close
CímlapMagazinTűzvirágcsokor

Tűzvirágcsokor

2016. szeptember 11.

Pompás tűzijátékon ügyködünk a kínai császár, az Ég Fiának dicsőségére. Vajon elégedett lesz? Ciki, ha nem.

 

 

Első szabály: senkinek egy szót sem

Hiába találták már fel rég a tűzijátékot, és tömték meg lőporral és a szivárvány minden színében pompázó anyaggal a rakétákat, a sikerhez elengedhetetlen, hogy a megadott sorrendben állítsuk össze a különböző színűeket. Fontos, hogy ugyanazok a színek ugyanabba a sorba kerüljenek, s hogy a hatást fokozatosan fokozzuk, először csak egy rakéta kell, aztán meg egyszerre kettő, és meg sem állunk ötig! Könnyűnek tűnhet, de nem az: a nagy pakolásban senki nem látja, hogy ő maga mit cipel, csak azt, hogy a többieknél mi van.

Vakon meg kell bízni a többi kínai pirotechnikus tanácsaiban, s aszerint kell cselekednünk.

Ők sem beszélhetnek sokat: egy munkatárstól csak egyféle infót kaphatunk, semmi több. Ahogy mi is megmondhatjuk, hogy hány kártyája ugyanolyan színű vagy értékű, de semmi többet. És csak az adott kollégának mondhatjuk el, hogy milyen rakétákat (lapokat) sikerült éppen felmarkolnia.

 

 

Második szabály: senkinek egy szót sem

Egyáltalán nem biztos, hogy minden színből ki tudjuk tenni a teljes rakétasort. Ahogy egyre újabb rakétákat kapunk fel, úgy derülhet ki, hogy például lehet, hogy elkezdeni sem tudjuk az egyik színű sorozatot. Ahogy múlik az idő, és közeledik az este, a sötétedéssel esélyeink is egyre homályosabbak. Mi van, ha feladjuk, és nem lesz előkelő császársárga színű sorozat?

Eléggé szépnek találja majd enélkül a közönség a tűzijátékunkat? (A császár biztos nem.)

Vagy hagyjuk a pirosat? Hiszen az a jó szerencse színe, a Kínai Tavaszünnepen is mindenki hord valami pirosat... pont a tűzijátékban ne lenne? De ott a zöld, a lendületesség színe, a kék, ami a hűségé, és a fehér, ami ugyan Kínában a gyászhoz kötődik, de az égen olyan jól mutat. A császár igazán mazochistán szolgálatkész alattvalói még egy plusz, szivárvány színű rakétasorozatot is megkísérelhetnek összehozni. Sok szerencsét az ilyen talpnyalóknak, de egy mezei öt különböző színből állót megalkotni is művészet! Főleg, hogy az öt rakétát egyszerre kilövő patronból színenként csak egy van.

Sziporkázni a tudnivalókkal nem nagyon lehet, ugyanis több lapunk van, mint tanácsunk. Ha elfogynak, vakon meg kell szabadulnunk valamelyik laptól. De vajon melyik legyen a kiválasztott, a soha vissza nem térő? A többiekre hiába pislogunk, nem mondhatják meg. Mondjuk, a szemöldöküket mozgathatják. Vagy tehetnek úgy, mintha légy repült volna az orrukra, és fintort vágva próbálják elüldözni. Esetleg éppen akkor sóhajt egy elégedettet valaki. Ez sajnos mind szabályellenes, és nagy botrány lesz, ha a császár szigorú eunuchjai ezt megtudják. (Titkon reméljük, hogy ők szolgálatuk előtt nem pirotechnikusok voltak.) Egyébként a kollégák szellemiségétől függ, mennyire elnézőek, ha – mint az aranyhal a lótusz rizómái közül – kicsusszan a szánkon a nagy igazság, ami egy számmal vagy színnel több a kelleténél.

 

 

Hát nem megmondták?

A tűzijátékcsinálás tragédiája, hogy az ember egyszer csak magára marad a sok-sok információval, ami a kezét terheli. Csak pakolgatja, szagolgatja, ide-oda teszegeti mindazt, amije van, és a sok tanácstól zsongani kezd a feje. Melyikről mit is mondott ki?

Szabaduljunk meg valamelyik laptól vagy építsük be az egyik sorba? A dilemma drámaisága abban rejlik, hogy ha rosszat építünk be, akkor az a rakéta bizony felrobban, és (bumm!) belecsapódik egy nagy viharfelhőbe. Ha ezt még kétszer eljátsszuk, elered az eső, és elmarad az egész mutatvány. A tömeg rendkívül csalódott, mi több haragos lesz.

Most képzeljük el Handelt, aki egy egész tűzijáték szvitet írt az 1748-ban az osztrák örökösödési háborúnak véget vető aacheni békekötés tiszteletére, és a szabadtéri színpadon szétáztak volna a zenekara hangszerei.

Vagy gondoljunk bele, hogyan tett volna igazságot Mátyás király és Beatrix királyné az esküvőjükre tervezett, de elmaradt tűzijáték ügyében? Nem biztos, hogy az akkori munkások megúszták volna a kalodát. A teljesítményünket úgy értékelik, hogy megnézik a nagykönyvben, milyen szintet ütöttünk meg. Ha jól dolgoztunk együtt, akkor sok-sok pontunk lesz. A tömeg ujjong, soha senki nem látott még ilyen gyönyörűséget. Szép volt!

 

 

Hanabi

Az év játéka 2013

Más játék: Valley of the Kings

Pandemic

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni