close
CímlapMagazinMi már szabadon!

Mi már szabadon!

2017. július 13.

Velence. Napsütés. Sport. Megnyitotta kapuit az EFOTT, az egyetemisták fesztiválja. A 0. napra, július 12-re mi is kinéztünk. A hivatalos sajtótájékoztató délután 15.00-kor kezdődött Dr. Horváth Zita, helyettes államtitkár, Bódis József, a PTE rektora, Koszti András, Velence polgármestere, Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója, Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke és L. Simon László, országgyűlési képviselő részvételével.

Az  EFOTT különlegessége a kezdetektől fogva az volt, hogy minden évben más helyszín adott neki otthont. Számomra ez volt az egyetlen izgalma, épp ezért nagyon sajnálom, hogy évek óta a szerintem alkalmatlan Velencei-tó partján rendezik meg. Persze ez teljes mértékben szubjektív, de kiállok az álláspontom mellett. Mivel a véleményem szerinti sava-borsát elvesztette, maradt a másik fontos jellemzője, hogy az egyetemisták fesztiválja. Korábban az adott város egyeteme rendezte, mióta fix a helyszín, kissé átalakult ez a tematika, de idén a Pécsi Tudományegyetem lett az EFOTT házigazdája. Ez a pécsi egyetemi alapítás 650. évfordulója miatt is fontos és aktuális. A PTE külön helyszínnel, pavilonnal és programokkal várja a fesztiválozókat, a fesztivál minden pontján bele lehet futni a piros pólós, PTE 1367 feliratú pólóban rohangáló/sportoló/ szervezkedő/táncoló/fülig érő szájú PTE-s hallgatókba.

„Sok-sok örömet és új megkötött kapcsolatot kívánok az elkövetkezendő pár napban a résztvevőknek és olyan élményeket, melyek feltöltődést jelentenek a következő évre.”- mondta Dr. Bódis József rektor, aki beszámolt első EFOTT fesztivál élményéről is. Először 2010-ben látogatta meg a fesztivált, melyet akkor Orfűn rendeztek. Ekkor találkozott először személyesen Beck Zolival is, egy korsó sör társaságában pedig egy újságíró kérdésére kellett válaszolnia, beszámolnia arról, mit szól Beck Zoli eddigi életművéhez. Mivel még nem ismerte, így általános dolgokat mondott munkájáról, amit utólag nagyon kellemetlennek érzett. Azóta már persze barátok, de nyugtathat minket a tudat, hogy nem csak nekünk vannak zavarba ejtő szituink a fesztiválokról.

„Az EFOTT mára több, mint EFOTT”- mondta Gulyás Tibi, a HÖOK elnöke, aki 5+1 pontban mondta el, miért is szuper a fesztivál.

  1. A tradíciók mellett az EFOTT nagy fesztivállá vált: a külföldi fellépők egyre magasabb számban vannak jelen.
  2. A fesztivál határtalan lett, ugyanis az országhatáron túli egyetemek hallgatói is évről évre ellátogatnak Velencére.
  3. Az EFOTT a legsportosabb fesztivál. Számos sportprogram van nap mint nap a területen, reggeltől estig. A fesztiválozó közönség 40%-a kipróbál valamilyen sportprogramot a fesztivál ideje alatt.
  4. Generációk fesztiválja: az egyetemisták mellett családosok, gimnazisták és  alumni hallgatók is képviseltetik magukat.
  5. A civil falu vagy civil tér miatt, melyre rettentően büszkék a szervezők.

+1.: A tanév zárása után az összes egyetem ezen a helyszínen válik eggyé.

És, hogy milyen hatással van ez Velence városára? Koszti András, Velence polgármestere elmondta, hogy a fesztivál ideje alatt 115%-al nőnek a szállásfoglalások, mely cseppet sem elhanyagolható mutató. Emellett az EFOTT pezsgése jó hatással van a településre, sőt a fesztivál vége után is kitart ez a frissesség.

Bár a 0. napon a fesztivál 80%-a üzemelt csak – egyes helyszíneket még nem nyitottak meg - meglepően sokan voltak, a röpipályák és a tópart tele, már a civil falu kitelepülői is pakolgattak. Ezek után már csak a jó időben kell reménykedni, és hogy felszáradjon az előző napi vihar miatt kialakult sár. A PTE Brass Band már pörgette a hangulatot, a Táncoló Egyetemesek nem kevésbé, úgyhogy aggodalomra nincs ok. Csütörtökön délután sárkányhajó regatta, ahol lehet torokszakadtából üvölteni a PTE csapatának, hogy „MINDENKI PÉCSI AKAR LENNI!” Egy nap múlva én is száguldok vissza! Addig is szelfizzetek a Jubileum650 mozdonnyal, ha érkeztek az EFOTT-ra. Ottali!

Kékesi Alexandra

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni