Dr. Révész György, habilitált egyetemi docens a Pszichológiai Intézet oszlopos tagja. Az 1975-ös indulástól kezdve idén februári nyugdíjazásáig dolgozott itt. A mai napig részt vesz a szakmai munkában, a pszichológia szak átdolgozásában. Az intézet 25. születésnapja apropóján az elmúlt negyed században bekövetkezett változásokról, a pszichológia megítéléséről és a felnőtté válásról beszélgettünk.
Milyen változások történtek a pszichológia megítélésében az elmúlt 25 évben? Miért ilyen közkedvelt ma?
A pszichológia mindig is közkedvelt volt. Azt gondolom, bár ebben biztosan van valamennyi szakmai sovinizmus is, hogy annál érdekesebb dolog nincs, hogy egy ember mit gondol, mit érez, milyen fejlődési folyamatokon megy át, milyen elképzelései vannak. Ennek következtében valamilyen szinten minden ember számára közvetlenül is tetten érhető az, hogy az ő „jelenségei” hogyan működnek. Ilyen szempontból ez mindig nagyon népszerű szakma volt.
A közkedveltség másik oka kevésbé szerencsés: az elmúlt 20-30 évben jelentős változások következtek be társadalmi szinten, egyre inkább előtérbe került az egyéni létezés, az individualizáció. Minél inkább az egyes egyedi ember válik a létezés szinte modellértékű megjelenési formájává, annál inkább jellemző az izoláció, a magány jelensége. Ennek vannak jelei: gyűjtögetjük az ismerősöket, de ezek leginkább virtuálisak; reggeltől estig lógunk a hálón, ahelyett, hogy élő kapcsolatokban fejeznék ki a társ, a társas támogatás iránti vágyukat. Ilyen szempontból a pszichológia közvetlenül is megszólíttatott, hiszen ezekkel a társadalmi folyamatokkal kezdenie kell valamit. Egyénként való létezés, közösségi lét, közösségben elfoglalt hely - ezek mind különböző identitások, melyek valamilyen koherens együttest alkotnak egy egyénen belül.
De mégis hogyan?
– ezt is vizsgáljuk. A másik jelenség a bizonytalanság, a kontroll elvesztése. Az ember mindig keres valamilyen fogódzót, keretet, referenciát, ami mentén a saját létezését meg tudja valósítani. A pszichológia ebben is konkrét támaszt, segítséget tud nyújtani. Még egy negyedik ok is van: rengeteg “varázslással”, mindenféle áltudománnyal machináló szervezet működik itt Pécsen is, és sok esetben ami ott problémaként megjelenik, az előbb-utóbb nálunk csapódik le.
A kezdetektől mostanáig lehet valamilyen fejlődési ívet látni magában a pszichológus képzésben?
Rengeteg minden változott. Kezdve onnan, hogy az egységes képzés osztott lett, így máshova helyeződtek át a hangsúlyok. Ami a szervezeti fejlődést illeti, 25 éve létezik Pécsett a pszichológia szak és 20 éve végzett az első évfolyam. Ez alatt az idő alatt az akkori 3 tanszékből megalakult a Pszichológiai Intézet. Emellett hihetetlen a tartalmi fejlődési ív: jelenleg nekünk van a legtöbb programmal rendelkező doktori iskolánk a BTK-n belül. Egyébként nem minden pszichológia szaknak van doktori iskolája, így még jelentőségteljesebb ez az eredmény. Arról nem is beszélve, hogy kurrens, nemzetközi hírű kutatási témáink vannak: evolúciós pszichológia, narratív pszichológiai doktori program, elméleti pszichoanalízis; ezen kívül pedig az alap- és mesterszak, a doktori iskola mellett pedig van gyermek- és ifjúsági, és klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus képzésünk is. Ezzel gyakorlatilag a teljes felsőoktatási, oktatási vertikumot lefedjük. Megjelent az angol nyelvű képzés is, most készültünk a német nyelvűre, ami akár szeptembertől el is indulhat. Azt gondolom, ez a fejlődés önmagáért beszél, a hátterében pedig szép és nagy munka áll. Irtózatos mennyiségű a feladat, miközben az intézet létszáma nem különösebben növekedett az elmúlt évek alatt. A pszichológia szak indítója, Kézdy Balázs, majd az őt követő László János professzor, a narratív pszichológia európai hírű kutatója, sajnos nincsenek már közöttünk. A kezdőcsapat többi tagja még itt van. Jórészt a saját volt tanítványaimból tevődik össze az oktatói gárda. Most a bolognai képzés első három évének újrakalibrálása történik, utána a mesterszakot alakítjuk majd ennek megfelelően. Folyamatos fejlődésben vagyunk, itt megállni nem lehet. Inkább azt mondanám, sokszor úgy érzem, előre kell futni, hogy egy helyben legyünk.
Egyfelől azt mondjuk erről a generációról, hogy borzasztó passzív, nehéz megfogni, ugyanakkor itt a Pszieszta, mint a hallgatók aktivitásának bizonyítéka. Mit gondol, hogy lehet a tehetséges pszichológus hallgatókat motiválni az önálló munkára, kutatásra?
Borzasztó egyszerűen: meg kell nekik mutatni, hogy a szakma egy hihetetlenül érdekes, izgalmas dolog. Ha erre rá tudunk világítani, attól kezdve ők már sínen vannak, az egész megy magától. Az én személyes élményem és tapasztalatom, hogy valahogyan mindig megtaláljuk egymást. Találkozunk előadásokon, szemináriumokon és ha látom rajtuk, hogy érdekli őket az a bizonyos téma, ami ott szóba kerül, akkor be lehet vonni őket különböző kapcsolódó munkákba. Ezen keresztül el lehet indítani valamiféle önálló kutatást. Az tény, hogy mióta bevezették a kétlépcsős bolognai képzést, azóta az első szinten, tehát a BA-ban egyfajta tömegtermelés folyik. Sokkal kevesebb személyes kapcsolatra nyílik lehetőség. Azért ezen belül is meg lehet találni a tehetséges hallgatókat, hiszen a régi szigorlat szisztémát felváltották a műhelymunkák, amik önálló kutatáson alapulnak. Ott már kis csoportokról beszélünk, ahol egyértelműen látszik, kik azok, akik jobban belevonódnak a munkába. Nem csak a Pszieszta mutatja egyébként a hallgatók érdeklődését, az inkább egy pszichológiát népszerűsítő program. Inkább a TDK-t, az OTDK-t emelném ki. Elég kevesen voltak a mieink közül, nem dicsekvésből mondom, akik valamilyen díj nélkül tértek haza például a tavalyi megmérettetésről. Ennélfogva én nem panaszkodnék ekkora passzivitásra.
Akit érdekel a pszichológia, azt a felnőtté válás kérdése is foglalkoztatja. Ön mit gondol erről? Mikor lesz valakiből felnőtt?
A felnőtté válás egy folyamat. Nem úgy van, hogy tegnap még gyerek voltam, ma serdülök, holnap már felnőtt leszek. Mindig újabb és újabb feladatok várnak ránk a felnőtté válás útján, mindig vannak kereső, szemlélődő időszakok, amiket vált egy-egy hosszabb, nagyobb teljesítménynek nevezhető szakasz. Ahogy az ember idősebbé válik, ideális esetben érettebbé, úgy válik egyre inkább felnőtté. A felnőttség valami olyasmit jelent, hogy nagyobb az autonómiám, nagyobb a kontrollom és nagyobb a felelősségem. Ennek különböző szintjei, kérdései vannak: Miben tudok autonóm lenni? Miben tudok eseményeket kontrollálni és mi az, ami mellett folyamatosan megélhetem a felelősségemet is? A felnőtté válásra csak egy ilyen hosszan elnyúló fejlődési ívet tudok elképzelni.
Miért ajánlaná a Pszichológiai Intézetet, a pszichológia szakot a pályaválasztás előtt álló, pszichológia iránt érdeklődő diákoknak?
Nagyon nem kell ajánlani, mert egyébként is szeretik. Inkább arról érdemes tájékoztatni őket, hogy a pszichológia miről is szól valójában. Ez ugyanis egy három lábon álló tudomány: részben természettudomány, részben társadalomtudomány, részben pedig hermeneutika. Amikor a friss egyetemistákra hirtelen rászakad, hogy itt filozófiát, anatómiát, élettant, statisztikát is kell tanulniuk, akkor egy kicsit meghökkennek, mert nem erre számítottak. Miközben ezek a kutatáshoz, az önálló munkavégzéshez elengedhetetlen alapot adnak. Ezekről jó, ha tudnak már elöljáróban. Amit ajánlani lehet nekik, amit én üzennék, hogy a biológiát elég alaposan próbálják meg tanulmányozni, hogy ne érje őket kellemetlen meglepetés. Nem akarom senkinek sem a kedvét elvenni, inkább csak csábítani, hogy jöjjenek, mert ez egy hihetetlenül érdekes és szép szakma.
Nem csalódtam a pszichológiában az elmúlt 25 évben és azt gondolom, ezután sem fogok.
