close
CímlapFoci Eb 2016Az este, amikor a magyar futball visszatért Európa térképére

Az este, amikor a magyar futball visszatért Európa térképére

2016. június 15.

Azt sem tudom, hogy hol kezdjem el... Talán a tényekkel: Ausztria - Magyarország 0:2. Ebben a mondatban benne van minden labdarúgást szerető és nem szerető magyar ember öröme. Sokat vártunk rá, én 23 évet. Tegnap reggel már úgy ébredtem, hogy egy jó nap előtt állunk, de akkor még csak gondolni sem mertem, hogy mennyire! Persze bíztam egy döntetlenben, illetve merészen egy egygólos győzelemben, de erről talán még a legfanatikusabbak is csak álmodoztak. Aztán a fiúk varázsoltak nekünk valami szépet.

bevonulas_.jpg

Négyfős kontingensünk egy órakor indult meg, hogy a belvárosban csatlakozzon a többi lelkes magyarhoz. Bő kilenc hónapja élek Bordeaux-ban, de most először fordult elő velem, hogy a belvárosban nem hallottam francia szót.

A várost megtöltötték a magyar és osztrák szurkolók, akik békésen hangolódtak a mérkőzésre. Együtt. Mert így is lehet.

A magyar "keménymag" az egyik villamosmegállóhoz hirdette meg a gyülekezőt, hogy majd onnan vonulunk át a stadionhoz. Pont időben érkeztünk, mert pár perccel utána indult neki a társaság, a mintegy 8 kilométeres távnak. Hivatalos adatot ugyan nem tudok, de szerény becslések szerint is 4-5000 szurkoló sétált együtt.

eb2016_bevonulas_.jpg

A teraszokról és ablakokból ki-kivillant néhány mobil, és mindenki mosolyogva integetett nekünk. Bevallom őszintén, az elején voltak fenntartásaim, de mindenki előtt le a kalappal, mert az egyik legkulturáltabb teljesítményt sikerült nyújtani. A majd' kétórás sétát szinte végig énekelve és szurkolva tettük meg, bár igyekeztünk a meccsre is spórolni egy kis hangerőt. Végig rendőrök biztosították a menetet, és a feltartott autókból is videóztak, dudálva és integetve üdvözöltek minket. Nem sokkal 16 óra előtt érkeztünk a stadionhoz, majd biztonsági ellenőrzés és a helyünk megkeresése. Itt jegyzem meg, hogy a szervezés is profi volt, nem torlódott fel sok ember, ügyesen kialakították a beléptetési pontokat.

eb2016_bevonulas2.jpg

A következő egy óra csöndes volt, mindenki szelfizett és fényképeket készített. Aztán kifutott a pályára a magyar válogatott, és rákezdett a magyar tábor is. A melegítés alatt a szurkolókat sem hagyták unatkozni, és próbálták egy kicsit érdekessé tenni a várakozást. Megtörtént a főpróba is, ami egy hangpárbaj volt a szemben elhelyezkedő osztrák szurkolókkal. Bár három decibellel alulmaradtunk, azt fontos megjegyezni, hogy nagyjából másfélszer annyi szurkoló érkezett Ausztriából, mint Magyarországról, ennek fényében derekasan helytálltunk. Egy rövid nyitóműsor után kisétáltak a csapatok, és 44 év után először elhangzott a következő mondat: Hölgyeim és uraim, kérem álljanak fel Magyarország nemzeti himnuszához!

Sok sporteseményen hallottam már felcsendülni, de ekkora beleéléssel még nem énekeltem.

eb2016_stadion01.jpgElkezdődött a meccs, és mintegy 10-12000 torokból szólt a hajrá magyarok. Leülni esélyünk sem volt, az egész szektor állt, de ezt nem is bántuk. A mérkőzés elején rögtön ránk is ijesztettek a sógorok, szerencsére Fülöp Marci föntről ismét kapufára tolta a lövést, ahogy azt Norvégiában is tette. Ezenkívül nem történt különösebben említésre méltó esemény az első félidőben, a szurkolás végig jól szólt, és szerintem minden magyar elégedetten vonult a félidei szünetre. Közben megkezdődött az esélylatolgatás, és egyre több embernek átfutott a fején, hogy győzhetünk. Olyan magyar válogatott játszott, amit még nem volt időnk megszokni. Határozott, nem körülményeskedő, labdabiztos és veszélyes. Bő negyed óra telt el a második félidőből, amikor megtörtént a csoda: Szalai Ádám bevette az osztrák kaput, ráadásul a magyar szurkolók orra előtt. Magyar a másik magyar nyakában, engem is a mellettem álló ismeretlen karolt át, és csak üvöltöttünk, elcsukló hanggal.

eb2016_stadion02.jpg

A mérkőzés után összefutottunk két magyar egyetemistával, akik a kapu mögött álltak. Azt mondták, hogy sosem fogják elfelejteni Ádám arcát, amikor a gól után kifutott a szurkolókhoz. Pár perccel később majdnem érkezett a hidegzuhany, szerencsére szabálytalanság előzte meg az így érvénytelen osztrák gólt, de ami fontosabb, villant a második sárga Dragovic számára, ez pedig pirosat ért az osztrákok védőjének. A magyar tábor pedig rákezdett az "Auf wiedersehen" rigmusra. Ennyi zrika belefér. A kiállítás után lefagyott a piros mezes csapat, és egy picit a mi fiainkon is múlott, hogy nem futottak bele egy nagyobb vereségbe a jóval esélyesebbnek tartott és sztárokkal tűzdelt nyugati szomszédjaink. A magyar oldal egyre hangosabb lett, az osztrák egyre halkabb. Aztán a 87. percben Stieber Zoltán eldöntötte a három pont sorsát, ismét az eufóriába "üldözve" a szurkolókat. A lelátón zúgott a ria, ria, Hungária, a pályán pedig megtörtént az, amire kevesen számítottak. A magyar válogatott negyvennégy év után nem kopogtatott, nem csöngetett, hanem rárúgta az ajtót Európa focijára. Méghozzá úgy, hogy a második félidőben lefocizta az osztrák nemzeti tizenegyet.

eb2016_unneples.jpg

A mérkőzés után megkezdődött az örömünnep, mindenki tapsolt, táncolt és énekelt.

A belvárosba visszaérve több francia is gratulált nekünk, egy portugál mezes fiú tekintetében pedig apró ijedtséget fedeztem föl, amikor megpillantotta a magyar zászlót.

Az utcák és terek ismét magyarokkal teltek meg, mindenki mosolygott és boldog volt. Reméljük, hogy marad még az erőből, és a válogatottunk újra megmutatja, hogy milyen is az a magyar virtus.

Szép volt, fiúk!

Szalóki Bence

Szalóki Bence

Szerzőnk a PTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, jelenleg a Université de Bordeaux-n tanul Erasmus ösztöndíjjal