close
CímlapEgyetemi életVéradásban első a PTE

Véradásban első a PTE

2016. július 19.

A 10. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes díjátadására az EFOTT fesztiválon került sor pénteken este, ahol kihirdették, hogy a legnagyobb egyetemek között az első helyet a Pécsi Tudományegyetem szerezte meg.

A véradóversenyt kategóriánként az az intézmény nyeri, amelyik a nappalis hallgatói létszámához viszonyítva, arányaiban a legtöbb véradót mozgósítja a tanév során. A 2015/16-os tanévre 36 hazai felsőoktatási intézmény nevezett, akik három kategóriában versenyeztek: 1000 hallgató alatti, 1000 és 10 ezer hallgató közötti, valamint 10 ezer hallgató feletti kategóriában. A PTE ez utóbbiban, tehát a legnagyobbak között szerepelt, és végzett az első helyen.

A véradóverseny ideje alatt a pécsi egyetemen összesen 30 kiszállásos véradás valósult meg, 888 nappalis hallgató adott vért, és ezzel 2664 beteg ember gyógyulását segítették.

Külön öröm, hogy 210-en adtak most először vért a PTE hallgatói közül, biztosítva, hogy folyamatosan bővüljön a véradók tábora. Az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt 2005-ben azzal a céllal indította el a Magyar Vöröskereszt, együttműködésben az Országos Vérellátó Szolgálattal, hogy minél több fiatal csatlakozzon a véradó mozgalomhoz, és váljon rendszeres véradóvá.

vkdijatado20160715efott_007.jpg

Takács Gyula, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke az eredményhirdetés kapcsán elmondta: „Büszkék vagyunk a hallgatóinkra, és erre az első helyezésre. A pécsi egyetem hallgatói amúgy is híresek arról, hogy számos jótékony kezdeményezés mellé állnak, önként támogatják a gyermekklinikát, ha kell, az árvízvédelemben segítenek, ezúttal pedig azt is bizonyították, hogy a véradásban is összetartanak.” – hangsúlyozta az EHÖK elnöke.

Kottász Gergely

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni