close
CímlapEgyetemi életIn memoriam Farkas Ferenc

In memoriam Farkas Ferenc

2017. október 06.

Nem túlzás azt állítani, hogy Farkas Ferenc professzor tavaly bekövetkezett halála sokkolt mindenkit, aki ismerte őt. Olyannyira így volt ez, hogy volt tanítványainak egy csoportja mindössze egy nap alatt kitalálta, hogy emlékét a professzorhoz méltó módon kell megőrizni. Úgy gondolták, egy olyan ösztöndíjat alapítanak, mellyel egyik évben a tehetséges diákokat, másik évben pedig a tehetséggondozás iránt elkötelezett tanárokat díjazzák majd.

Az ösztöndíj ötletét felkarolta a PTE KTK, és a kar életében régóta szerepet játszó Cultura Oeconomica Alapítvány is a kezdeményezés mögé állt. Így mindössze egy évvel azután, hogy Farkas Ferenc már nem lehet köztünk, az alapítók rögtön nem is egy, hanem két díjat is átadhattak. Az egybegyűlteket Schepp Zoltán dékán és Dobay Péter köszöntötte, de beszédet és köszönetet mondott dr. Farkas Ferencné dr. Kurucz Zsuzsanna is.

„Nem egyszerű hallgatóként, hanem egyéniségként foglalkozott mindannyiunkkal.” - jelentette ki Mohácsi László, az ösztöndíj egyik alapítója. „Mindenkinek a saját útját kell járnia, s ő sosem sajnálta arra az időt, hogy személyes, karakterformáló beszélgetésekkel segítsen megtalálni ezt az utat.” - jegyezte meg Kassai Ákos alapító. „Nekünk rengeteg ötletünk volt, s bár közte voltak olyanok, melyeknél rámutatott arra, hogy nem feltétlenül érik meg az energiát, a legtöbbet szupernek tartotta, és egyből fel is karolta. Mindig számíthattunk rá” - emlékezett vissza Farkas Ferencre Meláth Mónika alapító, miután felsorolt néhány igazán impozáns, s azóta is emlegetett vagy létező pécsi közgázos rendezvényt vagy vívmányt, mely hallgatóktól származik.

A visszaemlékezések alapján is egyértelmű, hogy a Farkas Ferenc ösztöndíj nem elsősorban a tanulmányi eredményekről szól: a jó érdemjegyeken túl aktív közéleti tevékenységet vártak a pályázóktól, valami olyasmit, amiből kitűnik, hogy a Közgazdaságtudományi Karért és hallgatótársaikért is dolgoznak a jelöltek. További különlegesség az, hogy a pályázatban szerepelnie kell az előbbiekhez kötődő vállalásoknak, melyeket a nyertesnek meg is kell valósítania.

Farkas Ferenc tanítványai az ösztöndíjjal azt szerették volna elérni, hogy azt, amit nekik volt szerencséjük a professzortól megkapni, azoknak a generációknak is próbálják biztosítani, akiknek már nem adatik meg Farkas Ferenc segítő jelenléte: az odafigyelést és a szeretetteljes inspirációt arra vonatkozóan, hogy a fiatalok kibontakoztassák a bennük rejlő tehetséget.

Kilenc pályázat érkezett az első felhívásra, s mindnek főbb elemeit ismertették a díjátadón. Különdíjban részesült Pap Eszter, aki szakkollégiumi tevékenysége mellett aktuális kutatási témája (generációváltás a családi vállalkozásokban) révén kapott elismerést.

Az első ösztöndíjat az ötödéves Filinger Kitti nyerte el, aki az okoseszközök tanulásban betöltött szerepét vizsgálja a TDK-dolgozatában. Vállalásai között az is szerepel, hogy a Fészek című kari lapban cikksorozatban mutatja be Farkas Ferenc életútját és szakmai munkásságát.

Alapítók, egyben a kuratórium tagjai:

Farkas Ferencé dr. Kurucz Zsuzsanna (elnök), Bognár Attila, Dr. Dobay Péter, Dr. Jarjabka Ákos, Kassai Ákos, Kovács Zsolt, Meláth Mónika, Mohácsi László, Dr. Schepp Zoltán, Vida Péter

További infók az ösztöndíjról: http://ktk.pte.hu/tartalom/2017/09/palyazati-kiiras-farkas-ferenc-osztondij

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni