close
CímlapEgyetemi életTeltházas Orientációs Nap

Teltházas Orientációs Nap

A több mint 30 országból, 57 partneregyetemről érkezett 103 cserehallgatónak tartott hasznos információkban bővelkedő Orientációs Napot a PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatósága (KNI) 2019. február 4-én a Tudásközpont földszinti előadótermében a kari Erasmus+ koordinátorok és az ESN (Erasmus Student Network) részvételével.

A csordultig telt teremben elsőként Németh Judit, a KNI Mobilitási és Ösztöndíj Iroda vezetője, az egyetem intézményi Erasmus+ koordinátora üdvözölte a hallgatókat. Majd az egyetem vezetése nevében Dr. Tarrósy István kapcsolati és nemzetköziesítési igazgató köszöntötte a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterében az Erasmus+, illetve egyéb egyetemközi szerződéseknek köszönhetően Pécsre érkező külföldi hallgatókat a központi Orientációs Napon. Az igazgató kiemelte: „Jelenleg több, mint 4200 nemzetközi hallgató tanul a PTE-n, és az egyetem stratégiai céljai között szerepel, hogy ez a szám tovább emelkedjen.” Felhívta a figyelmüket, hogy az egyedülálló Nemzetközi Tavasz rendezvénysorozat pont ezt a sokszínűséget igyekszik bemutatni, így csak a javukra válhat, ha ezeken az eseményeken aktívan részt vesznek, ezzel bekapcsolódva Pécs valóban multikulturális életébe.

Árvai Péter, a KNI igazgatóhelyettese az Orientációs Napon; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Árvai Péter, a KNI igazgatóhelyettese egy rövid bevezetést nyújtott Magyarország történelmébe, különös tekintettel Pécsre, amely 2017-ben Magyarországon elsőként nyerte el a megtisztelő UNESCO „Tanuló Város” Díjat. A rendezvényen elméleti és gyakorlati teendőkről egyaránt szó esett. A cserehallgatók megismerhették többek között a beiratkozás menetét, az idegenrendészeti teendőiket, a kollégiumi elhelyezés előnyeit, az egyetemen induló magyar, mint idegen nyelv kurzusokat, valamint a kifejezetten őket célzó kulturális programokat. Az igazgatóhelyettes hangsúlyozta: „Fontos, hogy a diákok bejárjanak az óráikra, kommunikáljanak a mentoraikkal, tanáraikkal, és mindeközben ne felejtsék el jól érezni magukat!”

Orientációs Nap a PTE-n; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Végül, de nem utolsó sorban Töltősi Milán osztott meg néhány tudnivalót az ESN-ről, az Erasmus Hallgatói Hálózatról, amely számos praktikus teendőjük során nyújt segítséget a cserehallgatóknak, valamint remek programokkal és budapesti, valamint olaszországi kirándulással várják az érdeklődőket. Az információdús előadások után egy kis állófogadás várta a résztvevőket, akik így oldott hangulatban beszélgethettek egymással, hiszen ahogy az ESN munkatársától is megtudhattuk, erre a félévre szinte családtagjaivá, de legalábbis egymás támaszává válnak a messziről érkezett hallgatótársak.

Orientációs Nap a PTE-n; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

TÓTH Mariann

 

Tóth Mariann