close
CímlapEgyetemi életMűvész Péntek

Művész Péntek

2019. március 05.

Formabontó és újító: egy különleges rendezvényt szervez a Pécsi Tudományegyetem, s ezzel olyan lehetőséget biztosít polgárainak, amihez egyébként nem jutnának hozzá:

művésztanárok irányításával próbálhatják ki magukat, festhetnek, szobrokat készíthetnek. Ez lesz a Művész Péntek, melyre március 29-én kerül majd sor.

Gábriel Róbert rektorhelyettessel és Somody Péter festőművésszel a Művészeti Kar Festészeti Tanszékének műtermében beszélgettem.

Somody Péter: Azt szeretnénk elérni ezzel a rendezvénnyel, hogy a nem a Művészeti Karhoz kötődő egyetemi polgárok bepillantást nyerhessenek abba,

milyen az élet a karon, lássanak közelről festéket, modellt, agyagot, fát, műhelyt, tapasztalják meg, hogy az alkotás a mindennapok része, és maga a gyönyörűség.

Gábriel Róbert: Az a célkitűzés, hogy a művészet áthassa az egyetem egészét. A Művészeti Kar jelen van a legtöbb ünnepségünkön, kiállításokkal, koncertekkel mutatja meg magát, de ennél merészebb a mostani szándék: a nyitással még több embert szeretnénk elérni, lehetőséget adva arra, hogy az alkotást is megtapasztalhassák. Hagyományt szeretnénk teremteni, ismétlődő alkalmakat biztosítani. Van egy jól hangzó elképzelésünk is, mely szerint

minden egyetemi polgárnak lakását díszítse legalább egy, a Művészeti Karról származó alkotás.

Ezt nyilván nem tudjuk azonnal megvalósítani, de törekedni fogunk arra, hogy elérhető áron, jó minőségben, eredeti művekhez juthassanak hozzá.

Milyen gyakran lesznek ilyen alkalmak? Esetleg lehet havonta számítani rájuk?

Somody Péter: Az évenkénti gyakoriságot felelősséggel tudom mondani, hiszen egy ilyen rendezvénynek számos költsége van: anyagokat kell biztosítani, amikkel dolgozni lehet, szabaddá kell tenni a műhelyeket, termeket, rendelkezésre kell állniuk az oktatóknak. Mindezt túl nagy gyakorisággal nem tudnánk megoldani, ha egy évben egyszer sikerül, az már nagyon jó lenne. A magam részéről úgy készülök erre a dologra, hogy abból a szempontból ünnep, hogy vendégek jönnek hozzánk, de valójában az lenne a jó, ha ők azt tapasztalnák meg, hogy az alkotás hétköznapjaiba csöppenek, hogy a művészet nem attól klassz dolog, hogy kuriózum, hanem attól, hogy a hétköznapjaink része. Ahogy egy jó étel élvezete is a gasztronómia része, ugyanúgy a művészet, ha több területen jelenik meg az életünkben, teljesebb az emberi élet. Ezért úgy fogalmaznék, hogy nem akarom feszengős ünnepnappá bélyegezni ezt a közelgő eseményt. Legyen ez egy jó értelemben vett hétköznap, és mivel csütörtököt nem mondunk, legyen péntek.

Hogyan lehet majd jelentkezni?

Gábriel Róbert: Egy weboldalon lehet majd jelentkezni, egy elektronikus regisztrációs felületen. Amennyiben ez az első alkalom, melyen a tervek szerint 70 főt fogunk tudni fogadni, pillanatok alatt betelne, akkor idén meghirdetünk egy pótnapot is. Már most fontosnak tartom tudatni mindenkivel, hogy senki ne keseredjen el, ha nem kerül be az első körbe, mert van esélye a másodikban.

Májusra tervezünk egy ismétlést.

Szeretnénk, ha jól sikerülne a rendezvény, és akár évekre előre meg tudjuk nyitni az online regisztrációs felületet. Szerencsére pályázati finanszírozás is rendelkezésünkre áll az első alkalmak kapcsán, de véleményem szerint akkor is meg kell tartani ezt a hagyományt, ha ez a pályázati forrás az idő haladtával elapad. Lehet más pályázatot keresni, de véleményem szerint magának az egyetemnek is tudnia kell forrást biztosítania arra, hogy a hogy polgárai egy ilyen „hétköznapi” élményben részesülhessenek.

Somody Péter: Azt gondolom, hogy az első alkalom tapasztalatai alapján tovább tudjuk majd finomítani a programot, igazodva az egyetem mi polgárok igényeihez. Magam is kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan alakul, azt mindenképpen várjuk tőle, hogy megnövekedjen az érdeklődés a művészet és a Művészeti Kar iránt, az emberek bátrabban bejöjjenek ide, meg merjenek szólítani, keresni bennünket.

Mit, miket generálhat egy ilyen rendezvény hosszú távon?

Gábriel Róbert: A művészet azon túl, hogy örömforrás, egyre inkább úgy is része a mindennapjainknak, hogy tárgyainkban, környezetünkben megjelenik, a vizuális kultúránk része és meghatározója, ráadásul

a művészeti trendek a világ irányvonalait is alapvetően befolyásolják.

Azt remélem, hogy a Művész Péntek, a művészet sokarcúságának megtapasztalása révén máshogy tekintenek majd az egyetem polgárai a művészetre, és ezáltal másként tekintenek a maguk mindennapi tevékenységeire is.

Miket lehet majd kipróbálni?

Somody Péter: A Szobrász és a Festészeti Tanszékek vesznek részt az első programon, tehát elsősorban a fával, agyaggal való formaalakítást, mintázást, színes anyagokkal való festést, rajzolást, élő modell utáni rajzolást lehet kipróbálni. A gyakorlatok közben biztosan szó lesz arról, hogy milyen gondolatokkal, érzésekkel foglalkozik közben a művész, tehát a kézmozgás mellett arról is biztos hogy szó lesz majd, hogy a psziché, a szellem hogyan mozog az alkotás közben – ez is a folyamat markáns része.

A városlakók felé számíthatunk majd a későbbiekben nyitása?

Somody Péter: Szerintem folyamatos a nyitás a városlakók felé, hiszen számos kiállítást a város szívében, a Nádor Galériában rendezünk, sok találkozási, érintkezési pont van. Nyilván ide, a Zsolnay út 16-ba jóval kevesebben sétálnak ki, ami érthető azért is, mert ebben épületben elsősorban oktatási tevékenységet folytatunk.

Gábriel Róbert: Említettem, hogy jó lenne, ha minden lakásban lenne legalább egy olyan alkotás, mely a Művészeti Karról származik. Hogy ez ne csak álom maradjon, szeretnénk újra megrendezni a művészeti karos hallgatók munkáiból álló aukciót, illetve vándorkiállításokat is szervezni más karok olyan tereiben, melyekben a műtárgyak biztonsággal kiállíthatók. Azt gondolom, hogy ha valami megvásárol egy műtárgyat, az annak az alkotónak, hallgatónak is fontos: az első műtárgy eladása eufórikus, szívdobogtató élmény.

Somody Péter: És nagy motiváció! Már csak azért is, mert a művészettel foglalkozni nem tartozik a legolcsóbb tanulmányok közé, itt nem nehéz hetente elrajzolni vagy festeni tízezreket. Egy kisebb kép eladásával egy hallgató a saját, későbbi alkotásait is meg tudja finanszírozni.

Info és jelentkezés: https://pte.hu/muvesz_pentek_alkototer_muveszetbaratoknak

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni