close
CímlapEgyetemi életÜnnepi évkezdés a MIK-en

Ünnepi évkezdés a MIK-en

2018. szeptember 05.

3 fő programpont köré épült a PTE Műszaki és Informatikai Kar szeptember 3-i tanévnyitója: az ipari kapcsolatok erősítése jegyében az E.ON Zrt-vel kötött együttműködés, a 4X4 építészeti workshop záróakkordjaként nyílt kiállítás és – nem utolsó sorban – az elsős hallgatók fogadalomtétele jelentették a csúcspontot.

„Egy mondás szerint a tudomány 10%-a inspiráció, 90%-a pedig izzadtság. Ez vár magukra. És ahhoz, hogy az a bizonyos 10% meglegyen, bizony, nagyon sokat kell tanulni.” – látta el praktikus tanácsokkal az elsőéveseket Miseta Attila rektor. Mivel a MIK tanári gárdájának csaknem összes tagja jelen volt az eseményen, az összesen több, mint nyolcszáz gólya jobb, ha valóban odafigyel majd tanulmányaira. Angol és magyar nyelven elmondott esküjükben ugyanis az is szerepelt: „Minden tehetségemmel arra törekszem, hogy tanulmányi és vizsgakötelezettségeimnek maradéktalanul eleget tegyek.”

Az elsőévesek köszöntése után a PTE MIK és az E.ON Villamosenergetikai Külső Tanszék létrehozásáról írt alá megállapodást, mely kiemelkedő, gyakorlatorientált képzési és tapasztalatszerzési lehetőséget kínál a műszaki, villamosmérnöki pályára készülő fiatalok számára a térségben.

A vállalat és az egyetem 2015 évben kötött hosszútávú megállapodást a duális képzés beindításáról, amelynek céljául a műszaki pályára készülő fiatalok magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzését jelölték ki. Ez a megállapodás lépett új szintre a PTE Szenátusának támogató döntését követően a kihelyezett tanszék létrehozásával.

Az E.ON Villamosenergetikai Külső Tanszéken az egyetemi hallgatók, a tanulmányaikat kiegészítő, az E.ON tevékenységi körére fókuszáló, specializált gyakorlatorientált tudást (pl. munkavédelmi, jogszabályi, technológiai, szervezeti ismeretek) kaphatnak az E.ON szakemberei által oktatott szabadon választható tantárgyak keretében.

Az energiavállalat lehetőséget biztosít és szakmai irányítást ad tudományos diákköri munkák, diploma- és szakdolgozatok készítéséhez. A megállapodó felek minden lehetőséget kihasználnak, hogy közös oktatási, kutatási pályázatokon vegyenek részt.

A kihelyezett tanszék létrehozása mellett az E.ON az elmúlt évben ötmillió forint értékű villamosenergetikai eszközkészletet adományozott a karnak, mely már ebben a szemeszterben elérhető. Az eszközök az erősáramú területhez kapcsolódó szakirányon oktatott tantárgyakhoz nyújtanak majd nagy segítséget, valamint a képzésben résztvevő oktatók kutatási munkájuk során is felhasználják majd.

„Magasan képzett, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket szeretnénk munkatársaink között tudni – most és a jövőben egyaránt. Annak érdekében, hogy a legjobbakkal dolgozhassunk együtt, szeretnénk a jövő szakembereinek már a képzésénél is jelen lenni, és hozzájárulni ahhoz, hogy képességeik kibontakoztatásához minden külső feltétel a rendelkezésükre álljon.” – emelte ki Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója, aki egyben a PTE díszdoktora is.

Ennek kapcsán Dr. Medvegy Gabriella, a Műszaki és Informatikai Kar dékánja elmondta:

„Az E.ON az elmúlt években folyamatosan jelen volt a Kar villamosmérnöki képzésében. Hála a kari szakmai vezetők folyamatos ambíciójának, legfőképpen Dr. Kvasznicza Zoltánnak és a Villamos Hálózatok illetve az Automatizálás Tanszék kollégáinak, mára intézményesíthetjük az együttműködési formát, amely a szokásosnál szélesebb körben tudja majd befogadni mindkét oldalról mind a kollégákat, mind a villamosmérnök hallgatókat is. Reményeink szerint az együttműködés minta lesz további szakterületek erősítése kapcsán, sokat várunk a külső tanszékes innovációktól.”

Az aláírás után a 4X4 építészeti workshop vezetője, Wang Tie, a PTE díszdoktora vázolta a rendezvény közelmúltban lezajlott eseményeit. 2013 óta áll együttműködésben a PTE MIK Építész Szakmai Intézete illetve Breuer Marcel Doktori Iskolája a kínai „China University Union”-nal, a 15 magas rangú egyetemet és művészeti akadémiát összefogó szervezettel. A közös munka legkiemelkedőbb eseménye a „4x4 Workshop”, mely egy építész diplomatervezési program. A legkiválóbb egyetemek és akadémiák kínai és magyar építészhallgatói mutatják be diploma projektjüket a részt vevő egyetemek professzorai és nagyvállalatok képviselői előtt. A rendezvény részeként a programban résztvevő partnerintézmények hallgatói és oktatói munkáiból nagyszabású kiállítás nyílt az egyetem Boszorkány úti campusának aulájában szeptember 3-án.

 

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni