close
CímlapMagazinA négyzet az új kör

A négyzet az új kör

film, Östlund, The Square, Apolló mozi
2018. február 22.

Szatirikus, szürreális és bizarr: Ruben Östlund A négyzet című filmje olyan kérdéseket feszeget, amik azt gondolom, joggal foglalkoztatnak mindenkit.

Hol a vége a konformizmusnak, a művészetnek, a hatalomnak, a szólásszabadságnak?
Hol a vége a nonkonformizmusnak, a közönségesnek, a kisebbségi létnek, a cenzúrának?
Mi a megfelelő válasz egy konfliktusra: ha kedves és engedékeny lúzerek vagyunk vagy ha ordibáló  agresszorok? És hol van ezek között a határvonal?

Kényelmetlenséget és feszengést okozó helyzetek kerülnek elő, amiket Östlund teljesen hétköznapi környezetben és problémák kapcsán taglal. Ugyanaz a nyugtalanság lett rajtam úrrá, mint a Haneke-féle Furcsa játék esetében, csak azokkal ellentétben egy sor olyan példát tudnék sorolni, ami A négyzet-hez hasonló és megesett vagy bármikor megeshet velem is. (Csak egy klasszikus példa: hogyan reagáljak egy kéregetőre? Kihátráljak a szituációból valahogyan? Beszéljek hozzá? Ajánljak fel valamit? Kiabáljak rá?) Ettől a hétköznapi esetlenségtől van egy egyfajta kedves bája a filmnek, ami szerencsére nem fordul át poénkodásba.

Állatok is szerepelnek a filmben – átvitt értelemben és valójában is. Mitől lesz ember az ember? A társadalmi normáitól? Vagy a felelősségvállalástól? (Apropó: az ágyjelenet Elizabeth Moss-szal egyszerre vicces, ironikus és kikacsintás a sorozatok világára.)

„Mit tegyünk, hogy ne csak a kultúrsznobok jöjjenek el a kiállításra? Nekünk nemcsak a többi múzeummal, hanem a terrortámadásokkal és a vírusvideókkal kell versenyeznünk!” - hangzik el a filmben. A fotók, youtube-csatornák  is kiemelt szerepet kapnak, arról nem is beszélve, hogy főhősünk sokszor csak úgy vergődik a sok mobiljába temetkezett ember között.

Briliáns szimbólum a négyzet maga is: a (körbe)ölelő kör adna magát, hogy a bizalom helye legyen, a négyzet viszont sarkosabb, zártabb, talán kevésbé szakrális és kevésbé elcsépelt. A filmben sokszor sokféleképpen visszaköszön akár a lépcsőházakban, akár a falon egy képként, akár egy sportbemutatón, ráadásul van, hogy egyetlen négyzet van és van, hogy több. A szereplők hol benne vannak, hol kívülállók. Ki tudja, mikor melyik helyzet a jobb.

Merthogy

a négyzet az a hely, ami „a bizalom és a törődés szentélye, amelyen belül mindenkinek azonosak a jogai és a kötelezettségei”.

(„Olvassátok fel szépen hangosan, gyerekek!”)

Fricska az is, hogy a címadó műalkotás, a négyzet a filmben Lola Arias műve, aki egyébként egy, a valóságban is létező, argentin művésznő, s a svéd lapok szerint pert fontolgat, amiért a rendező felhasználta a nevét. Östlund azzal védekezik, hogy mindössze egy valós nevet használt kitalált kontextusban. A filmbéli Négyzetről viszont sokat elmond és aligha véletlen, hogy Lola Arias legismertebb műve a Mi vida despues az 1970-es évek argentin diktatúráját dolgozza fel...

 

Harka Éva

Harka Éva