close
CímlapKultúraNyelvvizsga mint doppingszer

Nyelvvizsga mint doppingszer

Rák Tibor a PTE-ÁOK ötödéves orvostanhallgatója. Amióta az eszét tudja az orvosira készült, ám tizenkét éves korában talált egy nyelvkönyvet, ami elindította egy másik úton is, hogy kipróbálja, milyen lehet japánul tanulni. Aztán rövidesen autodidakta módon elsajátította a kínait. Elmondása szerint a piramis csúcsán elsőrangú nyelvekként mégiscsak a latint és az ógörögöt tartja, így az ÁOK-n demonstrátorként orvosi és gyógyszerészeti latint oktat. Emellett passzióból, nyelvvizsgázni jár, a júliusban kezdődő hatodévét pedig portugál, német és kínai kórházakban tölti majd. Interjú egy meglepően izgalmas és még annál is meglepőbben szerény sráccal.

Csak hogy tisztázzuk: milyen nyelvvizsgáid vannak?

Ez az a kérdés, amit mindig igyekszem elkerülni. Angolból három felsőfokúval (általános, orvosi és egyházi szaknyelvi - C1), németből általános és orvosi szaknyelvi felsőfokúval (C1) és Goethe C2-es nyelvvizsgával rendelkezem. Továbbá C2-es bizonyítványt (HSK6) szereztem kínaiból is. Latinból középfokút, japánból és lengyelből egy-egy alapfokút tettem le.

Úgy sejtem, van néhány jövőbeli nyelvtanulós célkitűzésed is.

Igen. Év végén mennék törökből nyelvvizsgázni, jövőre meg portugálból. Mindkettőből B2-t céloznék meg. A régi nyelvekből minél magasabb szintig, ideális esetben C2-ig szeretnék eljutni. Jó lenne még folytatni az ógörögöt, az oroszt és az arabot is, illetve esetleg egy felsőfokú latin nyelvvizsga sem lenne rossz.

Hogy állsz neki egy új nyelvnek?

Kell olyan ember, aki hatással van rád, meg kell egy kultúra, egy ok, ami ráébreszt arra, hogy ezt meg akarod ismerni.

Elkezdtem járni török tanfolyamra, amit anyanyelvű önkéntesek tartottak. Eleve felkészülten mentem oda. Mindig először a nyelvtant tanulom meg, és arra építem a szavakat. A másik fontos dolog az, hogy célzott kérdéseid legyenek. Lényeges, hogy ne a tanár, hanem a diák irányítson. Ha pedig a diák irányít, akkor már motivált és menni fog a nyelvtanulás.

Demonstrátorként milyen módszerekkel oktatod a latint?

Az első órán megpróbálok minden lényeges nyelvtant lenyomni a hallgatók torkán. Ez mindenkinek sok(k), viszont, mivel orvosi szaknyelvről beszélünk, a feladatom az, hogy a latin alapját adjam át nekik, hogy megértessem velük, hogy a receptírásnál, az anatómiánál miért az adott formáját használjuk a szavaknak. Ehhez le kell darálnom a nyelvtant töményen, hogy meglegyen a füzetükben egészen hatodévig, hogy ez örök segítség legyen nekik. Utána pedig a ragozást gyakoroljuk játékos formában: plüsst dobálunk egymásnak, így döntjük el, ki folytassa a ragozási sort. Amíg tizenöt ember végigragozza a megtanulandó szavakat, már annyiszor hallják őket, hogy beléjük ivódik. Emellett szigorúan táblás tanár vagyok. Számítógépet kivételes esetben használok. Ez is egy motiváció arra, hogy jegyzeteljenek, mert nincs diasor, amit megkapnak utólag, aki lemarad, az lefotózza a másik füzetét.

A diákjaim is mondják, hogy az tetszik nekik az óráimban, hogy nem tudnak elaludni. Annyira pörög, hogy kénytelenek figyelni.

Egy diáknak ez kell. Ha túl sok volt a tényanyag, amit leadtam nekik, akkor mindig ott az aduász: a római-görög kultúra. Beszélünk a római öltözködésről, lakóházról, római-görög orvoslásról. Ezek latinból nyelvvizsgatémák és jól jöhetnek később, ha valakinek fennmarad az érdeklődése. Mindig adok házit, de ez nem kötelező, mindig önkéntes. Ezzel jutalmazni akarom azt, aki tanul: pluszpontokat kapnak a beadott feladatokért, a mentortanárom által összeállított vizsgához ezeket ajándékként be lehet váltani. Olyasmiket szoktam adni például, hogy ragozzák el az új szavakat vagy játsszunk római kori SIMS-et: nevezzük el a családtagokat a tanult formák alapján; rajzoljanak házat, szobák, tárgyak neveit írják be latinul. Amire még nagyon büszke vagyok az két félévvel ezelőtt volt a gyógyszerészeti latin órámon: írtam egy gyógyszerész-orvos római kori dialógust latinul, amiben az orvos magyarázza a gyógyszerésznek, mit mivel keverjen össze. A feladat pedig az volt, hogy a dialógus alapján írjanak receptet, mert az volt elbújtatva a párbeszédben. Aztán behoztam régi gyógyszeres dobozokat, amikkel gyógyszertári szituációt játszottunk. Egyikük a gyógyszerész, másik a beteg. El kellett magyarázni, mi a problémánk, mennyibe kerül az adott gyógyszer.

Ezekkel a gyakorlatokkal azt szeretném megmutatni, hogy latint lehet élő szinten is használni.

Éppen ezért tanítok nekik olyan fordulatokat is, mint: jó napot, hogy vagy, hány testvéred van, beszélsz latinul? Nagyon élvezem ezeket az órákat. Az egyik demonstrátori diákköri program keretében tartottam is egy kis beszámolót a módszereimről. Jelenleg az ÁOK-n egyedül vagyok, aki demonstrátorként latint oktat így általában az ilyen körökben is úgy néznek rám, mint egy csodabogárra. Nekem viszont szenvedélyemmé vált a tanítás is. Ha bölcsész lennék, biztos latin-ógörög szakos tanárnak tanulnék.  

Itt ez a csomó nyelv, nyilván mindegyiket szeretnéd szinten tartani. Ennyi nyelvnél ez lehetséges egyáltalán?

Amikor kimentem Kínába, a kínaival foglalkoztam, a többi nyelv nyilván háttérbe szorult. Utána évben kimentem Németországba és azt éreztem, hogy elfelejtettem a németet, de egy nap után már folyékonyan kezdtem el beszélni. Hidd el, nem felejted el a nyelvet, az agyad csak elraktározza későbbre. Olyan, mint egy spájz sok fiókkal. Ha az angolra van szükséged, azt nyitod ki, a többit becsukod, de attól még ott vannak. Lehet, hogy a szavak kiesnek, de azokat vissza is tudod pakolni… mint a borsószemeket a zacskóba. Akkor beszélünk elfelejtésről, ha soha nem tanultad meg vagy soha nem használtad az adott nyelvet.

Legtöbben az anyanyelvünkön gondolkodunk. Nálad viszont nem vagyok ebben annyira biztos. Inkább úgy tudom elképzelni, hogy folyamatosan váltogatod a nyelveket.

Így van. Ha kint vagyok egy adott országban, akkor természetesen az ottani nyelven gondolkodom. Még akkor beszélek magamban más nyelven, ha hosszabb ideig kommunikáltam idegen nyelven: mondjuk, bemegyek egy kínai étterembe és beszélgetek a szakáccsal meg a családjával. Majd azután kijövök és még hosszú percekig kínai „üzemmódban vagyok”. Általában angolul, németül meg kínaiul gondolkozom felváltva, mert ezeket beszélem a legjobban. A többi nyelven elő-előbukkanak szavak, mondattöredékek, például: ,,Milyen szép ez a fa!” Aztán japánul, portugálul vagy törökül elmondok pár mondatot. Ezt már minden olyan nyelvvel megcsináltam, amit valaha tanultam, sőt, ezeken a nyelveken álmodtam is már életemben.

Ennyi nyelv és külföldi tartózkodás mellett nincs ott annak a veszélye, hogy a magyarod egy kicsit megkopik?

Családtagok, barátok mondják, hogy már minden nyelven beszélek, de magyarul felejtek. Néha véletlenül tényleg magyartalanra sikerül egy-két mondatom, ilyenkor egy kicsit megijedek, de természetesen a helyesírásom vagy a szövegértésem nem romlik. Nagyképűségnek tartom kijelenteni bárkitől, hogy elfelejtjük az anyanyelvünket egy hosszabb külföldi tartózkodás során.

Soha nem fogom elfelejteni az anyanyelvem, mert érdekes módon, ha külföldön vagyok, akkor is előjön belőlem a magyar énem.

Ilyenkor, mint egy óvodás, elkezdek jelentéktelen dolgokat mondogatni magamban magyarul.  Egyedül vagyok egy másik nemzetben, és mintha egy belső életösztön feltörne, ami életben tartaná azt, aki vagyok. Van ebben egyfajta büszkeség.

Hogy viszonyul a környezeted a nyelvtanulási mániához?

A gimiben szinte ufónak néztek, otthon pedig ellenezték, mondván, ne húzzam ilyennel az időt, foglalkozzam a tanulással, különben nem vesznek fel az orvosira, meg hogy az angol nyelvvizsga legyen meg, a többit hagyjam, mert semmit nem ér. Ahogy látták az orvosin a sikereimet, miközben a nyelvvizsgákat tettem le sorban, rájöttek, hogy nekem ez így megy, s azóta támogatnak a hobbimban. Általánosságban pedig az egyetemen is mindenki sokkal elfogadóbb.

Lehet, hogy erős, amit most mondani fogok, de előfordulhat, hogy ez a nyelvtanulás valamilyen szinten függőség is?

Egyértelműen az. Olyan, mint az alkohol vagy drog. Ha most azt mondaná valaki, hogy ne tanuljak nyelvet, ne foglalkozzak vele, akkor tényleg belepusztulnék. Kínaiul olvasom a gyógyszertankönyvet vagy németül az idegsebészet jegyzetet és rendszeresen beszélgetek külföldiekkel. A nyelvvizsga is olyan nekem, mint egy doppingszer. Mindenkinek van olyan hobbija, amit szenvedélyesen űz, számomra a nyelvtanulás ilyen.

Maga a kínai nyelv iránti nagyfokú szenvedélyed hogy jött?

Az volt a célom, hogy megtanuljam az írásjeleket, mert van bennük egy misztikum. Rengeteg füzetet teleírogattam jelekkel, mert nyilván ezeket úgy lehet megtanulni, hogy mondjuk, leírod ötvenszer. A másik pedig az, hogy a kínai piszok gyorsan elsajátítható nyelv: nincs többesszám, nincs semmilyen ragozás, nem kell bajlódni a névelővel vagy az igeidőkkel sem. A szavakat megfelelő logikai sorrendben pakolgatod egymás mellé. Könnyebben értem el vele sikereket, így folytatni akartam. Aztán Kína előnyös geopolitikai helyzete és a kínai orvoslás szerepe is motivált. Összességében pedig Kína annyira csodálatos világ és kultúra… Azért akartam megtanulni a nyelvet, hogy esetleg ott élhessek.

Kínában képzeled el a jövőd, ugyanakkor egy korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy büszke vagy a magyarságodra. Ezt az ellentétet hogyan dolgozod fel?

Rendkívül egyszerűen, mert nincs ellentét. Olyan terveim vannak, amik a magyar egészségügyben kivitelezhetetlenek, hiszen Magyarországon pl. nincsen TCM (Traditional Chinese Medicine) kórház, de érdekel az integratív medicina, főleg az idegtudományok területén (hasonló témából írtam a szakdolgozatom). Emellett a magyar alapvetően nem európai nép (ősmagyarokra és a magyar kultúrára célzok, nem a jelenlegi genetikájú magyarságra), hanem ázsiai.

A kínai és a török nyelvet azért imádom, mert megerősítik a magyar identitásom.

Kínában például az ujgurok kultúrája teljesen a magyaréra emlékeztet. Kínában hallottam például újra az „anya” szót. Akkor tudatosult bennem, hogy mennyire kicsi a világ: bár távol voltam a hazámtól, mégis mintha visszatértem volna oda, ahonnan a magyarok eljöttek. Ha kiköltöznék Kínába, főleg ha ilyen ujgur vagy más török kisebbségiek területen élnék, akkor nemhogy csökkenne, hanem pont erősödne a magyarságtudatom.

Van olyan terv, hogy visszajössz?

Lehet, hogy a szakvizsgát kint tenném le neurológiából vagy idegsebészetből, aztán a tudásanyagot, amit itthon megtanultam, illetve amit kint Kínában hozzátettem, azzal az integrált holisztikus ismerettel hazajönnék. Szakdolgozatomban a civilizációs pszichiátriai betegségek gyógynövényalapú terápiáit kutattam. Ezt a gondolatmenetet szeretném kint folytatni, tüzetesebben klinikai vizsgálatokkal igazolni, hiszen

miért ne lehetne egy neurológiai vagy idegsebészeti pácienst az evidence based protokollok mellett még levendula illóolajos aromaterápiával, akupunktúrával vagy gyógynövényes masszázzsal kezelni, ami lerövidítheti a kórházban eltöltött idejét és hozzájárulna a gyorsabb gyógyulásához?

Célom, hogy olyan integratív holisztikus terápiás irányokat alkalmazzak, amikkel az idegrendszeri betegségekben szenvedő páciensek terápiás palettáját növelhetem. Szeretnék a magyarság és az orvostudomány javára válni, még ha csak egy pici eredményt érnék is el.

Szabó Bianka

Szabó Bianka