close
CímlapEgyetemi élet„Nem letudni akartam, hanem megélni”

„Nem letudni akartam, hanem megélni”

2018. május 08.

Nyolc esztendeje viseli a rektori tisztet dr. Bódis József. Ő az integrált Pécsi Tudományegyetem első olyan rektora, aki egymás után két cikluson keresztül kapta meg a bizalmat arra, hogy a PTE első embere lehessen. Megbízatása 2010 nyarán kezdődött, másodízben elnyert mandátuma 2018. június 30-val jár le. Hogy érzékeltessem ezt az időtávot: belépésekor zajlott a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program, kilépésekor a Modern Városok Program már az első harmadánál tart. A magyar felsőoktatás egészét, de a PTE-t tekintve is mozgalmas volt ez az időszak: éppen elindult az intézmények teljesítményéről valós visszajelzést adó Diplomás Pályakövető Rendszer egyetemünkön (2010), jelentős forráskivonás kezdődött a gazdasági válság miatt (2011), a Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia profiltisztítást és a regionális erőforrások egyesítését hirdette meg (2014), bevezették a kancellária jogintézményét (2015), majd létrejöttek az öttagú konzisztóriumok (2015). Az idén BA-képzéseket kezdő elsősök tizenegy évesen ültek az iskolapadban, amikor dr. Bódis József egyetemi szintű munkáját elkezdte.

Hogyan értékeli ezt a két ciklusát?

Hosszú volt, és nagyon viszontagságos! Főleg, ahogy kezdtem. Az induláskor rendezni kellett a sorokat, sok tekintetben le volt bénulva az egyetem, így az első nyár volt a legnehezebb, s akkor még magam is kezdő voltam, nem támaszkodhattam az elődeimre. Bizalmi válság volt az egyetemmel kapcsolatban, amit nem volt könnyű felülírni. Elkezdtünk építkezni, a leállított pályázatainkat reaktiválták, a Science Building, a 400 ágyas klinika rekonstrukciója megvalósult. A rehabilitációs és az onkológiai központot érintő két nagy pályázatból megpróbáltak kizárni bennünket regionális versenytársaink, de segítséggel sikerült ezeket visszahozni, és megvalósítani.

Az egyetem negatív megítélésével kapcsolatos ügyeket is a lehetőségeinkhez mérten sikerült rendezni. Miután észleltük a magyar hallgatói létszám jelentős csökkenését, elindultunk a nemzetköziesítés útján. Az egyetemen belül voltak erre pozitív példák: a KTK-n zajlott idegen nyelvű képzés, de ami komoly eredményt tudott felmutatni, az az ÁOK. A nemzetköziesítést – amennyire lehetett - kiszélesítettük az összes többi szakra, karra. Nagy öröm, hogy a karok többsége rendkívül jól reagált, nem teherként, hanem lehetőségként fogták fel. Szerintem kiemelkedő ebben a MIK, az ETK, a BTK Pszichológia Intézete.

Amikor a kormányzat felfigyelt erre a trendre, már nem az előkészületeknél, hanem az első eredményeknél tartottunk.

Markánsan emelkedett a külföldi hallgatók száma, sőt, abban az időszakban a PTE-n volt a legnagyobb mértékű az emelkedés az országban. Jókor jött, hogy ezt észrevették, és jókor jött, hogy újabb fejlesztési lehetőséget kaptunk, és bízom benne, hogy még kapunk is. A 4000 feletti külföldi hallgatói létszám ilyen rövid idő alatt nagyon szép teljesítmény. Más a koncepció, a stratégiaváltás és más a kivitelezés – ez a karok folyamatos munkáját dicséri.

Melyek voltak azok a fordulópontok, amikkel tudott fordítani a bizalmi válságon?

