close
CímlapEgyetemi életKözel száz külföldi a 19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemen

Közel száz külföldi a 19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemen

2018. július 23.

Immár a 19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem vette kezdetét a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Oktatási Központjában (NOK) 98 külföldi diák részvételével július 22-én. A hivatalos megnyitóra július 23-án került sor, ahol elsőként Dr. Pelcz Kata, a magyar program vezetője üdvözölte Pécsett a nyári egyetemi hallgatóságot. Ezután Dr. Reza Hemmati, a NOK igazgatója köszöntötte a hallgatókat:

„Boldog vagyok, hogy sok ismerős arcot látok a tavalyi nyári egyetemről, valamint új arcok is megjelentek, aminek szintén örülök!”

19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Dr. Tényi Tamás, az ÁOK dékánhelyettese örömét fejezte ki, hogy a már tíz éve a nyári egyetemen tanító tanároknak járó oklevelet átnyújthatta. A jövőre jubiláló programhoz is minden jót kívánt:

„Kívánom mindenkinek, hogy sok új barátra tegyen szert, és fejlődjön a magyar nyelvtudása.”

Ezt követően Dr. Miseta Attila, a PTE rektora is köszöntötte a nyári egyetem résztvevőit, és külön örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek erre a különleges programra, amely:

„a tanulás és szórakozás egy kellemes keveréke. Kiemelten hálás vagyok a Nemzetközi Oktatási Központnak, hogy már 19 éve megszervezik ezt a nyári egyetemi programot.”

19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Kettő vagy négy hétre érkeznek jelentkezők többek között Brazíliából, Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Görögországból, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Nagy-Britanniából, Indonéziából, Japánból, Dél-Koreából, Romániából, Dél-Afrikából, Oroszországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból. A visszatérő diákok között vannak már családok, sőt, olyan hallgató is van az idei csapatban, aki már a legelső pécsi nyári egyetemen is részt vett, 19 évvel ezelőtt!

19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A tanórákat öt nyelvi szinten, heti 40 tantermi és tantermen kívüli órában, kis – 5-10 fős – csoportokban szervezik a szakemberek. A program jellegzetessége, hogy minden pillanatát felhasználják a nyelvtanulásra, a megérkezéstől a nyitófogadáson át egészen a záróprogramig. Ennek értelmében a nyári egyetem oktatói is jórészt magyarul mutatkoztak be, valamint magyar nyelven ismertették a pontos programot, persze segítségként angol nyelven is olvasható volt minden információ.

19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A programban egy csoport három nyelvtanárral tanul, így biztosítják a változatos tanulói környezetet, és módszertani eszközöket, ezen kívül a diákok részt vehetnek különböző klubokban, mint például sportklub, gasztroklub, filmklub vagy fonetikaklub. A tapasztalt, szakképzett oktatók évek óta dolgoznak együtt, többen közülük az órákon használt tananyag fejlesztésében is részt vettek. Tananyagként a Pécsi Tudományegyetemen megjelenő, Szita Szilvia és Pelcz Katalin által írt MagyarOK tankönyvcsaládot használják a nyári egyetemen, melynek különlegessége az ún. modellalapú oktatási módszer, mely különösen nagy hangsúlyt fektet az élőnyelvi tudás közvetítésére, a természetes nyelvhasználatra, és olyan magyar kulturális ismereteket közvetít, amely a tanulók kultúrájának bemutatását és összevetését is lehetővé teszi. A tantermi órákkal összehangolva, a résztvevők kulturális szemináriumokon, projekteken és kirándulásokon fedezhetik fel Pécs és környékének látnivalóit, miközben a látottakat rögzítik is tudásanyagként élvezetes feladatok segítségével.

19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A nyári egyetemmel egyidőben, annak harmadik hete alatt zajlik a tanároknak szóló, 5. MagyarOK módszertani továbbképzés, melyre határon innen és túlról egyaránt érkeznek részvevők. A továbbképzésen napi 6-8 órás workshopokon a készségfejlesztés témáját dolgozzák fel a résztvevők.

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni