close
CímlapEgyetemi életMérföldkövek, Middlesex és 20 év

Mérföldkövek, Middlesex és 20 év

2016. november 10.

A pécsi közgazdaságtan-képzés sarokköve, a BABA program létrejöttének 20 éves évfordulóját ünnepelték a november 2-án induló Middlesex 20 eseménysorozattal.

Otthonosan mozogtak a meghívottak a PTE KTK-n a Middlesex20 - Multikulturalitás és Vállalkozói kapacitásfejlesztés a multikultúra jegyében programsorozat megnyitóján: Ian Lindsay brit nagykövet tavaly januárban itt tanult magyarul egy hónapot, Zeller Gyula rektorhelyettes és a KTK oktatója, Rákossy Balázs államtitkár a szomszédos jogi karon végzett, s természetesen a Middlesex University képviselői sem első alkalommal jártak az épületben.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara 20 évvel ezelőtt, 1996-ban

az országban elsőként indított az angolszász rendszernek megfelelő alap- és mesterképzési programokat.

Az angol nyelvű üzleti képzési programok kialakítása a brit sztenderdek alapján történt, a képzéseket validáló Middlesex Univeristy, London közreműködésével.

A kezdetekről Rekettye Gábor mesélt, aki Vörös József akkori dékán megbízásából, s társaságában kezdte keresni a kapcsolatot a nyugat-európai egyetemekkel. Tizenkét vagy még több egyesült királysági egyetemmel is felvették a kapcsolatot, s az út vége a Middlesex Universityre vezetett, ami nem tartozott a leghíresebb londoni egyetemek közé, s csak akkoriban vált egyetemmé. De néha a személyes benyomások, például a szimpátia többet számít, mint gondolnánk. A Middlesex University-n Don Harper, Abby Ghobadian és Jonathan Liu fogadta a pécsi küldöttséget.

„Azonnal tudtuk, hogy ők a mi embereink.

Kutatóként elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan nemzetközi hálózatunk, melyre támaszkodni tudunk, s a személyes kapcsolatok fontosságát sem győzöm hangsúlyozni.” – intette a hallgatókat Rekettye Gábor. Az együttműködés 1991-ben kezdődött. Ahhoz viszont, hogy a program ötlete megszülessen, tíz nap ohioi hidegre is szükség volt, ami miatt szünetelt az oktatás az ottani egyetemen – Rekettye Gábornak, aki éppen vendégoktató volt az USÁ-ban, ugyanis ezalatt a kényszerpihenő alatt jutott eszébe, hogy egy angol nyelvű programot kéne indítani Pécsett. „Azonnal eszembe jutott a Middlesex University is.” – mesélte a hallgatóságnak Rekettye Gábor, aki csakhamar össze is futott a Londonban megismert kollégákkal a napfényes Miamiban. A program előkészítésében oroszlánrészt vállalt az akkor éppen Pécsett vendégeskedő Jonathan Liu, Szerb László tanárúr, és a közelmúltban elhunyt Farkas Ferenc professzor.

Rekettye Gábor 1996-ban, az induláskor felvázolt jóslatai azóta beigazolódtak. A programot 20 éve megelőlegező prezentáció záró slide-ján egyebek között a következők szerepeltek:

nemzetköziesítés, business- és gyakorlatorientált oktatás

– ezek ma világszerte a felsőoktatási intézmények céljai között szerepelnek. A másik nagy előrelépést az új tananyagok és tanítási módszerek meghonosítása jelentette – ez ugyanis megteremtette az átjárhatóság feltételeit, vagyis a Pécsre érkező közgazdász-professzorok megtalálták, illeszkedtek az itteni képzéshez és vice versa. A Közgazdaságtudományi Kar akkori dékánja azt is elismerte, hogy a program fogadtatása vegyes volt – elsősorban nyelvi akadályokat kellett az oroszul, németül inkább tudó oktatóknak és hallgatóknak elhárítaniuk. A program viszont azóta is sikeres, s hozzájárul a pécsi közgáz innovációt és helyi gazdaságot is segítő szerepéhez.

A húsz éves évfordulóról egy kedves gesztussal is megemlékeztek, ami memento lesz a helymeghatározásban is: a B016-os termet is MDX-re keresztelték.

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni