close
CímlapKultúraAz idő pillantása
Az idő pillantása
Keserü Ilona életmű-tárlata
Pécsi Galéria m21 
2016. március 11- május 11.

Az életszakaszban, amikor találkozunk munkáival, már minden megengedett. Eldőlt, hogy amit ezúttal látunk, azt többszörösen megmérte és értékelte az idő. Ezért aztán akarva, akaratlan már minden mozdulatot a nagyrabecsülés kifejezésével nyugtázunk. A tekintély alaki dekórumai és az ember, a művész közismert szakmai érvei elsöpörték már a fenntartásokat, az ízlések és előítéletek sorompóit. Abban az egyszerre nagyon kényelmes, ugyanakkor nyugtalanító helyzetben találkozunk a munkákkal, amikor már nincs is mit tennünk velük. Nincs számottevő feladata a szemlélőnek, nem kell megküzdenie az értelméért, és újraértékelnie, elfogadni sem kell már, hiszen a művek bennünk élnek, behunyt szemmel idézzük fel frázisaikat.

20110831-csortos-szabolcs-1051-6064-keseru_ilona.jpg

A nemzeti képzőművészet színképében egy széles hullámhossztartomány már végérvényesen Keserüé.

A hommage-kiállítások természete ez. Ami nem lehet más, mint befejezett, kerek. Akkor is, ha korai és akkor is, ha késői munkákról esik benne szó. Terepük bármely válogatás, hasogatás, darabokra törés, teológiai indíttatású rendcsinálás vagy szemantikai estrendszerek iránti kíváncsiság számára termékeny televény. Kivételes látás, és amit létrehoz, a minden jelentékeny műalkotásban benne lévő nyelv előtti és a nyelv utáni tartalom észrevétetésének üzenetsora. Az örök és egyetemes élet esélyeit formulázó utalások. És a nyers, a földi és ördögi valamint az angyali és éteri tapasztalás között rímekbe szedett józanság szava. A látás éppoly természetű, mint a megértés. A látás is értékel és értelmez. Ha éppenséggel nyoma marad. Mondjuk egy festményben.   „[…] megegyeztünk kezdetnek abban, hogy a rajz vizuális viszonylatok egyensúlya, …alapja a világosan fogalmazó értelem” – említette Keserü Ilona munkáira vonatkoztatva egy kiállítás megnyitóján mestere Martyn Ferenc.

ke-piros-kep-1966.jpg

Az alkotói periódusokat átszelő rendezőelv és a kiállítás méretei alkalmat adnak arra, hogy a sokat kockáztató újavantgárd proteszt képi különösségeitől az elfogadás körültekintés nélküli, mohó és kizárólag az elismerés hangulati körében megfogalmazott áramlatáig mindennel találkozzon az érdeklődő. A modern művészet hatvanas években Magyarországon útra kelő nemzedéke Keserü Ilona munkásságával már-már kultikus jelentőségűvé vált. Nincsen nőművészeti traktátus, szakdolgozat, vagy katalógus bevezető amely ne említené főhelyen. Amelyben ne úgy idéződne sajátságos kolorit rendszere, mint önnön létszemléletének felmutatkozása. Amiben ne azt firtatnák, hogy miképpen veti fel az anyag, a szín, a kompozíció és a tematika különleges, személyiségtől fokozottan függő változatait. A 60-as években mozgalmi jelleget öltő új hang megjelenése mellett gesztusaival a művész fizikailag is a mű részéve válik, a kép és az alkotó azonossága hangsúlyozottabbá lesz. A színek jelképes értékei mellett a mozdulat, a folt mellett a vonal. Érzelmes és értelemmel átitatott egységben idézi fel éppezért ma a gyönyörű kort is, melyben Firenze és Velence géniusza még egymásnak farkasszemet nézve tündökölt. A kép a személyes élet maga, amely beléje költözött és az így megszülető nagy érzékenységű munkák új, alternatív, olykor akár szubverzív felfogása nemzetközi szinten is jelenvalóvá, Eva Hesse, Louise Bourgeois, Xie Qi,  Helen Chadwick és Miva Yanagi vagy Jane Kaplowitz valóságos és összemérhető kortársává tették.

ke-tanyeros-1967-2006.jpg

A pécsi kiállítás speciális életmű-áttekintés.

Szűkített abból a szempontból, hogy nem törekszik minden egyes alkotói korszak valamennyi eredményének a bemutatására. Nem követi időrendben a festő motívumkészletének kiteljesedését. A pécsi életmű-válogatás Keserü Ilona színhasználatára és a színkutatások nyomán felszínre került meglátásaira, színtémáira és a velük összefüggő eredményekre összpontosít. De meg kell állapítani azt is, hogy a színkutatás festői gyakorlatban való alkalmazása az életmű formai és tematikai változásaihoz igen változatos módon járult hozzá. Amit ugyanis a 20. század végén a totális diszharmóniák és megsemmisülés pereméig elmerészkedő művészeti kutatás megérintett, annak nyoma Keserü festészetében megtalálható. A formaérzék egyszerre organikus és ugyanakkor akadémikus pályákon is fejlesztett múltja adja mindebben a rá-, és felismerés örömét.

ke-sirkovek-2-1967.jpg

A visszatekintő kiállítás annak a művészettörténettel egylényegű folyamatnak döntően huszadik századi és egyéni változatát mutatja meg, amely egyebek mellett feltárja, hogy miképpen szolgál a speciális érdeklődéssel övezett és kutatott szín egy művész munkásságában a festői közlés eszközeként a képi gondolkodás egyik bizonyosságot sugárzó talapzatává. Így, ha Keserü 1959-ben készült Első absztrakt képére gondolunk, megjelenik szemünk előtt Vaszilij Kandinszkij teljes murnaui korszaka és 1910-es Első absztrakt akvarellje, vagy az 1911-től létrejött nagyszámú Improvizáció is, amely a színek folytonosságát melodikus hangzatokként kezeli. Látjuk, amint sok-sok átmeneti változat után milyen megtermékenyítő következményként hat Keserü Ilona – Vidovszky Lászlóval együtt jegyzett – Hang-Szín-Tér (1982), majd a Szín-mőbiusz (2004) című munkájában, ahol egy végtelenített színsor szimulálja a szín-tér kibontakoztatást. Kandinszkij is elmondja, hogy az új művészet nyelve a tiszta szín lesz. A színnek közvetlenül emóciókat, illetve a szellemi természetű változásokat előidéző hatásával foglalkozott nagyhatású könyvében. Színelméleti rendszerkutatásában Goethe még hideg, formális volt, Johannes Itten viszont, mint Kandinszkij, már zenei hatásról, a lelki formálás majdhogynem pszichoterápiás hatáslehetőségeiről szólnak. Keserü képi összegzése korának eligazodásvágyából és kényszeréből következően mindezeknél tágasabb és integratív, mert nem éri be a fénnyel és a pigmenttel. Neki szüksége van a szerkezetre, a történelemre, a megrendülésre, a formával szemben a megformálatlanra is.

ke-lany-auraval-1999.jpg

A Forma talán még erotikusnak is tetsző, sírkő profilok duzzadó vulvává alakuló résében, a Közelítés (1969) és Gubancos palack (1970) színeikben és anyaghasználatukban, a  fonal- gyöngy- és szalag applikációkon, a Madzagírás(1969) üvegdobozában a nőiséghez kötött attribútumok alakítják a látványt. A Két domb (1969) pliszírozott felületén két kerek forma kicsi szimmetrikus csúcsocskáiban pedig magának a testnek plasztikai ábrájával kerül elénk a nő.  „Sok esetben a létezés nyomai, maradványai, a napi tevés-vevés melléktermékei kínálták magukat a képpé, tárggyá alakításra. Ezek a gyönyörű formájú tökéletes tojáshéjak sem mehettek vég nélkül a szemétbe, meg kellett csinálnom egy kis beavatkozással az apotheózisukat.”  – írta Keserü, és utalt a kiállításon látható Gyűjtemény [Sok lágytojást ettünk] (1970) című rózsaszín keretté váló bőröndöcskére. És látjuk további bizonyítását is annak, hogy a testiség avítt tabuinak átlépésével a személyes „megélést” egy nő tette meg, úgy, hogy színekben is egyértelmű képzetek irányába fordította a kifejezést, miközben egyszerre felszámolta a nemek közötti hierarchia reprezentációját. 

És minden az időben mozog.

Az Alakzatok (1964-65) függőleges bíbor- magenta színváltozatokban megfogalmazott függőleges profiljai egy évtized alatt esztergált plasztikává alakulva a spektrum emlékművévé válnak a Színoszlopban (1974), majd egy újabb évtized elteltével elemekre bomolva egyes „színhangzatok” megjelenítéseként rendeznek be tereket. (Hang-Szín-Tér, 1981-82). A Marylin és a tenger (1987) pedig éppenséggel a táj-élmény, a Szuszék tanulmány (1969) a tárgyi néprajz, a Borromini lépcső (2005) a tételes művészettörténet szín-apropóból többrétegűvé változtatott kifejezéseivé lettek.

ke-marylin-tenger-1987.jpg

A műalkotás veszélyeztetetté, a funkció ellentmondásossá válásának korszakában Keserü a túléléssel kecsegtető menekülőpályák egyikét kínálta, ahol a fény viselkedése és testeket beburkoló mozgásai a műtárgyakhoz tapadó esztétikai hiedelmeket, hamis illúziókat és idejét múlt konvenciókat egy időre elhomályosították. Természetes és köznapi megnyilvánulásaival is szellemeket röptető módon – átmenetileg – a sikerképesség biztosítékaként ható igazodási kényszereket is a tehetség – eredetiség - időszerűség együtt állásának háromszögébe kényszerítette vissza. Az integritás, amit megvalósított, és a sokféle „vonatkozás”, amit a pécsi kiállítás tárgyaiban közvetít, ma már analitikus elméletek, filozófiai perspektívák más - más pontján helyezkednek el, egymás szerkezeti keretében nem vizsgálhatók. A művészetben azonban még együtt élnek. A klasszikussá váló, igazán nagy emberi alkotások fegyelmező erejével int tehát Keserü a „földi” és anyagi viszonylatokon túli kiterjedés értékálló bőségére.

ke-alkony-2005.jpg

 

Dr. Aknai Tamás

Dr. Aknai Tamás

Művészettörténész, Professor Emeritus, PTE Művészeti Kar