close
CímlapSportEl Clasico: végső visszaszámlálás?

El Clasico: végső visszaszámlálás?

2016. március 22.2984Megtekintés

Ha valamire tökéletesen passzol a mondás, hogy „több mint foci”, akkor az az El Clasico. A futballtörténelem egyik legnagyobb rivalizálását, a Barcelona és a Real Madrid összecsapását világszerte mindig több millióan követik figyelemmel, így lesz ez április 2-án is.

A párharcnak mély történelmi gyökerei vannak, és aligha van olyan futballszerető, akinek a szíve ne húzna egyik vagy másik csapat felé. Az eszelős rivalizálás a múlt század 30-as éveiben erősödött fel, Franco tábornok hatalomra kerülése pedig végérvényesen megpecsételte a két klub szembenállását. Az FC Barcelona, azóta is a katalán büszkeség szimbóluma, nemzeti kincs, amely a diktatúra négy évtizedében is szembeszállt a hatalommal, a madridi centralizációval. Az így kiforrott katalán nemzeti öntudat és identitás nagyon erős, öröklődik nemzedékről nemzedékre, az idők végezetéig.

Az El Clasico olyan presztízscsata, amit meg kell nyerni,

ahol mellékes a bajnoki táblázaton elfoglalt helyezés, a Bajnokok Ligájának végső kimenetele – pénzügyi szempontból persze nem, de emiatt fájjon a menedzsment feje! 

Csillagok Háborúja

Ezt az összecsapást nehéz távol tartani a napi közügyektől, a Barcelona FC köztudottan a világ legátpolitizáltabb klubja. De nem kell messze menni a Real Madrid háza táján sem: Florentino Perez klubelnök személyében olyan autoriter vezető áll a klub élén, amely a királyiak szurkolóit is megosztja. Senki és semmi sem szent és sérthetetlen:

a klublegendák feje éppoly könnyen hullhat a porba 

– lásd legutóbb Iker Casillas esetét! – mint a klubhoz sohasem kötődő egyszeri edzőké.

real-madrid-vs-barcelona.jpg

Most ismét egy (klub)legendán a sor: Zinedine Zidane a Real-lal mindent megnyert, amit lehetett. Most ő ül az ingatag padon és nem áll túl jól a szénája: a bajnokságban jelenleg a harmadik a királyi gárda – ráadásul a feleakkora költségvetésből gazdálkodó városi rivális, az Atletico áll előttük – és esélyük fordulóról-fordulóra egyre kevesebb, hogy befogják az előttük tizenkét ponttal többet begyűjtő éllovas Barcelonát.

A BL-ben mutatott formája alapján sem a Real az elsőszámú esélyese a legrangosabb európai tornának, tehát az El Clásico létkérdés a hajdani szupersztár Zizou-nak, meglehet ez túlélésének záloga is. Bár ki tudja: a Realnál a túléléshez sokszor nem elég "csak" egy-egy derbit megnyerni vagy bajnoknak lenni...

Figo és a disznófej

A két klub közötti átjárás megbocsáthatatlan vétek és árulás. Aki játékosként tévútra lép, azaz átigazol egyik klubból a másikba az könnyen úgy járhat mint a portugál aranylabdás Luis Figo, aki a blancók mezében tért vissza a Nou Camp szentélyébe és akit - többek között - disznófejjel is megpróbáltak eltalálni a hazai szurkolók. Egyébként jónéhány játékos van, akik hasonló utat jártak be mint a portugál, elég jelenleg a Barca kispadján ülő Luis Enrique-re gondolni: ő is Barcelonából tette át a székelyét a Santiago Bernabeu-ba. Vélhetően ő sem lesz népszerű a madridiak körében.

 

Vigyázó szemetek Katalóniára vessétek!

Manapság Katalónia véresen komolyan gondolja a Spanyolországtól való elszakadást. A katalán parlament múlt év végén elfogadta a függetlenségi pártok határozati javaslatát, amelyben kinyilvánítják, hogy megkezdik az önálló állam létrehozásához vezető folyamatot. A javaslatot többen támogatták mint ellenezték. Nagy érvágás lenne ez Spanyolországnak: Katalónia fejlett és erős régió, teljesítménye Spanyolország GDP-jének 20 százalékát teszi ki.

2016-03-23-el-clasico-1.jpg

A katalán népszavazás az elszakadni kívánó tartományok számára is veszélyes precedenst teremthet: a háttérben ott figyel a hasonló ambíciókat tápláló Baszkföld és Galícia is. A spanyol kormány persze azonnal jelezte, hogy a határozatot alkotmányellenesnek tarja, ezért elfogadása esetén azt az alkotmánybíróságon megtámadja. Nem lesz egyszerű menet: Katalónia kiválása ugyanis Spanyolország végét jelentheti. Ez pedig az El Clásico végét is jelentené. Lehet, hogy már visszafelé kéne számolni?   

Tessék választani!

De nem kell mindent átpolitizálni, lehet ezt egyszerűen is: Messi vagy Ronaldo? Barcelona vagy Madrid? Kubala vagy Puskás? Apropó: minket, magyarokat büszkeséggel tölthet el, hogy a két klubnak számtalan magyar vonatkozása van. Ez azért jólesik az NB1-es (Pécsett megye 1-es…) magyar ugaron.

2016-03-23-kubala-laszlo.jpg

S ha már Pécs: az El Clásico szolgáltatta az apropóját annak a sportszakmai vitának, amelyet a Közgazdaságtudományi Karon tartottak március 21-én délután. A „vita” szépséghibája volt, hogy a barcás vitapartner Bartha Tibor a "Barcanoticias", a "Catalunya - Katalónia" és az "Independéncia" blogok főszerkesztője nem érkezett meg, így a reálos "Kompany lő, gól" bloggere, dr. Koppányi Gergely jobb híján érdemi vita nélkül távozhatott.

Értelmes beszélgetésnek azonban nem volt híján a találkozó, és ebben Koppányinak remek partnere volt Kajos Attila, a PTE sportmarketinggel foglalkozó szakembere, valamint az esemény főszervezője, Ruppert Péter Olivér. Terítékre került minden: utánpótlás-nevelés, átigazolás-politika, üzleti modellek, marketing stratégiák, FIFA-büntetések és persze a várható taktikai hadrend.

Nehéz függetlennek maradni az El Clásico kérdéskörét érintően, és nincs kétségem afelől, hogy ez most nekem sem sikerült. Sebaj.

A lényeg: április 2. Barcelona-Real Madrid, 20:15. A derbit élőben közvetíti a Sport1 Televízió.

2016-03-23-el-clasico-2.jpg

Aknai Péter

Aknai Péter

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni