close
CímlapMagazin„Szia én is merre vagyok”

„Szia én is merre vagyok”

2015. június 19.

Igen, jól olvassátok, ez a mondtad sms formájában talált meg minket. Talán ez fejezi ki egészében a tegnapi napot… szétesés! Már délután háromkor indítottam a koncertnézés művészetét. A zenekarok definiálása talán az érdekes szóval lenne igazán leírható.

A Ricsárdgír( igen, valóban így írják) nevű formáció csapott a gitárok közé a vízi színpadon. Szövegeik között szerepel a „delfin ment a szemembe” vagy épp a random bekiabált „kenó” szó is. Az indokolatlan szó talán nem is fejezi ki a valóságot, de három órával később már újra élvezhettük muzsikájukat, mert aki a vízi színpadon fellép, az bizony duplázik, aznap még egy koncertet lenyom a fesztivál területén belül. Megkockáztatom, hogy Ricsárgírék a nap legpszicheledikusabb eseményét dobták nekünk össze.

Halottam még a Konyhát, a Sooerii és Puleket na meg a Wellhellot, ja bocs, utóbbit még scak látni sem…esélytelen volt befélni a Vans sátorba: emberek..emberek mindenhol!

Két koncert között elmentünk sátrak között bolyongani. Fajrákra bontottuk őket:

sátor, ami olyan kicsi, hogy szappanos vízzel leöntött kukászsák segítségével neki futásból pont be lehet csusszanni

sátor, ami olyan nagy, hogy a fél szomszédságot elhagynád benne

sátor, ami olyannyira nem áll, hogy fekszik

sátor, ami tökéletesen helyezkedik el ( na ebből, olyan kevés, mint földön található , visszaváltós pohárból)

Miután kikeveredtük a sátor kavalkádból közvélemény kutattam kicsit az itt dolgozókat. Mit is üzennének az itt fesztiválozóknak. Ha ezt elolvassátok, biztos érezni fogjátok mi is történt itt tegnap:

Érkékmegörzők: NEM VAGYUNK TÖLTŐÁLLOMÁS!

Pultosok: NEM ÚGY HÍVNAK, HOGY KÉT SÖR LESZ!

Jegy érvényesítők: NE VEGYÉL HAMIS JEGYET!

PTE

Tegnap igazi tánc kuriózumot láthatott, aki a standunk felé sétált. A PTE Brass Band továbbra is fantasztikus és olyan hangulat csinál, ami egyedülálló. Rektor Úr is láthatóan élvezte a produkciót, a fesztiválozók pedig táncra perdültek a dallamoktól. Ma sem állunk meg, a jó hangulat nem maradhat el!

https://youtu.be/QRTSqAm-rV4

Hello PTE! Hello Fishing!

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni