close
CímlapEgyetemi életVirtuális erőmű

Virtuális erőmű

2019. április 11.

Az energiatudatosság és energiahatékonyság, valamint a zöld energetikai fejlesztések iránti nyitottságot és elkötelezettséget szem előtt tartó közös szándéknyilatkozatot írt alá a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Egyházmegye, a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Leőwey Klára Gimnázium valamint a Virtuális Erőmű Program (VEP) igazgatója és védnöke, mely alkalommal közösen letették a helyi Baranyai Virtuális Erőmű Program (BAVEP) alapkövét is.


Az Európai Unió három legjobb fenntartható fejlődési témájú energiahatékonysági programjának egyike a Virtuális Erőmű Program (VEP), amelynek célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain és saját projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat pedig megossza és díjazza. A program fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az országgyűlés volt elnöke, igazgatója Mezősi Balázs a PTE korábbi hallgatója. Idén a Pécsi Tudományegyetem, első hazai egyetemként csatlakozott a programhoz, pályázata sikeres volt és elnyerte az „Energiahatékony Intézmény”, valamint az „Energiatudatos Iskola” díjakat, mely szerepvállalását még az idei évben a legkiemelkedőbb, mentori pozíció betöltésével kívánja tovább erősíteni.
A mostani esemény apropója az uniós nívódíjas, immár nemzetközi – VEP – helyi közjogi szereplők által közösen vállalt regionális hídfőállásának megalapítása. Ennek célja, hogy az Egyetem és a fenntarthatóság mellett elkötelezett környezettudatos baranyai és pécsi szereplők egy szoros, egymást támogató együttműködés keretében feltérképezzék, hogy milyen lehetőségek vannak a VEP-en keresztül a zöld tudáshoz, kapcsolatrendszerhez és forrásokhoz való hozzáférés tekintetében valamint közös helyi akciók és fejlesztések indításában. Ennek érdekében megállapodtak abban, hogy ünnepélyes keretek között létrehozzák és működtetni kezdik a Baranyai Virtuális Erőmű Programot (BAVEP).


Az összefogás eredményeképpen a BAVEP és mentora, a Pécsi Tudományegyetem több közös „akcióra” is készül. Az elsőre a május 30. és június 5. között meghirdetésre kerülő Európai Fenntarthatósági Hét keretében kerül sor. A Pécsi Tudományegyetem „Nulla Emissziós Napok”-ra hívja fel a figyelmet az autómentes közlekedés népszerűsítésével. Intézmények, cégek, iskolák és magánszemélyek csatlakozhatnak a programhoz.


Az első konkrét akciót a tervek szerint még idén több közös fejlesztési, szemléletformálási program fogja követni a helyi fenntarthatóság előmozdítása érdekében.
Az aláírás és a résztvevők filmvetítéssel tarkított prezentációja után operatív szakmai kerekasztalbeszélgetés kezdődött, amely keretében a helyi szereplők és a VEP képviselői is elmondhatták, hogy milyen források megpályázására lesz lehetőség a közeljövőben, s a következő EU-s ciklusban.

Balogh Robert

Balogh Robert