A harmadik EB-kiírás két helyen változtatott az addig követett szabályokon. 1968-tól hivatalosan is Európa-bajnokság lett a torna neve az addigi Európai Nemzetek Kupája helyett. Megszűnt az addig kizárólag egyenes kiesésre épülő kvalifikáció: a 31 jelentkező országot 8 csoportba sorsolták. A győzteseket viszont újfent 4 párba, ebből alakult ki az előző kettőhöz hasonló négyes döntő.
Gondolnánk, hogy ez a rendszer az erőseknek kedvezett. Ehhez képest a tornán végre elinduló, 66-ban VB-ezüstérmes NSZK a csoportjából sem jutott tovább. Pedig már ott volt Beckenbauer és Gerd Müller is.
Dzsajics és Beckenbauer kézfogása az NSZK-Jugoszlávia (3:1) mérkőzés előtt
Kikaptak Belgrádban, általános megdöbbenésre csak ikszelni tudtak Tiranában és a megfiatalított jugoszláv csapat megelőzte őket. (E sorok írója sosem volt a német futball barátja, de azért illik tudni: a 68-as EB volt az utolsó a világ-és Európa-bajnokságok sorában mindmáig, ahol a németek nem élték túl a selejtezőt…)
A balkániak mások életét is megkeserítették. Portugália a 66-os VB bronzérmeseként startolt, a Benfica BEK-döntőt vívott 68-ban, ám a Bulgária elleni idegenbeli vereség (0:1) és az otthoni gól nélküli döntetlen után Szófiában csoportelsőséget ünnepelhettek, míg Lisszabonban Eusebioék eltűnődhettek a régi szép idők múlásán.
A címvédő spanyol válogatott nagy nehezen eljutott ugyan a legjobb nyolcig, itt azonban minden idők legerősebb angol válogatottja várt rájuk. 1966 világbajnokai. A csodakapus Gordon Banks, a szédületesen osztogató és hatalmas gólokat lövő aranylabdás, Bobby Charlton, a ragyogó fedezet, Bobby Moore és a VB-döntőn mesterhármast lövő Geoff Hurst. Anglia oda-vissza megverte a spanyolokat (1:0; 2:1), a madridi vereség különösen fájó lehetett.
A magyar válogatott csoportelső lett, a dán-holland-keletnémet trióval elboldogultak Alberték, bár a rotterdami meccsen 0-2-ről kellett egyenlíteni. A tulipános csapat veszélyes ifjoncot küldött a pályára, úgy hívták: Johan Cruyff.
A Baróti Lajos helyére lépő Illovszky Rudolf jó gárdát rakott össze, elsők lettünk - mire leváltották. Sós Károlyt hívták haza hosszú évek után-a keletnémet válogatott éléről. Az itthoni futballról már kevesebbet tudó szakemberrel két nagy versenyről maradtunk le. A négy közé jutásért megkaptuk a szovjeteket. Régi kívánságunk teljesült, amikor Pesten 80.000 szurkoló előtt 2-0-ra vertük őket. Aztán a rémálmaink váltak valóra, amikor rá egy hétre öngóllal tetézve 3-0-s vereséget szenvedtünk tőlük. Sós többször is hibázott a válogatásnál, írják a korabeli újságok. Másfél évig maradt még kapitány, hogy aztán a marseille-i VB-selejtező (Csehszlovákia-Magyarország 4:1) után tökéletesen bukott emberként távozzon…
A bolgárok csoportban szerzett sikerélményének az olasz válogatott vetett véget (3:2; 0:2).
A fiatal jugoszláv csapat pedig a németek után a négy közé jutásért a franciákkal is elbánt (1:1; 5:1). Így alakult ki az angol-jugoszláv-olasz-szovjet négyes döntő. Valahogy mindenki természetesnek gondolta, hogy a világbajnok angol csapat simán nyeri a jugók elleni elődöntőt. Kivéve az ellenfelet. Az alig 22 év átlagéletkorú plávik nem hívtak be légiósokat. A bizonyítani kívánó, otthon játszó fiatalok irtózatos elszántsággal ugrottak neki a hét vb-döntőssel felvonuló brit oroszlánnak. Ebből ritka durva meccs keveredett Firenzében, a kékektől Ivica Oszim megsérült (csere akkortájt még mindig nem volt), míg a túloldalon Allan Mullery-t kiállította a spanyol bíró. Az angol jobbfedezet akkor borult el, amikor a később több Európa-válogatottságig jutó Dragan Dzsajics a 86.percben igen nagy gólt lőtt Banks hálójába. Több gól nem esett a meccsen…
Jugoszlávia - Anglia 1-0 (0-0)
1968. június 5., Firenze, Comunale stadion, 60.000 néző
vezette:Ortiz de Mendibil (spanyol)
Anglia: Banks - Newton, R. Moore, Labone, Wilson, Mullery, Ball, Hunter, Hunt, R. Charlton, Peters. Szövetségi kapitány: Ramsey
Jugoszlávia: Pantelics - Fazlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics, Pavlovics, Trivics, Oszim, Petkovics, Muszemics, Dzsajics. Szövetségi kapitány: Mitics
gól: Dzsajics (85.)
kiállítva: Mullery (86.)
A dráma a másik elődöntőn tovább fokozódott Nápolyban. Az Inter és a Milan sztárjaival kiálló olasz válogatott százhúsz percig vergődött a szovjetek szorításában. Nem bírtak egymással. A vörösmezesek 16 szögletet rúgtak a meccsen, az azzurrik-hazai pályán, 75.000 néző előtt - négyet…Az, hogy gól nem esett, a mezőny legjobbján múlt: a Napoli akkor még csak néhányszor válogatott fiatal kapusa, bizonyos Dino Zoff mindent védett. A korabeli szabályok szerint a hosszabbítás után nem 11-eseket rúgtak, hanem SORSOLTAK.
Olaszország - Szovjetunió 0-0, hosszabbítás után
1968. június 5., Nápoly, San Paolo stadion, 68 582 néző
vezette: Tschenscher (NSZK-beli)
Olaszország: Zoff - Burgnich, Bercellino, Castano, Facchetti, Ferrini, Juliano, Rivera, Domenghini, Mazzola, Prati. Szövetségi kapitány: Valcareggi
Szovjetunió: Psenyicsnyikov - Isztomin, Sesztyernyov, Kaplicsnij, Afonyin, Logofet, Malofejev, Lenyov, Bisovec, Banyisevszkij, Jevrjuzsihin. Szövetségi kapitány: Jakuscsin
A pénzt feldobták és Itália fiai jutottak a döntőbe.
Ma négy olyan kapus van a világon, aki EB-t és VB-t is nyert: a német Sepp Maier, a francia Fabien Barthez, a spanyol Iker Casillas és persze a 68-as pénzfeldobásos meccs hőse: Dino Zoff. Igaz, neki tizennégy évet kellett várnia a második címre, míg a többieknek csak kettőt. De mi van akkor, ha az a pénz a másik felére esik?
Talán nem meglepő, hogy a bronzmeccset három nap múlva, Rómában az erősen alulmotiválttá vált szovjetekkel szemben könnyedén nyerték az angolok 2-0-ra…
Anglia - Szovjetunió 2-0 (1-0)
1968. június 8., Róma, Stadio Olimpico, 80 000 néző
vezette: Zsolt (magyar)
Anglia: Banks - Wright, R. Moore, Labone, Wilson, Stiles, Hunter, R. Charlton, Hunt, Hurst, Peters. Szövetségi kapitány: Ramsey
Szovjetunió: Psenyicsnyikov - Isztomin, Sesztyernyov, Kaplicsnij, Afonyin, Logofet, Malofejev, Lenyov, Bisovec, Banyisevszkij, Jevrjuzsihin. Szövetségi kapitány: Jakuscsin
gól: R. Charlton (38.), Hurst (63.)
A döntő(k)
A döntő tovább fokozta az őrületet. Az olaszok akkor már 30 éve nem tudtak nyerni Jugoszlávia ellen. Most sem sikerült! A németeken, franciákon, angolokon túljutó délszláv ifjoncok vérszemet kaptak. Dragan Dzsajics Zoffot is felavatta egy góllal, a rémülten kapaszkodó olaszok 9 perccel a befejezés előtt szabadrúgásból tudtak csak egyenlíteni. A 120. percig maradt az 1-1.
Olaszország-Jugoszlávia 1-1 (hosszabbítás után: 1-1)
1968. június 8. Róma, Stadio Olimpico, 68 817 néző
vezette: Gottfried Dienst (svájci)
Olaszország: Zoff, Anastasi, Burgnich, Castano, Domenghini, Facchetti, Ferrini, Guarneri, Juliano, Lodetti, Prati
Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi
Jugoszlávia: Pantelics, Fazlagics, Damjanovics, Paunovics, Holcer, Petkovics, Muszemics, Dzsajics, Pavlovics, Acsimovics, Trivics
Szövetségi kapitány: Rajko Mitics
Gól: Domenghini (81.), ill. Dzsajics (39.)
A korabeli szabályok szerint a döntőt MEG KELLETT ISMÉTELNI.
Két nap múlva Rómában szakadó esőben, feleakkora közönség előtt, új bírókkal lépett pályára a két csapat. A jugók nem változtattak az összeállításon-az olaszok igen, öt új játékost vetettek be. A frissítés bevált, az első félórában eldőlt minden. Egy lesgyanús és egy nem vitatható góllal Facchettiék megtörték a délszlávok elleni nyeretlenségi szériájukat és Európa-bajnokok lettek. (Aki a szerencsét emlegetné: 1970-ben pedig VB-ezüstéremig jutottak. Peléék mögött...)
Megismételt döntő:
Olaszország-Jugoszlávia 2-0
1968. június 10. Róma, Stadio Olimpico, 32 886 néző
vezette: José Maria Ortiz de Mendibil (spanyol)
Olaszország: Zoff, Anastasi, Burgnich, De Sisti, Domenghini, Facchetti, Guarneri, Mazzola, Riva, Rosato, Salvadore
Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi
Jugoszlávia: Pantelics, Fazlagics, Damjanovics, Paunovics, Holcer, Muszemics, Dzsajics, Pavlovics, Acsimovics, Trivics, Hosics
Szövetségi kapitány: Rajko Mitics
Gól: Riva (12.), Anastasi (31.)
Következik: Belgium, 1972
Együttműködő partnerünk az Örülünk, Vincent? blog
Kapcsolódó anyagaink:
