close
CímlapEgyetemi életStipendium Gála 2016

Stipendium Gála 2016

2016. december 02.

A Stipendium Hungaricum ösztöndíj már 2013-óta remekül működik és egyre nagyobb az érdeklődés iránta a PTE-n. Az egyetem híres a nemzetköziségről, hiszen egyre több külföldi diák kezdi meg itt a tanulmányait. A sok  külföldi hallgató egyre több ország polgáraiból gyűlik össze, hogy aztán  mindannyian PTE egyetemi polgárjaivá váljanak.

Az idei, október 28-i Gála jelentőséggel bírt, hiszen az ösztöndíj megalapítása óta első alkalommal rendeztek ilyen eseményt a PTE-n, s ezzel is azt szerették volna kifejezni, hogy az egyetem mennyire hálás a Pécsi Tudományegyetemet választó diákoknak. Ezt az egyetem rektora, Dr. Bódis József is hangsúlyozta:

„A Stipendium Hungaricum program az egyik legfontosabb eszköz az egyetem számára, hogy a Modern Városok Program keretében tett vállalásainkat elérjük. Fontos mérföldkő volt ezzel összefüggésben, hogy az egyetemünkön tanuló nemzetközi hallgatók létszáma átlépte a 3000 főt.  A mindennapi munkánkkal, és ezzel a gálával is szeretnénk tudatosítani a hallgatókban, hogy fontosak számunkra, számítunk a jelenlétükre és a kiemelkedő tanulmányi teljesítményükre is.”

Az eseményt a Tinnitus Choir, az Általános Orvostudományi Karon tanuló norvég diákokból álló acapella kórus nyitotta meg. Mindenki azonnal odafigyelt rájuk, így minden, az ő produkciójukat követő beszéd megkapta a kellő tiszteletet és figyelmet. Prof. Dr. Bódis József rektor, Dr. Tarrósy István, a PTE Külügyi Igazgatóságának vezetője és Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere is azt emelte ki, hogy ez az ösztöndíj nem csak az ide érkező hallgatók számára nyújthat lehetőséget egy más kultúra megismerésére, hanem az itt tanuló magyar diákok és tanárok számára is fontos lehet az ilyesfajta nemzetköziség. Utolsó szónokként Hatem Azzabi, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója mondta el, hogy hálás mindenért, amit itt kap, Pécs egy remek hely, s nem véletlen, hogy elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet 2010-ben. Úgy gondoljuk, ezzel a beszéddel jó visszacsatolást kapott az egyetem az ösztöndíjjal és a munkája minőségével kapcsolatban.

Mielőtt folytatódtak volna a programok, az embereknek volt idejük finomságokkal teletömni a hasukat, és ismerkedni, beszélgetni. Mi is így tettünk:

Abdullah Al-Theiabat

Jordániából érkezett, 2 éve tanul a PTE-n

Mivel foglalkozol és miért éppen Magyarországot választottad?

Sok lehetőségem volt, de hallottam a Stipendium Hungaricum ösztöndíjról, megpályáztam és szerencsére el is nyertem. Mindenképpen a tanulmányaimban szerettem volna elmerülni és ez egy szuper lehetőség. Építészmérnöknek tanulok, egyelőre alapszakon.

Mi a véleményed Pécs városáról és az emberekről?

Nagyon szeretek itt élni, gyönyörű a város, rengeteg látnivaló van. Mondhatni csendes város de az egyetemi élet kiváló. Az emberek nagyon kedvesek velem, barátságos nép a magyar.

Mit szeretsz csinálni, amikor épp nem az álmodért küzdesz?

Nagyon szeretek úszni, úgyhogy ha van egy kis szabadidőm, akkor erre áldozom. Emellett próbálok minél többet a barátaimmal lenni. Ami még fontos a számomra, hogy szeretnék még több energiát szánni a magyar nyelv elsajátítására, már belevetettem magam.

Mi volt az elvárásod ettől az estétől és milyennek találtad?

Nagyon szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni a Stipendium Hungaricum Gála szervezőinek ezt a csodálatos rendezvényt. Azért jöttem, hogy még több külföldi hallgatóval megismerkedjek és ez sikerült is. Sok új ismeretségre tettem szert és ezért nagyon hálás vagyok. Nagyon jól érzem itt magam.

 

Rama Hussein Kwaylih

Jordániából érkezett, két éve tanul a PTE-n

Mit tanulsz az egyetemen és miért pont Magyarországot, Pécset választottad?
Az egyetem Általános Orvostudományi Karára járok, mert mindig is szerettem volna segíteni az embereken és orvosként első kézből tudok majd a hasznukra válni. Megpályáztam egy továbbtanulási ösztöndíjat, amit megnyertem, sőt választhattam is, hogy Algériában, Szudánban vagy Magyarországon szeretném-e folytatni a tanulmányaimat. Szerencsére az utóbbit választottam és ez idáig életem legjobb döntésének bizonyult, beleszerettem a városba és az emberekbe.

Mit szeretsz a szabadidődben csinálni? Már amennyiben beszélhetünk ilyesmiről az orvosi tanulmányaid mellett...
Hát igen, sok kurzusunk van és sokat is kell tanulni óráról órára, de ha éppen van egy kis szabadidőm, akkor azt szeretem a barátaimmal tölteni. Nagyon szeretek sportolni, imádok táncolni, focizni (bár nem vagyok nagy tehetség), de néha jólesik leülni és nem csinálni semmit, esetleg megnézni egy jó filmet.

Tudod már, hogy mit fogsz csinálni az egyetem után, hazamész vagy szívesen maradnál itt?
Nehéz kérdés, de még van négy évem, hogy eldöntsem, hol fogom folytatni, valószínűleg valahol Európában, de az is lehet, hogy itt. Egyelőre csak abban vagyok biztos, hogy szeretném bejárni az egész kontinenst.

Milyen várakozásokkal jöttél el erre az estére, hogy érzed magad?
Nagyon vártuk az estét a barátaimmal, rendkívül elegáns esemény, a beszédek inspirálóak, a programok élvezhetőek, de a legfontosabb, hogy így alkalmunk nyílik még több remek embert megismerni. Várom, hogy hogyan folytatódik az esemény.

A Gála a Baranya Néptáncegyüttes hihetetlenül szórakoztató fellépésével folytatódott, jó volt látni, ahogy lassan a résztvevők is próbálják utánozni a mozdulatokat és nem csak nézni szeretnék, hanem átélni is a magyar, valamint horvát nemzeti táncokat. Ezután kicsit lankadt a lelkesedés, mikor a Tinnitus Choir újra a színpadra lépett, szerintünk immár kissé hamiskásan - azonban szimpatikusságuknak és a belőlük áradó jókedvnek köszönhetően előadásukat így is tudta élvezni a közönség. Egy ilyen esemény programsorozatából nem maradhat ki az tombola sem. Sokan nyertek, és nemcsak annak köszönhetően, hogy számos nyertest hirdettek, hanem azért is, mert a nyeremények többsége nem egy főre szólt. A PTE Brass Band-nek köszönhetően a hangulat csak fokozódott a résztvevők körében, hatalmas bulit csináltak! Sok felvétel készült a közösségi oldalakra is. Emellett minden percben valaki lőtt egy selfie-t, szóval komolyan mondhatjuk, hogy minden perc megörökítve látható a világhálón. Ezek után party-val folytatódott az este, a DJ kezébe is vette az irányítást, kellemes zenékkel teremtette meg a hangulatot, mindenki azonnal táncra is perdült. Nagyon jó volt látni, hogy a különböző kultúrájú fiatalok keveredtek a táncparketten. Egyedül mi voltunk magyar hallgatók, de mégsem éreztük kirekesztettnek magunk, nagyon barátságosak, közvetlenek, nyitottak voltak a külföldiek, azonnal befogadtak maguk közé. Aki esetleg megpihent volna a nagy tánc közepette, annak is volt lehetősége fényképezkedni vagy társalogni, egymást megismerni. Ha az ember körbetekintett, jó volt látni, hogy mindenki remekül érzi magát, táncol, ismerkedik, beszélget. A rendezvény zárása után senki nem akart még nyugovóra térni, a kialakuló baráti társaságokat eggyé kovácsolta a jó hangulat.

Összeállította: Kovács Krisztina és Horváth Attila.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni