close

Rekord!

2017. május 29.468Megtekintés

Még sosem voltak ennyire sokan kíváncsiak a Botanikus Kert rendezvényére. Hogy miért?

Tizenegyedszer rendezte meg a PTE Botanikus Kertje a hagyománnyá vált Dísznövény Kiállítás és Vásárt. Idén a május 27-28-ai hétvégét szemelték ki az eseményre, így aztán igazi

paradicsomi időben

jöhettek a látogatók: meleg volt, de nem pusztító vagy fullasztó, éppen ideális volt az időjárás ahhoz, hogy az ember a kertben bóklászva, limonádézva nézegesse a növényeket, vagy éppen vásároljon. A program évről évre fejlődik: a tavalyihoz hasonlóan idén is kitelepült egy kis vendéglátó-egység, ami már nemcsak kávéval és frissítővel, de harapnivalóval is rendelkezésre állt. Az idei kiállítás egyik fő látványossága az a

sokféle rózsa volt,

melyeket konténerekben és csokrokban lehetett megnézni, szagolni, csodálni és imádni az üvegházakban. A kiállítás alatt a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Arborétumok, a Botanikus Kertek Szövetsége anyagi támogatásával kézműves foglalkozásokon is lehetett növényi alapanyagokból, például magocskákból dísztárgyakat készíteni. Vasárnap pedig biológia szakos hallgatók vezették be a növényvilág rejtelmeibe a kisebbeket.

Csaknem 5 000 látogató

járt a két nap alatt a kertben, ami minden eddigi csúcsot megdöntött.

A Botanikus Kert nyáron is várja látogatóit, részletek és további programok: http://botanikuskert.pte.hu

UnivPécs