close
CímlapEgyetemi életZöld és zöldül

Zöld és zöldül

2019. július 16.

Az Indonéziai Egyetem GreenMetric felmérését koordináló csapatának elnöke és alelnöke - Prof. Riri Fitri Sari és Mr. Junaidi – érkezett a Pécsi Tudományegyetemre július 15-én azzal a céllal, hogy megismerjék a fenntarthatósági törekvések iránt elkötelezett intézmény tevékenységét, és személyesen mutassák be a világ zöld egyetemeit rangsoroló lista múltját, jelenét, jövőjét, a nemzetközi trendeket, a verseny indikátorait, az adatszolgáltatás folyamatát. A találkozón a Pécsi Tudományegyetem, Pécs városa, Baranya megye fenntarthatóságának témakörében érdekelt szervezetei is bemutatkoztak.

Van még tennivalónk – summázta a PTE előtt a fenntarthatósággal kapcsolatos további feladatokat Miseta Attila, a PTE rektora. Van, amiben javult a PTE – például a közlekedést tekintve – de sok megvalósítandó ötlet van még. A fejlődés a zöld rangsorban is látszik: a tavalyi 179. helyét 2018-ban a 141.-re tornázta fel egyetemünk.

Azt reméljük, a rangsor által generált verseny javulásra sarkallja a világ felsőoktatási intézményeit.

- mondta Riri Fitri Sari professzorasszony, a GreenMetric felmérését koordináló csapat elnöke.

A rangsor kialakításánál sok szempontot igyekeznek figyelembe venni, a legfőbbek:

infrastruktúra

energiafelhasználás és klímaváltozás

hulladékmenedzsment

vízfelhasználás

közlekedés

oktatás és kutatás

Riri Fitri Sari hozzátette: igyekeznek kontextusban vizsgálni az intézményeket, hogy az egyetemek egyenlő feltételekkel induljanak.

Szó volt Pécs Európa Zöld Fővárosa pályázatáról és a régió Klímastratégiájáról is. Előbbiről Vér Csaba tartott előadást, s kifejtette: bár ez a cím nem jár pénzzel, hatása az itt élőkre annál fontosabb. Az eddig nyertesek között Koppenhága, Oslo, Ljubljana is szerepel, Pécs idén harmadszor fut neki a pályázatnak, egyre komolyabb, határokon is átnyúló projektekben elkötelezve magát. Az újdonságok között a pár hete indult kerékpárrendszert, a Pécsikét említette Vér Csaba. Baranya zöld törekvéseit Madaras Zoltán mutatta be, több jó példa között a magyarszéki zöldhulladék-kezelést és a termálvízzel fűtött bólyi épületeket, míg kihívásként a villámárvizeket és az épületek energiahatékonyságának növelését nevezte.

A környezettudatosság, energiahatékonyság amellett, hogy felelősség, komoly kreatív energiákat is mozgósít. Ma már valamennyi diszciplína foglalkozik a témával: építészet, dizájn, jog- és orvostudomány, politikatudomány. Ebből hallhattak az érdeklődők ízelítőt a tanácskozás délutáni szekciójában.

A rendezvény célja az volt, a fenntarthatóság témakörében érdekelt hazai egyetemek, felsőoktatási intézmények közötti

párbeszéd erősítése, ugyanakkor egy még hatékonyabb részvétel a „zöld” nemzetközi diskurzusban

a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – a szakmai tanácskozás következő helyszíne - koordinátori szerepével.

A University of Indonesia által kezdeményezett felméréshez az első évben, 2010-ben mindössze 35 ország 95 intézménye szolgáltatott adatokat, 2016-ban már 75 ország 516 felsőoktatási intézménye mérettette meg magát, 2017-ben már 100-zal több intézmény. Míg 2016-ban a Pécsi Tudományegyetem a 355. volt a listán, innen ugrott 2017. év végére a 179. helyre, és lett a 2. legzöldebb hazai felsőoktatási intézmény, 2018-ban pedig már az előkelő 141. helyen végzett a PTE.

Idén is októberig várják az intézményektől az adatokat, az azok alapján készült friss rangsor 2019. december közepére várható.

A workshop végével a kérdés marad: milyen területeken,

hogyan tudnánk még környezettudatosabbnak lenni?

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni