a Művészetek és Irodalom Háza Martyn Ferenc Galériája.

Egy majom próbálja a Hold vízre vetülő tükörképét megragadni Zhang Jun-Iai egyik festményén. A hiábavalóságot hirdeti a képre írt közmondás is, ami annyit tesz: gondolkozz, mielőtt cselekednél. Az alkotó több képén is kínai szimbólumok láthatók, megfestette például a démonűző Zhong kui portréját, aki a szellemek ura a kínai mitológiában.

A virágok szerelmese Chao Hsiu-yen, aki finom részletességgel alkotja meg például a kínai eképzelés szerinti gazdagság és dicsőség virágát.

A vörös szoba álma című klasszikus kínai regény egyes jeleneteit festi meg Sun Li-bo, melyek közül párat most Pécsen is lehet látni.

A legjobban talán Fu Xiao-tong tűvel készített munkái nyűgöztek le. A Pekingben élő alkotó egy speciális, kézzel készített ún. Xuan papírt lyuggat át a tűvel - nem is akárhogyan.  A papír maga fű, fakéreg, bambusz felhasználásval készülő tradicionális kínai anyag: nagyon vékony, lágy és rugalmasabb, mint például a géppapírok. Fény című alkotásán mintha egy ébredő szörny lenne, vagy a felkelő nap, ami egy sziklameredély fölé ér. A és a Lyuk címűek pedig hegyeket, vízeséseket ábrázolak, melyek az 5. században gyökerező Shan shui-stílushoz kötődnek, mely hasonló természeti képződmények ábrázolását jelenti. Az embernek türtőztetnie kell magát, hogy ne simítsa meg lágyan a kiállított mű felületét, hogy a domború felületekről tapintható emléke is maradjon. Fu Xiao-tong így ír arról, miért nem használ színeket: “Mindig úgy gondoltam, hogy ha a Xuan papírt tintával és festékkel befedjük, akkor a leginkább jellegzetes tulajdonságait is elfedjük, és emiatt döntöttem úgy, hogy tűt fogok használni. A tű nem ad hozzá színt, így a papír szabadon lélegezhet, természetes maradhat."

A tárlatot szeptember 16-ig lehet megnézni.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni