close
CímlapKultúraPécsi szál

Pécsi szál

2019. május 30.

Pár éve kaptam egy dedikációt Grecsó Krisztiántól, amiben ez állt:

„Szeretettel Julinak, a pécsi szálnak!” – nos,

Krisztián akkor még valószínűleg csak a Kispál számra gondolt, és nem tudta előre, mennyire pontosan is fogalmazott.

Május 9-e óta jobbára a csapból is a Pécsi szál folyik. Sokan szeretik, sokan pedig kardoskodnak ellene, főleg a „Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar” nevű Facebook oldal és annak követői.

Én személy szerint tegnap harmadszorra néztem végig a filmet, és habár már előre tudtam, mikor, mi jön, még mindig nagyon jól szórakoztam! Egészen zseniális, ahogy a dalszövegeket dialógusokba bújtatják, illetve mindig érdekes dolog bepillantást nyerni kedvenceink életébe.

werk fotó: Polhodzik Adam

 

Úgy gondolom, a Pécsi szálhoz az a kulcs, hogy ne vegyük túl komolyan. Se a filmet, se magunkat. Persze, ez egy dokumentumfilm, ám egy olyan (ál-) dokumentumfilm, ami újra meg újra kikacsint nézőjére, folyamatosan tesztel és próbálgatja, meddig mehet még el. Pont ezért viszont csak rajtunk múlik, mit hiszünk el belőle, és mi az, amire egyértelműen azt mondjuk, hogy ez már sok és biztosan nem igaz.

A Janus Egyetemi Színház kapcsán én és jó pár másik tagunk is lehetőséget kapott, hogy szerepeljen a filmben! Aki még nem látta, annak nem lőném le egészen a poént, a lényeg az, hogy a film a pécsi zenészek titkát kutatja, és mi is mind-mind pécsi zenészeket alakítottunk. Mikor Lévai Balázs, a film rendezője rám írt, hogy énekelnem kéne a filmben, kicsit összeugrott a gyomrom, de végül is hamar megegyeztünk a dalban.

werk fotó: Polhodzik Adam

 

A forgatási napon annyira izgultam, hogy lényegében minden JESZ-es társamat magam elé engedtem, mondván, hogy én még ráérek, csinálják csak az ő jeleneteiket! Majd az egyik forgatási szünetben odahívott Balázs, bemutatott Szabó Simonnak, a film főszereplőjének és megkért minket, hogy mondjuk össze a szövegünket. Akkor megembereltem magam és kamerákon kívül elénekeltem a részem. (Mintha letéptem volna a sebtapaszt.) Utána már minden simán ment, sőt! Az éles „bevetésen” nem is én, hanem a Simon bakizott bele a jelenetünkbe. „Ezt miért is mondom?” – nézett rám, miután elmondta az én szövegemet. „Nem tudom!” – nevettem, majd ő is elnevette magát, hogy „Akkor még egyszer!” Imádtam minden percét!

Mikor kiderült, hogy a PEN előtt, április 24-én már vetíteni fogják a filmet az Apolló moziban, egyből foglaltunk rá helyet, hogy az elsők között lehessünk, akik megnézték! Nos, én a hangosan nevetős nézők közé tartoztam és sokszor volt, hogy olyan helyeken is felnevettem, ahol mások csak a bajszuk alatt kuncogtak.

A következő alkalom, már a pécsi díszvetítés volt, május 7-én, a CinemaCityben. A zenekarok közül itt volt a 30Y egynegyede, a Halott Pénz, a Junkie Jack Flash tagjai és Lovasi András is. A vetítést megelőzően Köles Ferenc konferálta fel a filmet és adott rögtönzött egy szál gitáros refrén koncertet, Lévai Balázzsal közös jövendőbeli zenekaruk első dalából. (Ha minden jól megy, a következő Made in Pécs fesztiválon már őket is hallhatjuk fellépni! Hogy ebből mennyi igaz, és mennyi a vicc, az majd kiderül!)

Mivel a filmet már láttam, ezúttal igazából két nagy meglepetés ért: az egyik, hogy már-már félelmetes (és egyben leírhatatlanul jó) érzés magamat egy 6,03 m x 13,46 m –es vásznon látni. (Igen, megkérdeztem a moziban! Ez akkora!) Másrészt pedig, hogy a film végén, mikor Köles Feri kihívta az alkotókat a vászon előtti szőnyegre, az én nevemet is bemondta. Természetesen a sor közepén ültem, szóval nagy küszködések árán, de kijutottam, és ott álltam a rendezővel, producerekkel, zenészekkel és a többi színésszel együtt a vászon előtt.

werk fotó: Polhodzik Adam

 

Leírhatatlan érzés!

Hálás szívvel köszönöm ezt Lévai Balázsnak, a Janus Egyetemi Színháznak és Beck Zolinak is, aki még a casting fázisban írt nekem egy sms-t, hogy „Benne leszel, nyugi!”

Ez az én személyes történtem a Pécsi szállal. De persze, ahány szereplő, annyi történet. Nem tudom, mennyire lesz érthető a sok lokálpatrióta vonás Győrben vagy Budapesten, de ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy: „Mindenki pécsi akar lenni!” – akkor legalább egyszer érdemes megnézni ezt a filmet!

Aztán utána megbeszéljük, hogy tetszett-e vagy sem!

 

Hetesi Júlia