Kontrollvesztettség. Ez az az érzés, ami a kríziseket kíséri. Amikor minden a feje tetejére áll, a bevált viselkedés már nem működik, és az ember úgy érzi, élet-halál között lebeg, mintha csak egy gigászi gránithegy oldaláról lógna, biztosítókötél nélkül. Így a hétköznapok teendőit is nehéz ellátni, de vajon ilyenkor kell, lehet, szabad segítséget kérni?
Ilyesmiket feszegetett a PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézete által szervezett Agykutatás Hete 2019 programsorozat egyik állomása. Zárkózott társadalmunkban nem illik „kiteregetni a szennyest”, így érthető, hogy a március 21-i különleges alkalomra a Reggeli megtelt érdeklődőkkel.
Az est a moderátornak köszönhetően rendkívül nyitott és laza volt, mindenkit megpróbáltak minél jobban bevonni a beszélgetésbe. Az esemény egy része azzal a problémával foglalkozott, hogy miért ciki még mindig Magyarországon az, ha valaki pszichológushoz/pszichiáterhez jár. Annak ellenére, hogy az illető várhatóan jobban lesz, egy szakembert felkeresni még mindig stigma a társadalom nagy többségének nevében. Abban mindenki egyetértett, hogy ez mérhetetlenül káros!
Ahogy az extrém stressz (és az arra adott válasz) akár a gének szintén is rögzülhet, úgy a krízisre adott válasz is öröklődhet akár generációkon keresztül is. Persze nemcsak az befolyásolhatja azt, hogy egy-egy extrémebb stresszhelyzetre hogyan reagálunk „zsigerből”, hogyan kezelte ezt mondjuk a dédanyánk, akit mégcsak nem is ismertünk személyesen. Az is meghatározó, hogy milyen mintákat láttunk erre a közvetlen családunkban, és milyen ingerek értek minket gyerekkorunkban.
Nagy stresszt nem feltétlenül csak az jelent, amikor valami nagyon negatív: a lottónyertesek életkörülményei is annyira drasztikusan gyorsan változhat meg, hogy akár pszichológiai segítségre is szükségük lehet ennek feldolgozásához. (Vannak olyan országok egyébként, ahol ezt a nagy összegeket nyertek számára automatikusan fel is ajánlják.) Fiziológiai szempontból az, hogy pozitív vagy negatív a stressz hatása kapcsán nincs nagy különbség, az előjel mindegy. Egy új, hirtelen jött életmód ugyanis új fenyegetettségekkel jár, amihez valaki vagy kifejleszti a saját, új eszköztárát, vagy nem.
A kulcsfogalom a reziliencia. Merthogy tudatosan készülni ezekre a vészterhes eseményekre nem lehet, így csak egyfajta kognitív rugalmassággal, a csúnya veszteségek mentális átkeretezésével tudunk védőfalakat húzni magunk köré. Hogy elérjük, hogy újra otthonosan érezzük magunkat a világban. A jó hír, hogy ez a rugalmasság fokozható, tanulható.
Reziliens lelket mindenkinek!
A Maradandó SOKKélmény című esten résztvevő szakemberek: Hajnal András, Simon Mária, Szentpéteri L. József, Takács Hilda, Varga Júlia
