close
CímlapKultúraÚjhullámos búcsú a jubileumtól

Újhullámos búcsú a jubileumtól

2017. november 30.

Idén előrehozta a szilvesztert a PTE és tegnap a jubileumi esztendő lezárásaként nagyszabású búcsúbulit tartott Bye-bye 650 néven az Expo Centerben az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében. Az évzáró parti is olyan volt, amilyen az elmúlt emlékév: pörgős, lendületes; ugyanakkor a furcsa mozzanatokból sem volt hiány. Újhullámos módon megemlékezve az egyetemi szülinapról nem a pátoszé, a retrospektivitásé és a nagyformátumú beszédeké volt a főszerep, hanem az egyetemi hallgatóknak biztosított ingyenjegyeké, a multikulturalitásé, na meg Alan Walkeré, akinek a közel egy órás éjszakai koncertjével promózták az eseményt.

A kapunyitást követően megnyitóval indult a rendezvény. Pontosabban indult volna, mivel hagyományos értelemben vett megnyitó helyett, amolyan se eleje, se vége módon, máris egy nemzetközi táncest kellős közepén találta magát a gyanútlan közönség. A Táncoló Egyetem szervezésében megvalósult hátraszaltóban és spárgában bővelkedő program a külföldi hallgatók tánckultúrájába is igyekezett betekintést adni, majd a lelkes érdeklődők, akikből kínosan kevés volt, ki is próbálhatták a kínai, indiai, illetve perzsa táncokat.

Egyetemi vonalon a PTE Hangja verseny legjobbjai is képviseltették magukat a rendezvényen.

A gálaműsor keretében Alan Walker feldolgozásokat, illetve egy vadonatúj dalt mutattak be, ami kifejezetten erre az alkalomra készült.

Kétségkívül Alan Walker, a világhírű fiatal norvég DJ fellépése volt a Bye-bye 650 legnagyobb attrakciója, ami teljesen elvitte a bulit: nem csak abban látszott ez, hogy jónéhányan a DJ védjegyévé vált arckendőben töltötték az estét, hanem abban is, hogy a résztvevők jelentős része kizárólag ezt a koncertet tekintette meg.

Ugyanakkor a meghirdetett kezdéshez képest egy órás késéssel indító világsztár produkciója nem volt annyira különleges és magas színvonalú mint azt a Walker-brandtől jogosan várhattuk volna.

A programok több helyszínen, párhuzamosan zajlottak, így lett volna miből válogatni. Ezek közül legnagyobb népszerűségnek egy helyi érdekeltségű zenekar és DJ örvendhetett. A vájt fülű zenei ínyencek az egyértelműen multikulturális, ír, norvég és magyar tagokat is felvonultató, Mongooz and the Magnet műfaji- és kifejezésbeli sokszínűségét élvezhették.

 

Aki pedig egy jót akart bulizni reggelre virradóra, az DJ Venom felé vette az irányt, aki Alan Walker után állt a lemezpult mögé.

Ha igazán őszinte vagyok, azt mondom, az igazi buli mintha ekkor, Walker után kezdődött volna. Talán éppen ez a Bye-bye 650 legnagyobb tanulsága: egy jubileumi évzáró partihoz nem biztos, hogy mainstream világsztárokra van szükségünk; van nekünk ehhez elég egyedi és jó zenészünk.

 

SZABÓ Bianka

SZABÓ Bianka

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni