close
CímlapMagazinKarácsonyi dalok 2017

Karácsonyi dalok 2017

2017. december 24.

2017-re elért minket is az a főként mediterrán országokra jellemző tendencia, hogy november közepére már teljes karácsonyi pompában ragyog minden. Eddig ezt csak a multik esetében tapasztalhattuk, de valahogy ez a tendencia átterjedt a lakosságra is.

A felgyorsult karácsony egyetlen előnye, hogy az ünnepre már nem ér minket meglepetésszerűen, hogy milyen zene szól majd a fa alatt.

A tavalyi évhez hasonlóan összeállítottam egy kis listát a rendhagyó karácsonyi dalokból amiket érdemes ajándékcincálás, fadíszítés mellé.

Szokásunkhoz híven kezdjük a rockzenei vonalon.

November 14.én jelent meg a finn énekesnő Tarja Turunen Of spirits and Ghost (A score for dark Christmas) című lemeze. A korong a karácsony sötétebbik oldalát mutatja be, felhívva a figyelmet mindazokra, akiknek nem lehet boldog karácsonyuk. Éppen ezért ismert karácsonyi dalok szerepelnek sötétebb hangzásban.

Tíz nappal késöbb újabb dalt kaptunk Finnországból ezúttal a The 69 eyes jóvoltábol. A Christmas in New York City című dal igazi bőrkabátos karácsonyi rock'n' roll.

Az Amerikai August burns red tagjai ez évben is megörvendeztetnek minden rockrajongót, egy klasszikus karácsonyi dal feldolgozásával. Idén a WHAM Last christmas-e kapott nagy sebességű speed metal/metalcore os feldolgozást. Hogy hamarabb túlessünk rajta... és hogy legyen egy elviselhető verzió is.

Ha már metalcore, a pop zene nagy feldolgozója a norvég Leo Moracchioli is elkészítette a saját verzióját.

A Rock mellett a Hip-Hop műfaj is megemlékezik a szeretet ünnepéről. A műfaj egyik alapcsapata, a RUN-DMC Xmas in Hollis címmel készített egy laza kis karácsonyi rappet. Így tett eminem is aki egy műsor alkalmával készített Jingle Balls címmel egy feldolgozást a világ legismertebb karácsonyi dalára.

Ha a humoros oldaláról akarjuk az ünnepi dalokat megfogni akkor ajánlom a jövő nyáron hazánk ba látogató The Toy Dolls-tól a jingle bells-t. A Punkzenekar műfajtársainak a sex pistolsnak a mododrában vezeti elő a "dzsingó belszt".

Természetesen a Mainstream pop sem maradhatott ki a karácsonyi dömpingből. Az elmúlt évek slágergyárosa, Sia sem. A parókák királynője a maga stílusára gyúrta át a legismertebb fenyőünnepi nótákat. Az eddigi kritikák alapján sikerrel.

A klasszikus popikonok közül pedig Gwen Stefani is megcsilingelteti lelki harangjait.

 

Goldmann-Görög Viktor

Goldmann-Görög Viktor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni