close
CímlapKultúraZsolnay Fényfesztivál 2017

Zsolnay Fényfesztivál 2017

2017. július 05.1395Megtekintés

Az egész éves pörgés után az egyetemi vizsgaidőszak végeztével kicsit megnyugszik a város. Az állóvizet azonban egész nyáron felkavarják majd a programok, ahogy az idei Fényfesztivál is tette. Az esemény szó szerint mindenkit az utcákra vonzott, hogy bejárják a fényben úszó belvárost a Barbakántól egészen a Király utca végéig. A város megtelt élettel, a tömegek gyönyörködve csodálták a különböző műsorokat, zenei produkciókat, melyeket tökéletesen a vetítéshez igazítottak. Az ország legjobb fényfestő csapatai kitettek magukért, hisz minden ponton mást mutattak meg tudásukból. Talán a két leglátványosabb helyszín a Székesegyház és az oda vezető út voltak. Utóbbi azért volt különleges, mert nem csak az épületek falait árasztották el a színek, hanem magát a sétányt is. Ahogy egy járókelő mondta: „Olyan mintha egy hatalmas színes szőnyegen sétálnék. NEM! Inkább olyan, mintha egy mesevilágot teremtettek volna, ahova mi is beléphetünk.  VARÁZSLATOS!” Pécs mindig is gazdag volt a művészetben, a jó zenében és az ezeket értékelő és élvező emberekben. A fesztivál lehetőséget adott minden korosztályú, érdeklődésű ember számára, hogy olyat találjon, ami hozzá a legközelebb áll, vagy, hogy kipróbáljon valami újat. Voltak, akik csak sétáltak, élvezték a lágy, hangulatos zenét, ellentétben azokkal, akik valami hangosabbra vágytak, így a Szabadkikötőt választották. A fiatalok számára, akik egy kicsit más stílusú zenére akartak egy jót bulizni is volt lehetőség a Trafikban. A Fényfesztivál erre az évre véget ért, de a látvány maradandó marad. A képek és videók elárasztják az internetet, így mindenki valamilyen úton – módon részese lehetett egy kis varázslatnak.

Horváth Attila

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni