close
CímlapKultúraMi az: Maszkok, Mohács, téltemetés, zene, tűz és tánc?

Mi az: Maszkok, Mohács, téltemetés, zene, tűz és tánc?

2016. március 03.

A Busójárás! Ha már idén én nem jutottam el, kárpótlásul – magamnak és sorstársaimnak -, találtam egy képregényt, amit nagyon is megihletett. A 5Panels alkotócsoport jelenteti meg a Busó-járást, Pádár Ádám, az egyik alkotó pedig nekünk mesél róla.

Pádár Ádám

Mi volt az első képregény, ami megfogott?

A Garfield!

Négy éves koromban kaptam meg az első füzetemet, és nagyon sokáig gyűjtöttem. Viszont a nagy része már nincs meg, mert idővel a szuperhősös, majd később az egyre komolyabb témájú füzetek vették át a polcokon a helyet. A Marvel, DC, Dark Horse hazai kiadásai, aztán amikor már tudtam angolul, a külföldi füzetek, mint a The Walking Dead, Sandman, Hellboy és társai.

 

 

Mióta rajzolsz képregényeket?

Egy másik szenvedélyem, a videójátékok révén kezdtem el ezzel foglalkozni. Anno, olyan négy éves lehettem, amikor a tévében volt egy videójátékokat bemutató gyerekműsor. Igazából csak játszottak zöld háttér előtt. Nagyon tetszettek a karakterek és a nagynénémmel történeteket találtunk ki hozzájuk. Ezeket végül képregény formájában el is készítettük.
Komoly megjelenésekkel olyan öt évvel ezelőtt debütáltam a közönség előtt. A 5Panels képregényes alkotócsoport alapítótagjaként.

Azóta folyamatosan egyre több ötlet gyülemlik a fejemben, amit szeretnék megvalósítani.

A Busók is a 5Panels terméke. Honnan jött a képregény és a benne megjelenő karakterek ötlete?

Eredetileg csak egy csapaton belüli kis játék volt. Akkoriban antológiákat készítettünk rövid történetekkel, viszont szerettünk volna egy összefüggő nagy kötetet is kiadni. Így kitaláltuk, hogy a történetet láncszerűen körbeadjuk és végül az eredmény a Busók lett. A karakterek az én fejemből pattantak ki, amit egyébként szintén egy videójáték inspirált. Illetve hatással voltak rám gyerekkorom rajzfilmjei, mint a Power Rangers meg a Tini Nindzsa Teknőcök.

bj_0301.jpg

Ha már busók, mi az, ami megfogott a Busójárásban?

Nagyon tetszenek a jelmezek, a maszkok, és maga a busók karakterisztikája. Szellemi embernek tartom magam, így bármiféle hasonló folklór dolgok a maguk nyersességével nagyon meg tudnak ragadni. A történeteim, kiadványaim jellemzően itthoni környezetben játszódnak, ennek igazából az az oka, hogy ezt a közeget ismerem a legjobban, szóval ebből tudok hitelesen építkezni. Egyébként, eddig sajnos még nem sikerült eljutnom egyszer sem magára a rendezvényre, de tervezem.

bj_0102.jpg

Milyen volt a képregény fogadtatása?

Nagyon pozitív, bár a történetvezetésünk elég csapongó volt.

Kifejezetten izgalmas koncepciónak tűnt a közönségnek a világ,

amit felépítettünk: a négy busó karaktere, akik különleges képességekkel védenek minket egy párhuzamos fantasy világtól és annak mondabeli lényeitől.

Várhatóak újabb megjelenések?

Kicsit nehéz számon tartani, három nagy kötetet adtunk ki először. Majd egy szükséges újraindítás során, az Epicline magazin oldalain eddig 8 részt ért meg a sorozat, ha jól emlékszem. Természetesen vannak tervek a karakterekkel, de még egyelőre erről nem szeretnék beszélni. 

epicline-3-kep.jpg

Hogy szerezhetjük be a képregényt?

Képregényes rendezvényeken, mint a Képregénybörze vagy a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon. Illetve a Hungarocomixon az Epicline/5panels/Goobo standjánál, valamint a Goobo játékbolt webshopján.

Mostanában nagy rajongótábora van a képregényen alapuló filmeknek, ha a Busók idáig jutna, milyen formában képzelnéd el?

Nagyon szívesen végignéznék egy rajzfilmsorozatot a busókkal, nagyon hangulatos lenne. Illetve sokszor álmodozom róla, hogy egyszer majd egy számítógépes játék is készülne belőlük, olyan jó kis retró, kétdimenziós, pixeles.

Hári Viktória

Hári Viktória

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni