close
CímlapEgyetemi életKomoly játékos

Komoly játékos

2018. június 01.

Dobolt a Lazerpunk! nevű synthwave bandában, amiről azt kell tudni, hogy stílusára leginkább a videojátékok zenéi voltak hatással. Mesterszakra a PTE BTK Pszichológia szakára járt, most az itteni doktori iskola hallgatója. A PhD-n kívül két helyen tevékenykedik: az egyik a budapesti Játékos Lét Kutatóközpont, ahol szakmai vezető, a másik a Digitális Jólét Program keretében működő Neumann Nkft., ahol szakmai vezető-helyettes. Damsa Andreit kérdeztük.

Kérlek, foglald össze, hol milyen képzésben tanultál!

Eredetileg fizika szakra jelentkeztem, de 45 percet tartott a karrierem: az első óra felénél kijöttem az előadásról. Nem volt nekem való. Aztán Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetemen végeztem először, pszichológia szakon. Ott más az oktatási rendszer, például már a harmadik év után pszichológusi diplomát kap a hallgató. A PTE BTK-n elvégeztem a mesterszakot, most PhD-n vagyok utolsó éves, ha minden igaz, ebben a félévben befejezem az aktuális krediteket, jön a szigorlat, és két évem van megírni a disszertációmat.

Miért Pécset választottad?

Alapból reál gondolkodású vagyok, a pszichológia statisztikai-matematikai oldala vonzott és a biológia. Kifejezetten az evolúciós pszichológiával foglalkozó helyeket kerestem, és hamar rátaláltam Bereczkei Tamás könyveire.

Mivel a vonzáskörzetemben Pécsett volt a kognitív és evolúciós pszichológiával foglalkozó oktatás a legközelebb, ide jöttem.

Nem volt semmiféle kötődésem vagy ismeretségem Pécsen.

Mennyire vált be a képzés és a város?

Végül nem evolúciós pszichológiai vonalon helyezkedtem el, de magával a képzéssel elégedett vagyok, főleg mert jó elméleti alapokat adott. Maga Pécs... Nekem fura volt, hiszen Kolozsvár 300-400 ezer lakosú, Pécs kisebb. Hiányozott a kolozsvári pörgés.

Játékosítással foglalkozol. Ez mit jelent?

Még szakmai berkeken belül is sokat szoktunk vitatkozni azon, hogy ki mit tekint játékosításnak, illetve komoly játéknak. Személy szerint talán a wikipédiás fogalmat kedvelem a legjobban, ami azt mondja, hogy a játékosítási folyamat során játékos elemeket és gondolkodást építünk nem játékos közegbe annak érdekében, hogy elérjünk egy célt, ami rendszerint a viselkedés megváltoztatása. (Koárbbi Interjúnk erről a témáról: Játszani emberi dolog)

Pécsen a gamification újdonságnak számított akkor, amikor elkezdtem az itteni tanulmányaimat, még céges vonalon is kevesen foglalkoztak vele. Így magamra voltam hagyva, segítettek a tanárok, de inkább módszertani szempontból, a többit rám bízták, ami

motivált, hogy viszonylag új területet tudtam felfedezni a tudományos egzaktság keretein belül.

Mik a terveid tudományos szempontból?

Nekem a PhD hobbi: nem jelent majd előrelépést semmiféle ranglétrán a jelenlegi munkaköreimben, ha elvégzem. Ezerrel dolgozom több helyen is. További plusz fokozatszerzést nem tervezek, de – sokakkal ellentétben - az élethosszig tartó tanulás híve vagyok. Azt gondolom, hogy

szép dolog, ha valaki megszerez egy fokozatot, de a tanulás ezzel nem ér véget.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni