close
CímlapKultúraFények a falakon

Fények a falakon

Fényfesztivál
2018. július 10.

Pécs történelmi belvárosában körülbelül 12ezer négyzetméternyi falfelületet festettek át június 28. és július 1. között projektorokkal. A harmadik Zsolnay Fényfesztivál 100 programmal, éjjel világszínvonalú háromdimenziós fényfestéssel, nappal kevésbé reménykeltő „utcaművészekkel” 70 ezer látogatót vonzott.


A vizuális jockey, azaz röviden a VJ

 

nemcsak képeket kever egymásra zenei kísérettel (a DJ mintájára született kifejezés a ’80-as években az MTV-ről terjed el világszerte), hanem látványt tervez, tulajdonképpen átírja a teret, módosítja a térről, a fényről alkotott elképzeléseinket, és ma már nemcsak party-kultúra része, kilépett a bulik világából és ezt a tudást színházakban, de akár még az építészetben (és még ki tudja hol) is hasznosítják. A VJ-k technikai tudására és a pécsi épített örökség szépségére építő Zsolnay Fényfesztivál több elemből épül fel, a Zsolnay Light Art Fényfestőverseny áll a középpontban, ezt egészíti ki a Fény Útja fantázianevű program, melynek 25 állomása Pécs belvárosát, mintegy 12ezer négyzetméterét alkotja újjá, de itt nemcsak az épületek külsejére gondolhatunk, hanem fényszobrokra, installációkra, interaktív fényprojektekre. Az egyik legnagyobb látványosság a Hold múzeuma volt. Egy hétméteres installáció 1:500000 léptékben ábrázolta a Holdat NASA fotókból készült. Luke Jerram alkotását a fák közé lógatták fel, egyszerre volt valószínűtlen és költői, felnőtt, gyerek egyszerre élvezte. Ez amúgy is jellemezte a Fényfesztivált, a kortalanság.

A programok zöme ingyenesen látogatható volt,

de egy mozijegy árán vásárolt karszalaggal további, elzárt, izgalmas belvárosi terekbe került installációkat tekinthetett meg az érdeklődő. A harmadjára is kísérleti szakaszban maradt fesztivál 70 ezer látogatójával – ekkora tömegben még nem vonzott fesztivál érdeklődőket mostanában – elfoglalta a belvárost, a tavalyi iszonyatos tumultuózus jelenetek miatt egy nappal bővítették a programot, így a szeszélyes időjárás, az esők nem képesek ellehetetleníteni a Zsolnay Fényfesztivált. Így Pécs belvárosának éjszakai élete vonzó és pezsgő oldalát mutatta meg, a hétköznapok alvó, deklasszálódó közép-kelet-európai kisközépvárosa példaadóan elevenné vált, mint egy mediterrán tengerparti település.

A Fényfestőverseny hívószava a

metamorfózis

volt, és ez az átváltozás érezhetően kihatott a városra. Lenyűgöző hatású egy ezeréves épület homlokzatát – pécsi Dóm – vetítővászonnak használni (mapping), de a vizualitáson túl vajmi keveset sikerült a klippekbe besűrítenie az alkotóknak. Egyszerűen amint a látványos forgatások, robbanások, tüzek hatása elmúlt – 3-4 megtekintett klipp után, egyre kevésbé hatott a folyamatos villódzás.
A város falain burjánzó vizuális látványorgia díszletében rengeteg színes karakterrel lehetett találkozni, a szabod kószáló artisták, zsonglőrökön túl rengeteg egymást, a falakat mobiltelefonnal megörökítő turistával. Utóbbi, a mobiltelefonon fényképezés már-már a műsorok élvezetét is zavarta időnként. A fesztivál látványosnak és sikeresnek is mondható, bár az elköltött 100 millió forint egy részét máképpen is el lehetett volna költeni, remélhetőleg a szervezők tovább is módosítanak majd a program szerkezetén, például a helyi vizuális művészeket, a PTE Művészeti Karát is erőteljesebben bevonják – a jelenlegi összefogás kissé ad hoc jellegűnek tűnik.
Idén a zenei kínálat radikális lefaragásával (tavaly szabadtéri koncertet adott például Lajkó Félix, vagy a Kodály Központban lépett fel Emika) egy utcaművészeti alfesztivált hoztak létre, a Zsolnay Street Artist – Utcaművészeti versenyt. Az erre jelentkező, előszűrt nemzetközi mezőny – spanyol, francia, magyar és argentin csapatok – oly mértékben vegyes minőségben teljesítettek, hogy a fesztivál ezen off része inkább gyerekprogram számba ment.

Ha spontán módon jött volna létre egy-egy ilyen előadás, akkor az egy város gazdasági erejét, működőképességét dicsérte volna

(egy német kis-középvárosban simán elképzelhető egy-egy ilyen produkció), de a Fényfesztiválra az utcaművészek szállás, útköltség és étkezésért cserében jöttek versengeni a közönség kegyeiért, s a műfaj szabályainak megfelelően szépen kalapoztak is.
Egy spanyol társulat papírlényeket készített vasárnap estére, s azokat sárkányként röptette, így a pécsi főtéren párezer ember nézte – egy darabig-, amint négy-öt fiatal hölgy többméteres horgászbotokkal hadonászva pislákoló, egyméteres papírlényeket röptetget. Korábban ebben a műsorsávban Szigetet megjárt látványosságok szerepeltek. Az utcaművészet helyett javaslom az újcirkusz műfaját a szervezők figyelmébe, amely 2010-ben a kulturális fővárosi évben a legnívósabb pécsi fesztivált eredményezte.
A fesztivált Beck Zoli szólóestje zárta a Pécsi Nemzeti Színház előtt állt egy szál gitárral. A furcsa fényekben ez a kicsit öniróniával áthatott, kicsit költői, kicsit vulgáris, „öregedő rocksztár” (maga Beck Zoli nevezte így magát a koncerten), mindenféle mesterkéltséget nélkülöző estjén kapta meg azt a közönség azt, amire napok óta vágyott. A katarzist. Beck Zoli beavatott egy-egy dal keletkezésének körülményeibe, zenekart alapított a háromszáz fős közönség két tagja segítségével... A késő éjszakai koncert egyszerre volt eklektikus és homogén. Aztán éjfél után kihunytak a fények, véget ért a karnevál. Ahogy átsétáltam a városon, itt-ott még égtek a fények, de már alig-alig. Pécs pedig az éjfél utáni hűvösben egy pillanat alatt visszaváltozott azzá, ami álmos, vidéki várossá.

A Zsolnay Light Art nemzetközi mapping-versenyét a Fluid csapata nyerte a Seven című alkotással. A közönségdíjat a magyarországi Artcontrols csapata kapta. A Zsolnay Street Artist Utcaművészeti versenyen az argentin Circo eguap nyerte el a közönség díját.

Balogh Robert

Balogh Robert