close
CímlapJubileum 650Eközben Etiópiában

Eközben Etiópiában

Dr. Jan Záhořík (University of West Bohemia, Pilsen) tartott előadást Etiópiáról április 6-án a Nemzetközi Tavasz keretében, az Ifjúság úti campuson.

Meggyőződésem, hogy az ország neve hallatán mindenki az éhezés miatt csontsovány gyermekekre asszociál. Ehhez képest Etiópia ma Afrika egyik legfontosabb állama: fővárosában, Addisz-Abebában található az Afrikai Unió központja, és az elmúlt 10-15 évben az ország komolynak számító gazdasági növekedést tudhat magáénak.

Ez eddig elég jól hangzik, ám – ahogy Dr. Jan Záhořík rámutatott – a gazdasági előnyökből csupán az ország lakosainak nagyon kis hányada profitál. Jelenleg az Etióp Népi Forradalmi Demokratikus Front (EPRDF) van hatalmon, mely mögött a híradások tanúsága szerint hatalmas tömegek állnak – valójában azonban az emberek nem önszántukból mennek ennyien a kormánypártot éltető felvonulásokra.

Só a sebbe, hogy a kormány két éve egy ún. Addisz-Abeba mestertervvel rukkolt elő, melynek az a lényege, hogy a főváros területét megnöveljék. Ez azzal járna, hogy az Oromo vidék lakóitól földet vennének el, fokoznák a gazdasági leszakadást (az ország nagy része 1 amerikai dollárból él naponta), ráadásul e vidék lakói még inkább elnyomott kisebbségnek érzik magukat.

Az internet nem mindennapos kommunikációs eszköz: vidéken nehezen férnek hozzá, ráadásul sok külföldi weboldalt eleve blokkolnak. Ennek ellenére a mesterterv elleni tiltakozás fő kommunikációs csatornájává a facebook vált – míg be nem tiltották a whatsup-pal és a viberrel együtt.

Ezek a kormányellenes tüntetések békésen indultak, ám a hatalom drasztikusan reagált: csak a demonstrációk első hónapja alatt 400 embert öltek meg, s sokakat bebörtönöztek.

A facebook-on tudtak pár másodperces videókat nyilvánosságra hozni arról, hogy mennyire brutális volt a tüntetők elleni fellépés – a kommunikáció korlátozásával azonban a világ egyre kevésbé figyelt az etiópiai véres eseményekre. Ezen a helyzeten akart változtatni Feyisa Lilesa hosszútávfutó, aki tavaly augusztusban a riói olimpián kezeit a magasban keresztezve futott be a célba, hogy így mutassa ki: együttérez a tüntető oromókkal. (Egyébként ez a sportoló már az Amerikai Egyesült Államokban él, idén februárban sikerült a családjának is kiszöknie hozzá Afrikából.)

 

 

A helyzet annyiban változott tavaly nyáron, hogy Amhara régió lakosai is csatlakoztak a tiltakozásokhoz – a korábbi békés felvonulások helyett viszont a tüntetők haragja az Etiópiában lévő külföldi cégek ellen fordult. Haláleset nem történt, de Dr. Jan Záhořík szerint így szerették volna felkelteni Európa és Amerika gazdagabb országainak figyelmét arra, mi folyik Etiópiában. Az etióp kormány viszont erre hivatkozva október elején szükségállapotot vezetett be, egy olyan törvénnyel, mely értelmében gyakorlatilag bárki megvádolható azzal, hogy terrorista vagy támogatja a terrorizmust. Az előadó felidézte pár héttel ezelőtti látogatását: a kormány fogdmegjeinek és besúgóinak jelenléte miatt ő maga vetett véget egy kávéházi beszélgetésnek, nehogy az, hogy pár perc erejéig egy külföldi kérdezgeti, börtönbe juttassa etióp ismerősét.

A fő kérdés természetesen az: hogyan alakul majd Etiópia jövője? A szakember nem volt túl optimista: a legtöbb etióp szeretne ugyan változtatni, de a jelenlegi kormánypárton kívül nem lát más alternatívát.

„Ha nem lesz reform, a dolgok sokkal-sokkal rosszabbra is fordulhatnak.”

- jelentette ki Dr. Jan Záhořík.

Harka Éva