Hajlandó valaki feltenni azt a kérdést, ami itt következne?
Azt, hogy van-e Isten?
Azt!
Azt nem!
Már a terembe lépés előtt elkezdődik a darab, mikor a jeggyel együtt egy ismertetőt is kézhez kap a néző. Ebben egy történeti áttekintés olvasható, az iskoladrámák fejlődéséről, céljáról, szerkesztési elvéről, szereplőiről. Fontos hangsúlyt kap a szövegben, és később a darab során is, hogy az ilyen iskoladrámák feladata nem a szórakoztatás, hanem sokkal inkább a tanítás.
A színpadkép egyszerű, elnyújtott körbe rendezett székek, köztük négy nagyobb farönk, az első sorban elszórva ülnek a szereplők, a színpad egyik végében egy asztal, rajta kellékek, mögötte a zenészek ülnek, a másik végében, egy kifeszített vászon, melyre a darab megszabott pontjain, idézeteket vetítenek.
Az előadás kezdetekor Szabó Márk József és Tál Achilles, a színészzenekar tagjai mesélik el a Tékozló fiú történetét, ezzel alapot adva a továbbiaknak. A darab egészét tekintve, két párhuzamos játékot láthatunk, egymásba ollózva. Az egyik ív a tékozló fiú történetét játssza el, míg a másik, a kvázi civilben jelenlévő játszók gondolatait, véleményét mutatja be.
Erre példa, mikor a darab elején elkezdődik egy beszélgetés a játszók között, bűnről, bűntudatról, hitről, vallásról. Nagyon sok jó, érdekes és fontos mondat hangzik el, ebben a dinamikus, jó humorral kezelt jelenetben.
Lenyűgöző az az összhang, és precizitás, amivel a csapat dolgozik. Lényegében csak egy dolgot hiányoltam ennél a résznél, mégpedig azt, hogy mi is, a nézők is teret kapjanak a diskurzusban,
hiszen azzal, hogy az előadók köztünk ülnek, azt a játékszabályt vezeti be az előadás, hogy mi is részesei, játszói vagyunk a darabnak.
Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy a darab megjeleníti a tékozló fiú történetét. Rendkívül izgalmas, impresszív játékot láthatunk minden egyes szereplőtől, ám, ha kiemelhetek egyet, akkor a legerősebb jelenet kétség kívül, a címszereplő Popa Máté, és a JESZ legújabb tagja, Háber Krisztián között zajlik. Letaglózó, igazi színházi pillanatok ezek, olyanok, amik láttán elgondolkozik az ember, hogy igenis, érdemes színházat csinálni! Zseniális a zenéje is, Gácsik Dénes Frigyes, JESZ-tag írta.
Úgy gondolom, hogy a jó színháznak nem az a feladata, hogy választ adjon az élet kérdéseire, hanem az, hogy feltegye őket.
Sajnos a darab vége felé egyre több lett bennem a kérdőjel. Többek között akkor, amikor Somogyi Bianka ismét összefoglalta a bibliai történet stációit, bár a hármasság jegyében zajlik, nekem mégis túlságosan szájba rágásként hat. Ugyanígy a farönkök, melyek az egész előadás alatt kihasználatlanul álltak, s csak a végén kaptak funkciót. Illetve az, ahogy Jóna Lilla, szinte a darab legvégén felolvas egy tanulmányt Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című festményéről, számomra kilóg a darab egészéből, habár a témát tekintve, valóban ide illik, valahogy mégsem simul bele az előadás ívébe.
Összességében egy nagyon izgalmas, tanulságos, és, ami a legfontosabb, gondolatébresztő darabot láthatunk, a Janus Egyetemi Színház tagjainak tolmácsolásában.
Tékozló fiú
Rendező: Tóth András Ernő
Játszók:
Benkó Luca
Háber Krisztián
Inhof László
Jóna Lilla
Kopa Marcell
Major Ágnes
Mekis Flóra
Mészáros Dávid
Pásztó Renáta
Popa Máté
Somogyi Bianka
Szabó Márk József
Tál Achilles
