close
CímlapEgyetemi életTanulj a középkorban!

Tanulj a középkorban!

ÁJK, Középkori tanterem
2018. szeptember 07.

Különleges egyetemtörténeti tantermet alakítottak ki a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, mely Bolognán kívül egyedül Pécsett található – emelte ki avatóbeszédében Korinek László professor emeritus, a tanterem megálmodója.

A Studium Generale emlékterem ötlete húsz éve született meg, szeptember 3-án adtak át a PTE jogi karán. A belső teret Lukács Zsófia belsőépítész tervező, enteriőr-történetkutató alakította ki, aki elárulta, hogy a feladat igazi szépségét a kutatómunkában találta meg. Középkori egyetemi oktatásról fennmaradt emlékek ábrázolásából – például miniatúrákból, középkori egyetemi oktatók sírjának díszítéséből - tudták rekonstruálni a belső bútorzatok és enteriőr kinézetét.

A húszmillió forintos beruházás alapvető célja az, hogy a hallgatók, diákok, valamint a nagyközönség interaktív egyetemtörténi előadásokon megismerhessék a középkor oktatási tevékenységét, annak hangulatát, közegét, a fa falburkolat mögé pedig stílusosan elrejtették a modern technológiát. Elérhető a vezeték nélküli internet, a laptopok, tabletek számára áramvételi lehetőség, de mindez elrejtve a középkori faburkolatok alá, diszkrét módon.

Fábián Adrián, az ÁJK dékánja hangsúlyozta, hogy főként oktatási célokat fog szolgálni a terem, de természetesen nem zárnák ki a nem egyetemi polgárságból kikerülő érdeklődőket sem – így a padok bekoptatása nemcsak a hallgatók, hanem a látogatók feladata lesz.

A termet a középkori oktatásból fennmaradt különleges, eredeti tárgyak is díszítik, így például egy 1577-es egyetemi tankönyv eredeti hallgatói bejegyzésekkel, a román kori Székesegyházból származó kőfaragványok, és egy Pécsett vert ezüstdénár.

Balogh Robert