Azt gondoltam, hogy ez nem egy egyszerű feladat, az egyetemnek mindenhol megfelelő képviselettel kell rendelkeznie, ezért magam is bevállaltam olyan funkciókat, amiről az ember nem nagyon álmodozott. Nem gondoltam volna, hogy a Magyar Rektori Konferencia elnöke leszek. Adódott egy lehetőség, bevállaltam, és ezen keresztül tudtam az egyetem presztízsét növelni. Azt is gondolom, hogy e tekintetben a legnagyobb lehetőség a második ciklusomra esett: az egyetemalapítás 650. évfordulója. Ezt szakmailag és kommunikáció szempontjából jól össze tudtuk rakni, és ezt a kormányzat, az Országgyűlés, a partnereink mind visszaigazolták.

Néhány hónap távlatában azt gondolom, az elmúlt év kifejezetten sikertörténete volt az egyetemnek. Sokat hozott ismertségben, pozitív megítélésben, és nemcsak országon belül, hanem nemzetközi színtéren is.

Például a Magna Charta Observatori-val közösen szervezett nemzetközi felsőoktatási konferencia megmutatta, van mire büszkének lennünk. Persze a múlt önmagában nem elég, hiszen minden felsőoktatási intézményt állandóan mérnek, és fontos, hogy a rangsorokban jól szerepeljünk. Tisztában kell lenni azzal is, milyen hallgatókat vonzunk: a felvételkor nyújtott teljesítményük alapján a 10-12. helyen szerepel a PTE, de a kimeneti értékelésnél szaktól függően a 5-6., sőt, bizonyos képzési területeken a 3. helyen vagyunk. Ez a képzés és a tudomány hozzáadott értékét reprezentálja, ami emelt fővel vállalható.

Amikor először indult el a rektori székért, milyen prekoncepciói voltak ezzel a munkával kapcsolatban?

Igazából soha nem gondolkodtam abban, hogy rektor lennék, tulajdonképpen a hallgatók biztatására álltam neki a pályázatnak. Számomra nem csak szlogen, hogy hallgatók nélkül nincsen egyetem – ennek jegyében éltem, és élem ma is az életem. Egy felsőoktatási intézmény állandó megújulásának igazi záloga a hallgatói közösség.

Dékáni pozícióból nem látszott ennyire komplexnek a rektori tisztség. Aztán belekerülve a gépezetbe, egyértelművé vált, hogy nem olyan egyszerű. Egyrészt borzasztóan túlszabályozott ez a szektor, másrészt pedig éppen hogy nem szabályozott. Inkább az előbbit látom hibának:

nagyon nehéz egy szellemi közegnek igazi teljesítményt felmutatni amellett, hogy aprólékos beszerzési és egyéb szabályok vonatkoznak rá. Ez nagymértékben hátráltatja és lassítja a tudományos-innovációs tevékenységet.

Mire a legbüszkébb?

Magára a Pécsi Tudományegyetemre! Nem hivatali, kincstári kötelezettség alapján mondom: Pécs az összes nehézségével együtt nagyon vonzó egyetemváros, és olyan a szellemi atmoszférája, mely tökéletes egy komoly felsőoktatási intézmény működéséhez. Maga az egyetem a 20 000 fős létszámával, több mint 4000 külföldi hallgatójával, 1500 oktatójával, több mint 6000 munkatársával igen komoly cég, mely a felsőoktatás és a tudomány világpiacán is megjelenik.

Az igazi öröm az, hogy egyre inkább jelen tudunk lenni, egyre jobb számokkal, egyre jobb paraméterekkel. Ha esetleg a rangsorban pár helyet lejjebb csúszunk is, az abszolút mutatók évről évre javulnak. De nem szabad hátradőlni, egyre jobb eredményeket kell produkálni ahhoz, hogy a világ 28000 felsőoktatási intézményéből a legjobb ezren belül maradjunk – ami kifejezetten jó.

Abban bízom, hogy a rektori és a karok vezetésében lezajló változások, az új, ambiciózus vezetői körök lehetőséget látnak majd ebben, és tudják munkatársaik teljesítményét a jobbnál még jobbra serkenteni.

Mi volt az, ami a legnagyobb kihívás volt? Ez azért elég viharos időszak volt a magyar felsőoktatás történetében.

A pénzügyi és gazdasági világválság begyűrűzött a felsőoktatási szférába is, komoly elvonások voltak, mely elsősorban a tudományos területet érintette. Például megszűnt a tudományos normatíva. Ilyen helyzetben kellett még jobb tudományos teljesítményt, több publikációt felmutatni, az akadémiai munkacsoportok számát markánsan növelni. Később megjelentek új források, amelyek viszont már nem „sima” kutatói pályázatok voltak, inkább kutatási-innovációs és a gazdasági szereplőkkel közösen végzendő munkák, ami új színt és újabb komoly kockázatokat hozott.

Ami a hallgatói létszámot illeti: sikerült stabilizálni a magyar létszámot, és növelni a külföldiekét, ami nemzetközi jelleget adott az egyetemünknek.

Kihívás az is, hogy a diplomásainkat – és különösen a fiatal orvosokat, kutatókat- komolyan érinti az elvándorlás, mert annak ellenére, hogy sok változás történt bérfronton is, még nem vagyunk versenyképesek a külföldi fizetésekkel szemben.

Mi volt az, amit kudarcnak, csalódásnak ítél meg?

Több mindent mondhatnék, de a legnagyobb, amit már az első rektori pályázatomban is sürgettem az az, hogy az ún. térítéses betegellátásból sokkal komolyabb bevételekre is szert tehetne az egyetem. Ez a mai napig nincs megoldva, pedig sok tervünk volt ezzel kapcsolatban. Végül nem kaptunk engedélyt az akkori egészségügyi államtitkártól. Sebestyén elnök úrék ma is küzdenek ezzel a problémával. Ez nemcsak azért csalódás, mert nem nőtt a bevétel, hiszen az - például a gyógyszer kipróbálások révén, más forrásokból – nőtt, hanem azért is, mert orvosaink jelentős része a szabadidejében, magánintézményekben dolgozik. Miért nem tudja az egyetem ezt a maga számára érvényesíteni? Kétségtelen, hogy ma az egészségügyi stratégia szerint elvileg nem fér bele a magánellátás az állami egészségügybe, de ha Debrecen létrehozott e célra egy Kft-t, akkor ez Pécsett is megoldható lenne.

Sokszor hangsúlyozta, hogy fontos lenne az egységes egyetemi szellemiség.

Emiatt hoztuk létre az egyetemi koncertet: ez volt az első olyan rendezvény, melyre minden kar dolgozói megkapták a lehetőséget a részvételre. Ez szűk 1000 ember. Fontos volt, hogy legyenek olyan pályázatok, programok, amelyek több kar munkáját összefogják – több ilyen volt, de kiemelkedik a 3D Központ, mely egy olyan integratív, tudományos-innovációs program, ami öt kart érint. Komoly egyetemi közösségalakító tényező volt maga a jubileumi programsorozat is, melyet kifejezetten ennek jegyében raktunk össze. Nem a mi érdemünk, de ide kell sorolnom a Nemzetközi Estet, mely hallgatói kezdeményezésből nőtte ki magát hatalmas programmá, az egyetemi szellemiséget erősítve.

Hogyan élte meg a protokolláris kötelezettségeit?

A rektorsággal járó programokat, feladatokat én nem letudni akartam, hanem megélni.

Szeretem, ha egy ünnepnek – legyen az díszdoktoravató vagy diplomaátadó - valóban ünnepi a hangulata. Nem véletlen, hogy egészen apró részletekig meg kellett tervezni ezeket az eseményeket. Azért akartam mindig szabadon beszélni, mert annak más a hatása a hallgatóságra. Igyekeztem rövid, de frappáns lenni. Meglehet, voltak befejezetlen mondataim, de nem erről kaptam visszajelzéseket: a díszdoktoravatások után például rendszeresen kapok köszönő levelet, s nem azért, amit mondtam, hanem a hangulatért.

Fontosnak tartom az új professzorok felavatását, ezért beöltöztetem őket a talárba. Lehet, hogy ez nem mindenki számára szimpatikus, de az emberek többségének az. És kedves gesztus, nem? Még két ünnepség van hátra: az egyik a Pedagógusnap, a másik pedig a rektori lánc átadása lesz. Már most tervezzük az utóbbit is. Én a régi Rektori Hivatal tárgyalójában, az egyik asztal sarkára rakva, egy nagy kupac papírral együtt kaptam meg a funkciót is, és a rektori láncot is. Akkor nem is rágódtam rajta, azt gondoltam, ez a szabály. Később MRK-elnökként jelen voltam egy-két rektorváltásnál, és meglepődtem, hogy más módon is lehet ezt intézni. Kifejezetten ragaszkodom hozzá, hogy Szenátusi Ülés keretében, az egyetemalapítás atmoszférájával bíró Dr. Halasy-Nagy József Aulában legyen az ünnepség, a PTE eddigi, még élő rektorainak jelenlétében, a rangidős rektor által felolvasott, a fellépő rektor által utánamondott esküvel. Az gondolom, a Pécsi Tudományegyetemnek kell lennie arra energiája, ideje és igénye, hogy egy rektort megfelelő módon avasson fel.

Mit gondol arról, hogyan látják önt a hallgatók?

Amilyen hallgatói rendezvényekre csak tudok, elmegyek. Ezek nagyon változatosak: más a Nemzetközi Est, ami már önmagában egy csoda, más a Stipendium Gála, más a PEN vagy a PTE Hangja, vagy a Dunai Regatta. Büszke vagyok arra, hogy jelen lehetek ezeken, és egy kis szerepet vállalhatok. Szeretem a hallgatókat, mindegyikükkel megtalálom a hangot, tudok kritikus, de tudok nagyon baráti és közvetlen is lenni. Akár velük együtt főzni a Nemzetközi Estre. Az egyik Pécs City Karneválon például a beszédem után sétáltam a hallgatók felvonulása mellett, sokakkal találkozva, beszélgetve. A Ferencesek utcájában járhattunk, amikor valaki megveregette hátulról a vállamat, és rám köszönt: Szia! Can I take a selfie together? Egy külföldi hallgató volt. Mondtam neki angolul, hogy természetesen, és nagyon örülök, majd elkészült a közös fotó.

Az én olvasatomban a diplomaosztókon sem csak a pulpituson kéne a rektori vagy dékáni vezetésnek megjelennie, hanem együtt kellene ünnepelni a végzős hallgatókkal.

Egyébként azt tervezem, hogy felajánlom, hogy a diplomaosztók után egy kijelölt időben, aki akar, a székesegyháznál Nagy Lajos és Vilmos püspök szobránál készíthet velem egy közös fotót. Remélem, ezzel sikerül hagyományt teremteni. Azt látom ugyanis, hogy az emberek képi emlékeket is gyűjtenek, és egy közös fénykép sokat jelent.

A sok díszdoktor közül van olyan, akinek barátságára/ismeretségére büszke?

Hármat biztosan kiemelnék közülük! Az egyik Plácido Domingo, aki – mondanom sem kell - világsztár. Nagyon kellemes ember, a díszdoktoravatása után volt egy szűk körű ebéd, és ott már mindenkit a keresztnevén szólított. Közvetlen és kedves volt, például annyira ízlett neki a leves, hogy külön megdicsérte, és elkérte a receptjét! Nagy élmény volt vele együtt lenni az első pillanattól az utolsóig.

A szívem csücske Buzsáki György professzor úr, aki 3-4 évvel végzett előttem a pécsi orvoskaron, egy időben TDK-ztam vele, és már akkor is megszállott, okos és szorgalmas volt. Ma ott tart, hogy bármikor Nobel-díjat kaphat. Vele megmaradt a barátság régről, nagy öröm, hogy a 650 éves jubileumi díszünnepségen tudtuk díszdoktorrá avatni, s én avathattam.

Tusk úr is végtelenül helyes ember. Amikor megérkezett, a hivatalos etikett szerint üdvözöltük egymást, majd mindenkit, aki jelen volt, röviden bemutattam neki. Hálás volt érte, majd megkért, hogy a protokollt tegyük félre. Már az első félórában olyan közvetlen hangot ütött meg, amibe a humor is belefért. Az avatás után interjút adott a lengyel tévének, de még este is együtt voltunk, és csak azért nem tudott az esti fogadáson maradni, mert a rossz légköri viszonyok miatt vissza kellett indulnia - másnap reggel 8-kor a Brexit-ügyben volt tárgyalása.

Milyen trendeket lát a felsőoktatásban? A PTE hogyan tud élni ezekkel a továbbiakban?

Azt gondolom, a felsőoktatás jelentős átalakuláson megy át: a hagyományos keretek túlfeszítetté váltak, új szervezeti és oktatási formák jelennek meg. A 3-5 éves képzési programok mellett a rövid ciklusúak is egyre fontosabbá válnak. Mi európaiak nem vettük komolyan, hogy pár éve az Amerikai Egyesült Államokban százezres létszámmal indult el a távoktatás, még mindig a hagyományos formákhoz ragaszkodunk, pedig ezeken túl kéne látni.

Sokkal rugalmasabbnak, progresszívebbnek, jövőbelátónak kell lennünk.

Milyen jövőt jósol a Magyar Rektori Konferenciának, mint szervezetnek? Hogyan ítéli meg eddigi tevékenységét?

Ez egy olyan szervezet, mely a felsőoktatási törvényben is szerepel, és lehetőséget ad, fórumot teremt a rektorok számára a felsőoktatás kontrolljára, alakítására, érdekvédelemre. Az elmúlt évek viharos történései kapcsán azt gondolom, hogy a Magyar Rektori Konferenciával jelen voltunk, képviseltük az egyetemeket. Azt nem mondom, hogy maradéktalanul sikeresek voltunk, de tudtunk moderálni dolgokat, elérni változtatásokat, és azt gondolom, hogy ez egy állandó lehetőségként kell, hogy megmaradjon a mindenkori első számú egyetemi vezetői kör számára.

 

Mondjuk, az egyetemalapítás 700. évfordulójának idejére milyennek képzeli a PTE-t?

Bízom benne, hogy megmarad az egyetem jellege, vagyis lesznek falai, infrastruktúrája, hallgatói. Nagyon bízom abban, hogy a mainál még erőteljesebb tudományos innovációs tevékenységet tud majd felmutatni, olyat, ami a jelenleginél is jobban érezteti hatását a környező régiók gazdasági életében. Jó lenne, ha olyan elitbe tudna kerülni, ami nemzetközileg is elitnek számít - bizonyos képzéseink már ma is felmutatják ezt a lehetőséget, remélem, egyre több szak válik majd ilyen szintűvé.

Nem tudom, milyen lesz pontosan 50 év múlva az egyetemi lét, de jó lenne felmutatni azt a pozitív konzervativizmust, ami az egyetemiségre jellemző, azt a jövőalkotó erőt, ami most is az egyetemi közeg sajátja.

Mi lesz a továbbiakban? A korábbiakból kiindulva nem gondolom, hogy ülni fog a babérjain.

Szakmai elképzeléseim vannak, de nem vezetőként. A szakmámat nem adtam fel egy percre sem, a nyolc év alatt végig dolgoztam a betegellátás és tudomány területén. Július 1. után sokkal nagyobb hangsúlyt fog kapni a tudományos innovációs tevékenység az életemben. Azt is remélem, hogy ez újabb presztízsnövelő tényező lesz az egyetem számára is.

Milyen tanácsot adna egy olyan hallgatónak, vagy fiatal oktatónak, akinek a tervei vagy álmai között szerepel, hogy egyszer majd rektor lesz?

Először is legyenek szakmai álmaik, amiket meg akarnak valósítani. S miközben ezt beteljesítik, maradjon még pluszban energiájuk és idejük arra, hogy azt a közeget is, amit mi egyetemnek nevezünk, tudják alakítani, irányítani, bizonyos részét vezetni.

Tudjanak egyetemben gondolkodni a saját érdekeiken túl.

Harka Éva

Harka Éva