close
CímlapEgyetemi életPEN-impressziók

PEN-impressziók

PEN
2017. május 01.

Nem is tudom mikor voltam utoljára úgy fesztiválon, hogy nem csak egy napra vagy egy estére, hanem úgy rendesen, végig. Kutatok az emlékeimben, és igen, visszakanyarodom egészen az ezredforduló tájékáig. Pepsi-sziget, akkor úgy hívták. Az volt talán az utolsó.

Nem ma volt. Közben felnőtt egy generáció – X, Y, Z – és a középsők, az ipszilonosok adják a mai fesztiválok törzsközönségét. A magamfajták lassan kikopnak. Az én generációm máshogy fesztiválozik – már ha egyáltalán kultiválja a szórakozásnak ezt a formáját. Ők partizni mennek, én még mindig buliba. De nincs ebben semmi különös. A PEN és a hozzá hasonló zenei fesztiválok nekem már csak egy estében és néhány koncert erejéig mérhetők. A végén az ihletett dohányzás kötelező!

De menjünk végig a fesztivál általam érdekesnek vélt stációin!

 

Érkezés

A Balokányliget tele fiatalokkal, kisebb frakciókba tömörülnek, cigit sodornak, flakonokból italokat kevernek; a bluetooth-os hangszórókból egész jó minőségben nyerhető ki a zene, minden pad egy-egy mini-színpad. Klassz a kis tó, a liget, a tóparti sétány lámpái, a víz tükrében kivilágított Kodály Központ. A bokrok közül hajléktalanok figyelnek, van e valami lehulló morzsa. Van.

 
Bent

A mindig utálatos beléptetés: kis motozás, nagy bunkóság. Terepszemle mindenek előtt. Séta körbe-körbe a mindig lenyűgöző Zsolnay-negyedben. Még mindig rá tudok csodálkozni, soha nem hagy érintetlenül a hely szelleme; nálam a „pécsiség” csúcsa az a lelemény, amely a maroknyi földből képes volt létrehozni olyasvalamit, ami még soha, sehol azelőtt nem létezett. Az ellentmondásokkal teli EKF-program legnagyobb dobása a negyed rendbetétele volt, ez nálam vitán felüli.

Kínálat

Ismerkedés, bor-, és büfé-teszt: az ember óhatatlanul összehasonlít. Mondjuk a tavalyi évvel, keresem azt, ami tavaly ízlett, még emlékszem is rá: voltak sült fasírtfélék megfizethető áron, gyros, dürüm, kebab, ilyesmik. Hát ezek most nincsenek. Vagy lehet, hogy voltak, csak én nem találtam őket. Viszont van valami hamburger-féle ezerkettő és kétezerkettő között, managalica-zsíroskenyér hagymával négyszázért, pizzaszelet hatszázötvenért. Kolbászos és szalonnás (újabban bacon-ös). Zöldséges semmi, de ez am block igaz az egész felhozatalra. 

A hozzáadott értékhez pedig egy kis párbeszéd-adalék a pizzasütő lánytól, aki a két szelet fölött hadonászik a vágóval.

Csak szalámis és békönös van?
 Igen
– És a sütőben milyen van?
– Azt nem tudom.
– Megnéznéd?
– Majd ha elfogyott ez a két szelet.

Eszi, nem eszi, ezt kapja. Ismerős.

Hosszú volt a sor, ráértem figyelni, tetszett még egy:

– Valami zöldséges feltétet tudnátok rá rakni?
– Persze. Fél óra múlva vissza tudsz jönni?
– Háát...Kösz most nem kérek.

Isten óvd a vegetáriánust! 

Zene kis depresszióval

Sodor a Vad Fruttik, Likó Marcell hozza a tőle megszokott marcangolósat, nem kicsit depresszív, megvan a közönsége is, gyorsan egymásra találnak. Itt is vannak szép számmal kisebb-nagyobb csoportok, akik egymás között, egymásnak éneklik – kifogástalan szövegismerettel – a dalokat. Így még az üvöltésből is kihallom a szöveget, ami néha ugyan kicsit erőltetett, de távol van a kommersztől, épít a magyar underground hagyományaira. Ugyanakkor trendi ez a gitár-pop, a dubstep-alapokkal és a potméter-csavargatós szinti-beütésekkel. A frontember Likó Marcell, tehetséges srác, és tényleg nem tehet róla, hogy a hangszíne olykor kísértetiesen hasonlít Kovács Ákoséra. Ettől a dal is modoros lesz, én meg végtelen lehangolt. Mondjuk tíz depresszív dal után végül is ez mindenképpen garantált.

Zene kis pécsiséggel

Pécsiség ide vagy oda, nem voltam még Halott Pénz koncerten. Azt hallottam élőben nagyon jók. Tényleg azok. Igazi parti-arcok, rádióban ugyan már-már unalmas, de az élő show – azt hiszem, az ő esetükben mondhatom ezt – mindenért kárpótol, noha nem vagyok hiphop-hívő távolról sem. A ráhangolódás szinte azonnali; Marsalkó jól mozgatja a közönséget jobbra-balra, megy a közös éneklés is, belefér – mi az, hogy! – egy szülinapi köszöntő anyukának is, teljes az egymásra találás, régen láttam ilyet! Járai Márk nagyon jót tett ennek a zenekarnak: jó, ha valaki tud énekelni is. Marsalkó és Járai párosa amúgy pont és ellenpont: a filigrán, kissé nőies srác és a jóllakott vörös napközis karakter emlékeztet a szórakoztatóipar nagy párosaira, Stan és Pan-re különösen. Sztárvendég még egy szong erejéig – Hétfő, szerda, szombat, kedd – „Papp Szabi, a rákendroll magyar hangja”. Először érzem, hogy öreg vagyok. Mi lett veled rock'n roll?

Hazafelé

Hideg van, a Major utcán lefelé bokáig ér a műanyagpohár. Lent a ligetben már ritkábbak a mini-fesztek, sok a szemét, a buszmegálló tele, pörög a dohánybolt és az éjjelnappali, taxik jönnek-mennek, pezseg a város. És pezseg a hajléktalanok maradékból összemixelt koktélja is a kuka melletti padon. Rágyújtok a cigire.

 

Aknai Péter

Aknai Péter

Szerzőnk az UnivPécs munkatársa