close
CímlapMagazinKezedben a biztonságod

Kezedben a biztonságod

2016. december 30.

A Kezedben a biztonságod egy olyan ingyenes mobilapplikáció, amely segítségével riasztást küldhetünk pillanatok alatt szüleinknek, barátainknak, vagy akár a helyi rendőrségnek, ha bajba kerülünk. A két éve működő alkalmazás ötletgazdájával, Rózsavölgyi Péterrel beszélgettem.

Honnan jött az applikáció ötlete?

Volt egy olyan alkalmazás-kezdemény a jelenlegi társaméknál, amelynek az volt a neve, hogy Hol a gyerek? Ez az alkalmazás akkor készült, amikor az okostelefonok még nem voltak annyira elterjedve. Az alkalmazás segítségével a gyerek tudta riasztani a szüleit, ha bajba került, illetve a szülők tudták, hogy gyermekük merre jár. Elkezdtem gondolkodni, hogy ez akár úgy is működhetne, hogy egyenesen a rendőrségre fusson be a segélykérés. A partnercégünk informatikus kollégáitól jött az ötlet, hogy

lehetne riasztani azzal is, ha valaki megnyomja a Ki/Be kapcsoló gombot, vagy kihúzza a fülhallgató zsinórját.

Ezzel meg tudnánk ezt oldani úgy, hogy csak egy mozdulatba kerüljön a segélykérés! Akkoriban történt Bándi Kata ügye is, amely nagy hatást gyakorolt ránk, még jobban szerettük volna az alkalmazást megvalósítani.

A kidolgozott ötlettel végül elmentünk Hoppál Péter országgyűlési képviselőhöz, aki javasolta, hogy azonnal menjünk a polgármesterhez - ő pedig őszintén örült az alkalmazás tervének, s segítséget ígért: egyenes volt az utunk ahhoz, hogy az alkalmazásunk működjön Pécsen. Az önkormányzat és a rendőrség is nagyon segítőkész és támogató volt, sok javaslatukat be is építettük az alkalmazás funkcióiba.

 

 

Miért jó, ha a telefonomon rajta van ez az alkalmazás?

Gondoljunk csak bele abba, hogy mi történne, ha este megtámadnának minket az utcán?

Ha valakit megtámadnak, és akár tettlegességig fajul a helyzet, az áldozat az esetek többségében még kiabálni sem tud. Telefonhívásra nincs lehetőség, sőt, sokszor az váltja ki a támadást, ha elővesszük a telefonunkat, mert a támadó elkezd félni attól, hogy segítséget kérünk.

Az applikációnkkal már segítséget lehet hívni a headset mobilból való kirántásával, a Ki/Be kapcsoló gomb többszöri nyomásával, külső, wireless eszközzel, és widgetről. Ezek következtében a riasztás megjelenik annak a személynek vagy szervezetnek a saját telefonján vagy számítógépén, akire előzetesen be lett állítva a segélyhívás.

Ez bárkire, akár több mindenkire is beállítható.

Lehet azt is kérni, hogy az önkormányzathoz vagy a rendőrséghez érkezzen be a segélykérés. A Viberhez hasonlóan itt is láthatóak a beállított kapcsolatok. A riasztás beérkezte után az a fél, akihez befut a riasztás, egy térképen látja, hogy hol tartózkodik az illető, s már indulhat is segítségadás.  Véletlenül nehéz riasztani, de ha mégis megtörténne, egy jelszó megadásával le lehet állítani a folyamatot. Az alkalmazás teljesen ingyenes, mobilnet szükséges csupán hozzá. Lassú internetnél is működik. Nem terheli az aksit, és nem foglal helyet a telefonon.

Miért jobb ez, mint a segélyvonalat hívni?

Ha Pécsen a (104, 105, 107) segélyszámokat hívjuk, azzal az a probléma, hogy a hívás nem Pécsre fut be. Ha Dunántúlról indítjuk, akkor Szombathelyre megy, ha pedig a Duna másik oldaláról, akkor meg Miskolcra. Diszpécserek veszik fel a telefont, akiknek semmi helyismeretük sincs. Ha például azt mondjuk, hogy a pécsiközgáznál baleset ért bennünket, nem tudják, hogy hol vagyunk. Sokkolt állapotban pedig nem tudunk utca és házszámot keresni, mondani. Időben tehát tovább tart, hogy a hívás elérjen a megfelelő személyhez, és hogy megérkezzen a mentő, a rendőr, vagy a tűzoltó.

Mi úgy álmodtuk meg a Kezedben a biztonságod rendszert, hogy amellett, hogy segélykérő alkalmazás, bejelentő is legyen. Tehát ha mentőre van szükségünk, és az alkalmazásból indítjuk a jelzést, akkor a helyi diszpécserközpontba érkezik meg a jelzés. Azt a kört ki lehet hagyni, hogy bemutatkozzunk, hogy elmondjuk, hogy hol vagyunk.

Alkalmas a rendszer arra is, hogy a jelzést a földrajzi helyzetnek megfelelő parancsnokságnak küldje.

A mentő aztán elindul értünk, s a mentőben lévő tabletre megérkezik a jelzés a diszpécsertől (név, tartózkodás, eset), s a mentő már útban a helyszínre tanácsokkal is elláthat minket, ha például eszméletlen embert találtunk. Vannak olyan esetek, ahol minden egyes pillanat számíthat. Már maga a tudat, hogy valaki megkapja a segítségkérésünket, kis magabiztossággal tölthet el bennünket. Jobb felkészültnek lenni.  Legyen ott a telefonunkon az alkalmazás, az a biztos!

A segélykérésen kívül másra is használható az alkalmazás?

Természetesen! Több funkciója is van. Kiemelnék egyet, amely az elindultam–megérkeztem funkció: ha a gyermekünk, barátunk, feleségünk elindul a suliba vagy a munkába, tudjuk követni egy térképen a pozícióját, látjuk, hogy pontosan merre megy. Ha odaért, elég csak megnyomnia a megérkeztem gombot, s értesítést kapunk róla, hogy biztonságban megérkezett. Ha például a feleségem elmegy futni, neki is megy a telefonján az elindultam-megérkeztem funkció, s én látom, hogy ő merre fut.

Te kerültél már olyan helyzetbe, amikor szükség lett volna arra a bizonyos nyomógombra?

Hegyi kerékpározom, és az esetek 80-90 százalékában egyedül. A feleségem elvárja, hogy ilyenkor menjen az app a telefonomon. Történt már velem olyan, hogy elestem a biciklivel, és elvesztettem az eszméletemet. Jó régen volt, még okostelefonom sem volt. Szerencsémre semmi komoly bajom nem esett.

Külföldön van ilyen alkalmazás?

Nem, még nincs. Tudunk több próbálkozásról is, pl.: Kickstarteren kampányolt egy orosz hölgy egy speciális gyűrű megvalósításáért. A gyűrűn volt egy gomb, melynek megnyomásával értesítést küldhetett a viselője, ha bajban volt. Hasonló ötlet született már karkötővel is, Palvin Barbara is szerepelt ennek a népszerűsítésében, de végül mégsem terjedtek el ezek a próbálkozások. Olyan segélykérő alkalmazásra a miénken kívül nincs példa, amely várossal működik együtt.

Úgy tudom, Weisz Fanni lett az app reklámjának főszereplője. Miért esett rá a választás?

Fanni pécsi kötődésű, gyakorlatilag egy kikezdhetetlen közszereplő. Mikor megkerestük, azt mondta, hogy az applikációt egy nagyon jó dolognak tartja, s szívesen vállalja a szerepet. Nem is nagyon gondolkodtunk máson.

Hány embert mentett meg eddig az alkalmazás?

Eddig közel harmincezren töltötték le. Egy nap 20-25 riasztást indítanak a felhasználók. Ezeknek többségük tesztriasztás, amit az alkalmazás letöltésekor próbálhatnak ki a felhasználók. Napi 1-2 riasztás az, ami éles.  Mi csak azt látjuk, hogy egy adott napon hány riasztás érkezik, a kimenetelüket viszont nem.  De a felhasználóktól több üzenet is érkezett már, amelyben beszámoltak arról, hogy az alkalmazás mentette meg őket.

Bízunk benne, hogy lesz visszhangja a magyar, s akár a külföldi sajtóban is. Angol verziót is tervezünk készíteni a reklámfilmből. Mindig azzal poénkodunk, hogy egyszer majd New York polgármestere fog felhívni minket… addig egyelőre az országos szint a cél.

Az országos bevezetéssel tehát elégedettek lennétek?

Igen, teljes mértékben. Ennek a lehetőségei mind adottak. Ha a kormány azt mondja, hogy legyen országos, mi azt kis túlzással holnapra megcsináljuk. Pécsen kívül már kb. 20-30 várossal, kerülettel tárgyalunk, reméljük, hogy 2017-ben már akár több millió ember számára lesz elérhető a központi segítségnyújtás.

Más az elkövetők hozzáállása is, ha a köztudatban elterjed, hogy létezik egy olyan alkalmazás, amellyel pillanatok alatt segítséget lehet kérni.

A jövőben valószínűleg a mindennapjaink részei lesznek az ilyen rendszerek, s biztos az is, hogy lesz még a Kezedben a biztonságodhoz hasonló rendszer a világon.

Kérdés, hogy vajon a mi rendszerünk lesz-e az.

Bartakovics Bettina

Bartakovics Bettina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni