close
CímlapEgyetemi élet„Nagyon jó, hogy ez megtörtént!”

„Nagyon jó, hogy ez megtörtént!”

PEN2017, diákrektor, MK
2017. május 10.

-mondta a számomra eddigi legszerényebbnek tűnő diákrektor. Az idei Pécsi Egyetemi Napok diákrektor-versenyét a Művészei Kar nyerte meg, így Sámson Péter, grafikus hallgatóval beszélgettem.

Tavaly is csapattag voltam, Pen Pétert alakítottam. A tanév elején pedig már jeleztem a HÖK-nek, hogy szívesen összeszedem a csapatot. Mivel nem voltam senior, kicsit nehezebb volt a dolgom a gólyákat illetően, de grafikusként a saját szakom elsőéveseit könnyű volt elérnem. – kezdte a történetet a legelején a diákrektor. – Gyorsan összeszedtem a csapatot és az első gyűlésen egy prezentációval mutattam be az előző PEN-t.  Tavaly óta sok ötletem támadt a koncepciót illetően, a Cartoon PENwork volt a kedvencem, ahol a régi mesék karaktereit valósítottuk volna meg. Aztán számos felvetés jött, és valaki bedobta a Harry Pottert, amire később a legtöbb szavazat érkezett. Nem bánom, hogy nem az én ötletem nyert, kihívásként éltem meg, hogy teljesen új dolgot kell létrehozni. Azért a Griffendélt választottuk, mert biztosan mindenki ismeri, és a PEN mozaikszó ebbe illett bele leginkább a négy ház közül (van még Mardekár, Hugrabug, Hollóhát - a szerk.) A logónk színe részben egy korábbi ötlet miatt lett rózsaszínű: ugyanis szóba került, hogy lehetnénk Barbie-k.

Végül a pink szín lett a védjegyünk, meg a csillámpor és -tetkó.

Mindig volt nálunk egy nagy adag csillámpor, és körülöttünk mindig mindenki csillámporos volt. Még mindig minden cuccunk olyan. (nevet)

A PEN-ek történetében eddig még egyszer sem nyert az MK. Kis kar révén nem volt könnyű dolguk, de azt bizton állíthatjuk, hogy idén látványos, profi munkát végeztek. Eleinte nekünk volt majdnem a legkevesebb lájkunk a csapatok közül, talán mert mi vagyunk a második legkisebb kar a PTE-n… Emiatt kicsit nehezebb dolgunk volt, de jól esett például, hogy csapatpólót más karok hallgatói is vettek tőlünk, mert annyira tetszett nekik. Rengeteg matricát nyomtattunk, sokan kértek tőlünk azt is. Grafikusként odafigyeltünk az vizuális megjelenésre, a karon lévő stúdiónkban dolgoztunk az arculati elemeken. Idén is számos előfeladatot kaptak a csapatok, sőt egy 12 órás vetélkedőn is meg kellett mutatniuk kreativitásukat, na meg kitartásukat. A feladatok közül legemlékezetesebb számomra a 12 órás vetélkedő volt. Kicsit tartottunk az egésztől, féltünk, hogy sportvetélkedő lesz, és őszintén megvallva, az nem a csapatunk erőssége. Szerencsénkre, kreatív megoldásokat igénylő feladatokat kaptunk. Az egyik során a mi, képzeletbeli egyetemünket - esetünkben Roxfortot - kellett megalkotni, pizzás dobozból és más hulladék kartonokból. Készítettünk szökőkutat, sok tornyot, unikornist,  és persze egy nagy adag csillámport is rászórtunk a makettünk tetejére. Ezen kívül például egy zenés előadást is kellett produkáljunk: mi a Daddy Cool-t választottuk, amivel egy régi táncműsört próbáltunk felidézni. De kellett alapító okiratot is készíteni, amit „aláírt” GriffPENdél Godrik is. Nagyon tetszett az is, mikor a saját egyetemünket kellett kvázi „eladni”, népszerűsíteni.

Bemutattunk a Roxfortot, a Teszlek Süveg segítségével pedig a zsűritagokat az egyetemünk házakba soroltuk.

Természetesen mindenki Griffendéles lett, kivéve a Palikát, aki az MK korábbi diákrektorjelöltje - ő a Mardekárba került. (nevet)

 

 

Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy a diáktektorjelölt csapatok jótékonysági  gyűjtést szerveznek az általuk támogatni kívánt alapítványoknak, civil kezdeményezéseknek. Mi idén a Szabadkikötőbe szerveztünk gyűjtést, ahol talán a csillámtetkó "varrással" sikerült a legtöbb pénzt összegyűjteni. A befolyt 15.000 Forintot a Szemem fénye Alapítvány révén a Dóri Háznak ajánlottuk fel. Mivel sokan vagyunk grafikusok, felhasználtuk a saját magunk alkotta figurákat és matricákat készítettünk, voltaképpen matricaboltot nyitottunk – szerencsére elég sok munkánk elfogyott. Emellett van a csapatban egy festőnk, aki nem mellesleg zenél is. Ő elhozta  a bandáját, akikkel pár hónapja alakultak és egy eszméletlen jó koncertet adtak. Harry Potter karakterünk és jómagam egy verses estet is tartottunk, mivel írással és slam-eléssel is foglalkozunk. Aki az előfeladatok során találkozott a PEN-es csapatokkal, biztos hallotta a PEN CSALÁD skandálást. Csapaton belül mi abszolút családdá váltunk. A 12 órás vetélkedőn nagyon egymásra hangolódtunk, nem kellett kiosztanom a feladatokat, egyből ugrott mindenki és csinálta a dolgát. Örülök, hogy ennyire összedolgoztunk a PEN alatt, a szervezők is meglepődtek, hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk. Volt idén is testvércsapat, de mi próbáltunk mindenkivel barátkozni.

Sztereotípia a művészetisekkel kapcsolatban, hogy nincs dolguk. Alábecsülnek minket, pedig rengeteg projektmunkánk, prezentációink, szigorlataink vannak, és sajnos sokat is kell tanulnunk.

Most talán a többi csapat is megismert minket és látja mindezt. Erre is jó a PEN, hogy megismerjük egymást és megtudjuk, ki mivel foglalkozik. Meg persze, hogy jól érezzük magunkat és élvezzük az együtt töltött időt.

Sokszor halljuk (és mondjuk), hogy ez a PEN már nem olyan, mint az eddigiek… na de, mi változott tavaly óta?

Idén kicsit összeszedettebbnek érzem a szervezést. Szerintem idővel inspirálta a csapatokat a nyeremény is, bár nyilván nem emiatt jelentkeztünk, sőt a kezdetnél nem is tudtuk, mi a fődíj. Persze tagadhatatlanul bennünk volt, hogy, ha nyerünk, együtt elmehetünk valahova. Mondjuk, mi annak is örültünk volna, ha csapatépítő vacsorát kapunk. Nem  a győzelem miatt jöttünk, hanem csak jól akartuk érezni magunkat. Elég sok feladat hasonló volt a tavalyihoz. Amit idén is és akkor is soknak tartottunk az utolsó napra rendezett feladatsor, ezt már akkor is jeleztük. Az utolsó napra mindenki elfárad és így végigjárni az egész várost tényleg kimerítő. Ez csak azért jelent porblémát, mert az záró esti buli rovására mehet. Ennek ellenére nagyon jó hangulatban telt az utolsó megmérettetés is és fantasztikusan éreztük magunkat. A diákrektor egy éven keresztül- legalábbis a következő PEN-ig- képviseli a PTE-t. Ez igazán megtisztelő cím és biztosan emlékezetes pillanat, mikor az ember először kezében tarthatja az egyetem kulcsát.

Nekem ez katarzis volt! Maximum a 2. helyben tudtam csak reménykedni, de talán abban is csak az optimizmusomnak köszönhetően.

Ez eddigi években nagyjából ugyanaz a három kar állt a dobogón. Sajnáltam volna, ha idén sem kerülünk fel, mert tényleg sok munkát fektettünk a feladatokba. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ennyire odatették magukat! Mikor kimondták, hogy mi nyertünk… el is sírtam magam. Rengeteg munka után tényleg megkaptuk a jutalmat és úgy érzem, teljesen megérdemelten!  Jó érzés volt kézbevenni a rektorkulcsot és tudni, hogy nem hiába dolgoztunk.

Iszonyatosan büszke vagyok rájuk!

A több hónapos előkészület egyáltalán nem sétagalopp, ezt mindenki tudja. Csúsznak el tárgyak, maradnak el alvások, de azért sok mindennel kárpótol a dolog, az egyszer biztos. Nem mondom, hogy nem izzasztott meg a PEN, néha idegrohamot kaptam. (nevet) A tavaszi szünetben mindenkit három nappal hamarabb vissza kellett rendelnem, hogy egy projektfeladatot leadjunk. Nagyon sajnáltam, de szorított az idő. Este meg is jutalmaztam egy nagy pizzával és sörrel a csapatot. Emellett azt gondolom, ha nem lenne PEN. nem ismerkednénk meg a többi kar hallgatóival, főleg a távolság és a közös programok hiányának köszönhetően. Így viszont volt erre lehetőségünk. Szerintem ez a legnagyobb pozitívuma az egyetemi napoknak.

Végül idei diákrektorunk azt is elmondta, mit valósítana meg szíve szerint leginkább. Szerveznék olyan eseményeket, ahol össze lehet hozni a karokat és jókat lehet beszélgetni, bulizni, ismerkedni. Mi az MK-n belül most is megyünk a Tettyére sütögetni  – szívesen tenném ezt a többi kar hallgatóival is, mivel nálunk nagyrészt a szakok is ilyen események alatt ismerik meg egymást. Tudom, ez egy kicsit önző, de amire még régóta vágyom, hogy legyen a karunkon egy pingpongasztal. Mivel középiskolában is volt a grafikán egy és jó volt néha felállni a gép elől játszani kicsit, jót tett a szemünknek egy kis pihenés. Nem tudom, hogy erre bármikor lesz -e lehetőség, én azért reménykedem benne egy picit.

Kívánom, hogy az interjút olvassa egy jóakaró, mint Harry Potter esetében Sirius Black, aki a kiválasztottnak egy Tűzvillámot ajándékozott. Mondjuk, ha kérhetjük, a pingpongasztalt ne bagollyal küldjék!

 

 

 

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra